2012.01.02. 16:55 teddike

Top 10: Legjobb filmek 2011-ben

Címkék: film top 10 2011

Egy évet csak úgy lehet normálisan lezárni, ha elkezdünk listákat készíteni. Ahogy korábban is, legjobb film/sorozat kategóriában és természetesen színészek (eyecandy) kategóriában is készültem, idén sokkal korábban mint egy éve. A 2009-es és a 2010-es listát is megnézhetitek az évszámokra kattintva. 

A filmekkel kapcsolatban mindig bajosnak érzem kicsit a helyzetet, hiszen a hazai bemutatásnak köszönhetően mindig egy évet csúsznak azok a filmek, amiket pl. az amerikai közönség már 2010-ben láthatott. A bemutató évéhez is kicsit ragaszkodva, főleg azon alkotások közül válogattam amik nekem a legjobb szórakozást nyújtották. Feldobták a hangulatomat, ha éppen úgy volt, látványosak voltak, akadt bennük egy esetleg két olyan poén is, ami miatt emlékezetes maradt és sorolhatnám. Szóval nem feltétlenül a legminőségibb de saját véleményem szerint, a legjobb 2011-es filmek listája így néz ki:

10. Captain America: The First Avenger

A bejegyzést újra elolvasva, tévedtem, megmaradt az emlék a filmről, mivel sokkal jobb blockbustert nem sikerült nyáron megnézni. A látvány nem maradt el, és ami számomra ennél is fontosabb, jó kikapcsolódás volt és nagyon szépen tovább növelte a várakozást 2012 egyik legjobban várt filmje iránt. Chris Evans jó választásnak bizonyult, remélhetőleg később sem fog csalódást okozni.

fast-five-original.jpg

9. Fast Five

A látvány, a látvány, a látvány na meg a rengeteg popcorn. Nem sok autó, mint az első részekben, sokkal inkább akció és jól felépített taktikázás, kivárás, rablás. A negyedik film után nem gondoltam volna, hogy lehet még ebből jót is kihozni, sikerült. Kellemes szórakozás volt az év elején, és ismét feladta a leckét a blockbuster szezon filmjeinek.

8. Rise of the Planet of the Apes

Még egy folytatás? Vagy reboot? Mit gondoltok? Sokáig tartogattam, a napokban láttam, fel is került a listára rögtön. Nagyon kellemes meglepetése  a 2011-es évnek, bár lehet ez inkább az felhozatalt minősíti. James Francoval és Freida Pinto-val, valamint mellékszereplőként John Lithgow-val karöltve, remek csapatot raktak össze, és a látványra, megvalósításra sem sok panaszunk lehet. Tökéletes popcorn mozi!

7. Black Swan

Komolyabb vizekre evezve, még a 2011-es év elején láttam, az első 30 perc után ki akartam kapcsolni, de szerencsére nem tettem. Az előző Oscar szezon egyik nagy befutója, több jelöléssel. A filmről pedig elég annyit, hogy Natalie Portman fantasztikusan játszott benne, a történetről, saját a véleményről a címre kattintva olvashattok.

6. 127 Hours

James Franco rajongó lettem 2011-ben? Nem igazán, csak el kell ismernem, hogy ez a film is nagyon magával tudja rántani a nézőt. Miről szólt? Szerintem tudjátok, címre kattintva itt is olvashattok egy hosszabb véleményt. Szerintem sokunk kedvence lett/volt 2011-ben. 

5. The King's Speech

Kell ezt magyarázni? Legjobb film, legjobb színész, legjobb rendező kategória győztese, ha az Oscart nézem. Remek film, nem is kell ezt talán újra leírnom. Viszont jogos lehet a kérdés, hogy akkor miért nem az első helyen van? A többi jobb? Nem hinném, egyszerűen csak más hangulati faktort ütnek meg. 

4. Super 8

J.J. Abrams, nagyon jó gyerekek, remek hangulat, jó történet, látványos megvalósítás. Rengeteg kis apró utalás, sok easteregg - röviden tehát, nagyon sok apró részletből álló mozi, amire érdemes volt beülni és ami számomra az egyik legjobb volt 2011-ben. 

the_help.jpg

3. The Help

Írni sajnos nem írtam róla, pedig nagyon kellett volna. Az egyik legkomolyabb történet, amit idén moziban láttam, ráadásul a színészek alakítása, a hangulat teljesen magával ragadja az embert egy olyan világba, amit ma már nagyon nehéz elképzelni vagy megérteni. Nagyon örülök neki, hogy láthattam és annak is, hogy ennyire kellemes emlékként vonult be az életembe. Egyik jó példája annak, hogy hiába pontozza az ember adott pillanatban nagyon magasan az adott filmet, ha később nem is emlékszik rá. Nos, a The Help biztosan megmarad még egy ideig. 

2. Moneyball

Az év második felének egyik legkellemesebb meglepése. Tény, hogy Brad Pitt rajongóként biztosan elmentem volna a moziba, de sokat dobott azért a várakozáson, hogy Aaron Sorkin is részt vett a forgatókönyv megírásán. Hosszabban felesleges most írnom róla, címre kattintva eléritek a korábban papírra vésett gondolataimat. 

1. Drive

Továbbra sem tagadom le, nem is tudnám, hogy számomra ez az #evfilmje! Sokszor láttam, olykor csak bizonyos jeleneteket, de a rajongásom töretlen. A történet, a fényképezés, a zene, a színészek, minden megvett. Még akkor is, ha ott a #hataszvadasz jelző ott van több esetben, számomra ez a film tökéletes lett.

drive_2011.jpg

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr563514105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.tnm (törölt) 2012.01.02. 17:10:49

Bár nem láttam mind, de amit láttam, abból egyértelműen a király beszéde. Annak ellenére, hogy maga a történet annyira nem hozott láncba a karakterek és az alakítások elvitték.

Se a Drive, se a Moneyball nem talált be nálam. (Nem volt rossz egyik se, de nem éreztem benne a "zsenit".)

A Black Swan-t 10 percre kellett redukálnom borzasztó bugyuta, összecsapott, hatásvadász az egész. Az összhatáson javító Clint Mansell-hez meg elég csak az OST-t beszerezni.

(btw. a Super8 utáni kép jó helyen van?)

Gaines · http://delta.blog.hu 2012.01.02. 18:54:54

Drive értéktelen szar volt, milyen ízlése van már ennek a "bloggernek"?!?! :(

teddike · http://teddike.blog.hu 2012.01.02. 19:02:59

Az ízlésem kritizálása nem lenne gond, de a Drive lehúzása továbbra sem érthető. (;))

teddike · http://teddike.blog.hu 2012.01.02. 19:05:20

@.tnm: Engem a Drive és a Moneyball is eltalált, mindkettő a hangulata miatt főleg, de az alakításokkal sincs semmi bajom. A Király beszéde pedig érthetően lett a legjobb film év elején.

(A Drive kép zavarhatott meg, az van a többihez képest a film után és nem előtt.)

.tnm (törölt) 2012.01.02. 21:45:30

@Gaines: ez egy <i>Falatka</i> kritika akar lenni? :)

Gaines · http://delta.blog.hu 2012.01.02. 21:51:38

@.tnm: Igyekszem felnőni a Mesterhez.

teddike · http://teddike.blog.hu 2012.01.03. 12:54:52

@Gaines: Ha már így hívtad, akkor a "Mester" pár hete is arról kérdezett, hogy ugye ez csak egy vicc volt, mármint a Drive.

Én pedig továbbra sem értem, hogy miért lenne ez az, vagy miért ekkora a szakadék a jó és rossz vélemények között, nincs nagyon átmenet. Bár mondjuk pont @.tnm hozta erre példának, őt "csak" nem találta be a film.

.tnm (törölt) 2012.01.03. 20:43:56

@teddike:
Mindkettő jó film volt, csak az a hatás maradt el, mint ami anno mondjuk a Memento/Bin Jip/ Babel megnézése okozott.
Moneyball-t egyébként el tudom képzelni, hogy az évezred Field of Dreams-e lehet(ne) USA-ban, de azt se tudtam akkora odaadással nézni, mint egy Baseball kultúrában felnőtt amcsi.

"If you calculate it, they will come" :)
süti beállítások módosítása