2008.02.18. 21:33 teddike

The O.C. S3 - Narancsvidék

Címkék: sorozat narancsvidek the o c s3

Menny és pokol, boldogság és teljes kiábrándulás. Ehhez hasonló dolgokat tudnék most mondani. Eléggé megosztott a sorozat harmadik évada. Nem azért mert ennyire rossz volt, hanem mert a második évad szerintem nagyon jól sikerült, elég magasra helyezve ezzel a mércét a sorozat számára. A harmadik évadban pedig jobbra balra rángatták az embert, és nem igazán tudtam eldönteni, mit is akarnak valójában a készítők. Mármint jó rendben, szeretni lehet és kell is a sorozatot, de lassan már tényleg sikerült mindenkit megutálni a részek alatt, és ugyanakkor még mindig nagyon is szeretni őket.


Na jó, ez kicsit érthetetlen lehet, de nem tudok mit kezdeni vele. Annyira ellentmondásos évad volt ez szerintem, ami nem igazán fér bele. A harmadik évadban szerintem többször érezni lehetett, hogy a sorozat a végét járja, és azt is, hogy próbálkoznak az írók, de nem annyira sikeresen. Azt is tudni lehetett, hogy Mischa Barton kezd kicsit kilógni a sorból, annyira nem jön be neki a dolog, hogy mindenki ezzel a szereppel azonosítja, és emiatt lépni akar a sorozatból. Nos ezt megértem, de egészen az évad feléig ennek semmi jelét nem tapasztaltam.

A második évad végén a nagy történés az volt, hogy Marissa lelövi Ryan testvérét. Majd ott folytatódik a dolog, hogy kórház, és persze nem hal meg a srác. Viszont a dolgok miatt Marissát kibasszák a suliból, amit elég jól visel mondhatni. Rögtön első nap megismerkedik a későbbi problémák okozójával, és Ryan pedig otthoni tanuló lesz. Az évad feléig mintha azt lehetett volna látni, hogy kapcsolatuk mindent kibír. Ismét a "gyerekek" élete került előtérbe, kevesebb felnőttes dolgot kaptunk. Seth és Summer kapcsolata annyira biztosnak tűnt, hogy amikor szakítottak, vagy valami para volt, nem gondolhatta senki sem komolyan, hogy akármi is változni fog. A tini sorozatok egyetlen stabil párja szerintem. Semmi megcsalás, vagy valami ilyesmi, amivel kicsit színesebbé tették volna az életüket.

Valahogy úgy érzem, hogy kicsit kiégtem én is, hasonlóan a sorozathoz. Nem igazán tudott megmozgatni. És az évad második fele kicsit el is vette a kedvem. Pedig az igazán drámai dolgok csak ott történtek. Kaptunk egy új szereplőt, megjött Marissa húga, aki cseppet sem hasonlított rá, vagy mégis? Az ő megérkezésével megváltozott minden. És jöttek a problémák rendesen. Mindenki életében jött valami változás, még ha nem is neki volt köszönhető. Marissa ismét elkezdett hanyatlani, és innentől kezdve, leszámítva az utolsó részeket, teljesen ördögi lett. A végén persze kellett kapjon egy kis pozitív szerepet, hogy az emberek ne úgy köszönjenek el tőle, mint egy drogos alkesz picsától. A végére azért nekem is megjött a kedvem a sorozathoz, sokkal szívesebben néztem, és ismét találtam egy kis izgalmat az egészben. Persze mondjuk Julie Cooper-től mindig a hideg rázott. A Cohen család viszont mindig visszarángatott az élet napos oldalára, mint ahogy Seth is. Egyszerűen nem akarok fanatikusnak tűnni, de ezek a poénok, amit ez a srác leoszt hatalmasak, és persze nagyon sokszor ő ment meg egy két jelenetet.

Az évad vége pedig emlékezetes! Elég komolyra sikeredett. A ballagás! Mindenki együtt, és mindenki boldog. Egészen a rész feléig, majd jönnek a problémák ismét.Marrisa korábbi barátja, aki nem igazán nyugszik abba bele, hogy volt barátnője csak úgy lelép. Igen, ezt jól írtam, mivel az egész rész arról szól kb. a ballagás mellett, hogy Marrisa elmegy az apjához, és hajón fog dolgozni, ott hagy mindenkit, és ha nem tudtam volna, hogy nem így fog kilépni a sorozatból, akkor még el is hittem volna, amit mondanak. Viszont az utolsó tíz perc azért elég szomorú volt. Lehet szeretni és utálni a sorozatot, de ezt szerintem szépen megoldották. Mármint, jó rendben, egyértelmű volt, hogy valaki távozni akart, és csináltak egy olyan véget az egésznek, amit szerintem ilyen helyzetben kell. Nem adták meg annak lehetőségét, mint korábban, hogy az ember azt gondolja, valaki ezt túl fogja élni.

Összegzésképpen csak annyit, hogy aki túljutott egy két kisebb problémán, amit esetleg a sorozat harmadik évada válthatott ki, és az egészet egy kalap alatt próbálja nézni, mármint az eddigi három évadot, akkor egy egészen korrekt és teljesen jó sorozatot kaphat. Mármint itt is, mint a legtöbb sorozatban voltak nagyon nagy gödrök, de sikerült kijönni belőlük. És érdekes módon ez a sorozat sokkal komolyabb mint mondjuk a One Tree Hill, és akkor a Gossip Girl-ről nem is beszéltem. Ami még fontos, és lehet már említettem, nem szabad szinkronosan nézni, felirat kell ahhoz, hogy az ember igazán élvezni tudja az O.C.-t!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr973140199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása