Egy hete ismerkedhettünk meg ezzel a csodával. Azért mondom így, mert
nekem nagyon tetszett akkor az első rész, és nagyon vártam a tegnapi
második részt. Igaz, azért is vártam, mert a tegnapi napom, a második
vasárnap, nagyon unalmasan telt, így örültem annak, hogy 22:00 -korGianni és Majka ismét bevette a képernyőt.
A
csajok után úgy gondoltam, hogy ennél rosszabb már nem jöhet, nos
tévedtem, de hatalmasat. Nem nagyon tudok igazából mit mondani, mert ha
eszembe jut pár rész, még mindig röhögök. A lényeg itt is dettó mint a
csajoknál. A nagyon rossz sofőrök, a tűrhetően vezető navigátorok,
illetve egy két szakaszból álló utcai verseny, illetve akadálypálya.
A
párok pedig félelmetesek, a két nyuszi, hívjuk csak így őket. Szóval
Alex és Szonja. Azt hiszem miattuk már most érdemes leszedni és
megnézni akár másodjára is. Annyira gyorsan eltelt a műsor, azt hittem
rövidebb lett, pedig szerintem nem. Aztán itt van a párok között aLúzer FC
. -ből megismert Béla Úr, aki nem tud vezetni, vagy csak nagyon
gyorsan. Neki köszönhetjük, hogy elcsapott egy állatot, ami persze
szerencsére nem igaz, mert "csak" ráment, de ha jól láttam akkor
felállt utána az állatka. Majka pedig nyomta az észt közbe, es
fergetegesen káromkodott. A többiek is nagyon rosszak, maradjunk
ennyiben, a kalapos tanár, nevére nem emlékszem, szintén nagyon beteg.
Nem nagyon tudok most kiemelni senkit, mivel borzasztóan rossz volt
mindenki, a csajok ehhez képest nagyon jól vezetnek. A győztes, Alpár,
baromira nem értem miért ő nyert? Mert használta a tükröt, vagy mert
nem volt szórakoztató? A lényeg ő nem lesz, így két hét múlva is
hallhatjuk ha minden jól megy, hogy egy öreg fószer vezetés közben csak
arra tud gondolni, hogy megrakja asszonyt, vagy azt, hogy a két nyuszi
mennyire elviselhetetlen.
Nálam mindenképpen nézős, lehet
gagyi, sőt egyenesen szar, de jó röhögni, és mivel nem találok benne
színészkedést, így azt hiszem őszintén béna és rossz, ugyanakkor kicsit
szerethető embereket sikerült összekapjanak a készítők. Egyébként azt
nem értem, hogy miért nem mutatnak többet az utcai versenyről? Mármint,
hogy miért nem voltak a férfiak többet az utakon, mint egy hete a
csajok? Ennyire bénáztak, hogy féltek a szervezők? Lehet meg tudom őket
érteni.
2007.10.23. 20:29
Sofőrök - A férfiak
Címkék: tv viasat3
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr373140060
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.