2011.06.27. 21:05 teddike

Super 8

Címkék: film 2011 super 8 kritika velemeny

A nyár talán legjobb filmje volt? Csak kérdésként merem ezt leírni mert a válaszokat egyelőre magam sem tudom. Az biztos, hogy J.J. Abrams legtöbb munkáját kicsit magasabb vérnyomással fogadom hiszen mindegyikben ott a lehetőség, hogy valami hatalmasat üssön. Az is biztos, hogy Steven Spielberg neve sem volt éppen másodlagos a várakozási faktor összeállásánál. Az első előzetesek és a történet valamint a rengeteg "easteregg" érkezésével pedig egyenesen a végtelenbe emelték a várakozási faktort. Ami persze sokszor hatalmas probléma tud lenni, hiszen a film nem mindig felel meg ennek de szerencsére itt nem erről van szó. Kicsit hasonlatokkal elmesélve a gondolataimat: ez a 2011-es Inception. Van egy benne egy kis E.T. és olykor a Lost is előkerül, illetve nagyon szépen működik ez az egész gyerekfilm amit egyébként főleg 16 felett ajánlanék.

super 8

Próbáltam nagyon kevés előzetest nézni vagy cikket olvasni a filmről, még a nagyon előtérbe tolt külön a film miatt létrehozott oldalakra sem látogattam el, és ez nagyon bejött most is. Így tudtam meglepődni kellemesen azon, hogy ez tényleg egy gyerekfilm (tudom, előbb írtam). Az öt srác életük első zombi filmjét szeretnék felvenni és 6. szereplőnek egy hasonlóan fiatal lányt is felkérnek a szereplésre. Éjszaka kilopóznak egy állomásra ahol elkezdik forgatni a filmet de valami olyasmi történik amire senki sem számított, igazából mi sem ha nem láttuk volna legalább azt az egy előzeteset. De ettől függetlenül a vonatbaleset még engem is meglepett, valamint innentől iszonyatosan szépen pörgött a történet. Voltak persze lassabb részek de a kölykök remekül bonyolították az életüket és ezért hatalmas taps jár.

A megvalósítás pazar lett. Remek szórakozás amit nagyon kevés pénzből hoztak össze (a nyári blockbuster filmekhez hasonlítva). J.J. és Spielberg is megérdemli a piros pontot hiszen a forgatókönyv és a rendezés is remek volt. A hangulatot nagyon jól eltalálták és A castingos is remek munkát végzett, hiszen ezek a gyerekek simán elvitték a filmet a hátukon (amire azért az elején kevés esélyt láttam). Azt gondolom, így a film után, hogy jó irány lenne ez sokak számára. Gondolok itt arra, hogy nem kell ide flancolás a 3D-vel meg több száz milliós költségvetés amikor kevesebből is ki lehet hozni hasonlóan remek popcorn mozikat. Mert ne gondoljátok, hogy ez nem az. Remek példa arra, hogy jó sztorival és jó színészekkel köröket lehet verni a látványra.

Értékelés: Super 8 - 9/10

A Super 8 számomra a nyár egyik legkellemesebb meglepetése lett mind a történettel mind a hangulatával. Fel lehet tenni a kérdést, hogy ez egy modern E.T. történet lett volna? A válasz nem annyira egyértelmű, de azt mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy több ponton látható Spielberg korábbi filmjeinek a lenyomata és természetesen J.J. is kivette a részét a dolgokból. Nem mondom, hogy kötelező minta legyen, de egyik évben egy jó Nolan film a következőben meg egy jó J.J. film talán boldoggá tudna tenni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr73143266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása