2007.11.01. 20:46 teddike

Heroes - s02e06

Címkék: sorozat heroes 2007 2008

Na most mondom, hogy ez talán mégsem volt annyira jó, mint amilyenre számítottam az ötödik rész után. Fura, hogy ezt kell mondjam, de nagyon hullámzó véleményem van nekem erről a második évadról. És sajnos ki kell mondjam, hogy kezdem megérteni miért pártolnak el sokan a sorozattól. Kicsit beszürkült, ki kell mondjuk, ez van.

A rész olyan második évados volt. Claire továbbra is talány számomra, semmi szerepe, csak úgy van, és egyre nagyobb hülyeségek vannak az ő vonalán. Suresh, Bob és Monica sem volt annyira jó, mint egy hete, és persze ehhez az is jön, hogy a Sylar vonal sem túl színes az az igazság. Semmi meglepetés, vagy történés, amihez az első évadban hozzá szoktunk. Peter is elindult végre, rájött, hogy helyben senki dolga nincs, így már Kanadában van. Reméljük lassan tovább megy, mert nagyon unalmas számomra ez a vonal is.

Az egész részben talán Benett volt a legérdekesebb, megkereste korábbi tanárát, akitől megtanulta a szakmát, és valahogy sikerült kivernie belőle, hogy merre vannak a képek. Ezekről még nem írtam, korábbi részek során feljött, hogy van 8 kép, ami a jövőbe mutat, és ezeket akarta Benett látni. A rész végén ezt meg is találták. Majd a tovább mögött ott lesznek a képek is, meg lehet nézni őket.

A történet későbbi kimeneteléről talán a leginkább döntő Hiro volt, aki megcsókolta Japán legszebb lányát, Kensei ezt látta, és vége a barátságnak. Van egy kép ami a jövőben játszódik, mégis sokan úgy gondolhatják/gondolják, hogy a múltat ábrázolja. Látva a kialakult képességeket, és azt is, hogy éppen ki kivel van jóban, el lehet képzelni, hogy milyen harc vár ránk.

A nagyon vad, és kegyetlen Cég viszont nagyon passzív, semmi nem történik. A leggonoszabb az elvileg jó oldalon álló Benett, ami elég fura azért. A rész pedig ott ért véget, hogy Peter rájött egy másik képességére, az utazásra az időben, és sikerült neki egy évvel későbbre teleportálnia. Valami hasonló képet már láttunk. (Na jó, csak így zárójelben, unalmas, és semmi új, persze kötelező minden héten, de ha így folytatódik....és ezt a mondatot nem is fejezem be.)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr523140079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása