2008.02.06. 16:05 teddike

I Am Legend (Legenda vagyok)

Címkék: film mozi 2008 i am legend 7 csillag

Végre eljutottam oda, hogy 2008-as filmekről is írjak. Tudom a filmet nem ebben az évben mutatták be, de nekem, az Atonement-hez hasonlóan, és a magyar premiert követve, ehhez az évhez tartozik. Mondjuk elég nagy volt a kísértés, hogy megnézzem itthon, de szerencsére nem tettem. Nem sok mindent tudtam a filmről, azon kívül persze, hogy Will Smith, és egy elhagyott város fogad majd.

A sztori szerint, egy vírus terjed a levegőben, és az emberiség fele kihal tőle, a másik része pedig átalakul valami vámpír szerű élőlénnyé, akik nem bírják a napfényt.Will Smith , aki egyedül él NY-ban, egyben katonai tudós is, vagy valami ilyesmi, és bent marad, hogy esetleg rájöjjön a vírus ellenszerére. Az egész film arról szól, és igazából ez a legdurvább az egészben, hogy elhiteti az emberrel, hogy Ő az egyetlen normális ember a világban, akit körülvesznek ezek a szörnyek. Amit lehet sokszor fogok leírni, NY félelmetes, mármint annyira jól megcsinálták, hogy le a kalappal, én tényleg padlót fogtam.

Most kicsit spoileresen is, volt egy jelent, ami nagyon tetszett. Mármint egyszer beszabadult a sötét zónába a kutyája Neville dokinak, és utána megy, talál egy csoportot, akik közül elkap egyet. A vezérük pedig ott üvölt, hogy miért csinálta, és el szeretné kapni. Majd ezek után történik ami történik, és Neville osztja a gépének, hogy semmi agyi funkció nem működik már ezeknél a szörnyeknél, erre másnap besétál egy csapdába.

Régebben láttam a filmet az tény, de akkor is megmaradtak jelenetek, amiket szerintem nem felejt az ember. Ami biztos, hogy Will Smith nagyon jó színész, és nagyon jól viszi a filmet. A szörnyek lehetettek volna jobbak is, de nem találok nagyon kivetni valót bennük. A kutyák viszont szerintem nagyon jók lettek. Na és persze, amikor Neville doki is elveszti a legjobb barátját, azért ott nekem is elszakadt kicsit a cérna. Mármint, él egyedül, nem tud kivel beszélni, berendezi magának a várost, erre kiderül, hogy mindent elveszített, aki fontos volt az életében. A kinti kalandozása során, mármint a napi teendők között vannak a visszatekintések, hogy is került ebbe a helyzetbe, mióta él ott, és mi történt a családjával. Miért fontos a pillangó és hogyan maradt nála a későbbi legjobb barátja.

Egy negatívum, nem szeretném írni, hogy mikor is történik, de aki látta, már úgy is tudja, szóval van egy rész, amikor az egyik ilyen korcs élőlény rá akar rontani Neville dokira, és egy plexi választja el tőle, aminek folyamatosan nekirohan, hogy összetörje. Na most az a kérdés, hogy ha fejjel ennyiszer ennek nekirohan, hogy lehet az, hogy egy sérülés, vagy valami karcolás nem lesz ezen a "valamin"? Na jó, biztos vannak ennél nagyobb negatívumok is ebben a filmben, de engem pl. ez nagyon zavart.

Egy kicsit a számokról. A film hatalmas bevételt termelt, kategóriájában levágta a biztosítékot a többi film előtt. És ez nem meglepő. A már korábban említett páros, Will Smith és a kihalt NY mindent megad a nézőnek.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr463140183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása