2015.05.07. 22:53 teddike

Gotham - itt a vége az első évadnak

Címkék: sorozat gotham

Egyike volt azon sorozatoknak, amiket bár nem vártam, a minőség és a hatalmasnak mondható hype miatt be kellett próbálnom. Elvégre Batman az egyik kedvenc szuperhős karakterem, még akkor is, ha a sorozatban csak gyerekként jelenik meg. Viszont ott vannak mellette, az évad alatt legalábbis nagyon sokat láthattunk, a már ismert "nagy" gonoszok. Jöttek kifejezetten kedvencek is, szépen felépített hősök, de alapvetően nem mondanám, hogy jó évadot láttunk.

gotham3.jpeg

Gordon felügyelő története, hogyan képes egy nagyon egyenes, bátor, a helyi erőkkel nem törődő rendőr végre kisöpörni a korrupciót a városból, önmagában nem izgalmas. Egyik kedvencem volt a The O.C., illetve a Southland mellett sem mehetünk el, viszont Ben McKenzie nem éppen a legjobb színész aki elvisz a hátán egy sorozatot. Akkor már inkább Robin Lord Taylor, aki az egyik nagyon kellemes meglepetése volt ennek az évadnak. Cobblepot megformálója minden elismerést megérdemel, hiszen remek alakításának köszönhetően egy kis színt vitt az olykor nagyon unalmas részekbe. És szürkeségbe, mert bár Gotham világához ez a szín illik talán a legjobban és a sötétség, egyes karakterektől nem dobtam hátast. De talán ezt a készítők is érezhették mert szépen pár mellékszereplőt, akik egyébként fontosak lennének, lehúztak a wc-n.

Ami viszont a fentieknél fontosabb, jegyezzük fel a papírra, 22 részes első évadban egy kezünkkel megszámlálhatnánk, hogy mennyi igazán erős történetet kaptunk. Arról is nem is beszélve, hogy sajnos a finálé sem lett valami falkaparós. Igazából nincs cliff a végén, lezár valamennyire egy sztorit és egy kicsit hozzátesz a megismert karakterekhez. Nem izgultam, semmi extrát nem láthattunk, ami kiverte volt a biztosítékot. Azt kell mondjam sajnos, hogy nagyon csendesen, szürkén, amolyan kötelező feladatként lett letudta a finálé, ami pl. velem most azt mondja, hogy minek térnék vissza a második évadra?

Igen, lesz második évad. Ezt már tudjuk egy ideje, mint ahogy azt is, hogy a FOX-nak nagyon ki kell találnia valamit, ha ismét régi fényében szeretne tündökölni. De nyakunkon az upfronts és jönnek az új sorozatok, talán a FOX talál valami igazán kiemelkedőt magának. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr387440656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása