2008.09.29. 22:59 teddike

Szeptember - Box Office

Címkék: film mozi 2008 box office

Egy kis ismertető gyorsan így az elején. A korábbi hónapoknak megfelelően, most is összeszedtem a fontosabb vagy nagyobb bevételi eseményeket. Hétről hétre a bemutatások sorrendjében, a nyitó hétvégéről, illetve az egész havi bevételekről írok. Az összegek mindig dollárban értendőek, és csak az amerikai bevételekre vonatkoznak. A bejegyzés legvégén pedig lesz egy lista, ami az idei év top 10 filmjét fogja tartalmazni természetesen legtöbb bevétel alapján. 

A szeptemberi kínálatot érdemes átnézni, hogy tudja az ember mi is volt ebben a hónapban. Az első hétvégén (szeptember 5.) nyitott Nicolas Cage új filmje, a Bangkok Dangerous, ami az augusztusi száraz időszakot kicsit megmozgatta, valamivel nagyobb bevételeket hozva. A film 7,8M $ kapart össze az első hétvégén, és 24 nap után jelenleg 15M $ tart, ami a 45M $ költségvetést nem közelítette meg. 

A második héten két olyan film is jött, amit mindenképpen szeretnék majd megnézni, ha végre eljut majd hozzánk is, de addig be kell érnünk ezekkel az eredményekkel. A Righteous Kill, Al Pacino és Robert DeNiro közös filmje az egyik, amely szerintem nagyon alacsony számokat hozott. Első hétvégén 16,3M $, teljes hónapban pedig 34,8M $. Ez egyébként a film teljes költségvetését nézve szomorú, az ugyanis 60M $. Arra kíváncsi lennék, hogy a két nagyágyú mennyit kapott a filmért? 

A másik heti film a Burn After Reading, ami a Coen testvérek, és a pazar társulat miatt város nagyon. Az első hétvégén, az előbb említett filmet előzve 19,1M $ termelt, azóta viszont már 45,5M $ áll a neve mellett, ami a 37M $ költségvetést nézve igencsak jó eredmény, és még van ideje kibontakozni a filmnek. Természetesen a többinek is van, hiszen csak most kerültek a mozikba, de az arányok azért eléggé különbözőek. 

A harmadik héten (gyors számolás: szeptember 19.) Samuel L. Jackson filmje mutatkozott be (Lakeview Terrace) 15,8M $ bevétellel. Azóta már 25,7M $ a végösszeg, de itt is igaz, hogy még csak hét hete van a vásznon, viszont ha már eddig is írtam, megjegyezném, hogy a film hivatalos költségei 20M $ körül vannak, ami már most visszajött. 

Azóta egyik kedvencemmé lett Spanom csaja (My Best Friend's Girl) is ezen a héten jutott a mozikba, 8,3M $ termelve. Havi teljesítménye jelenleg 14,5M $. (Költségek 20M $ surolják itt is.)

A negyedik héten voltak olyan szerencsések a moziba látogatók, hogy a hónap talán legjobban várt filmjét megnézhessék. A legjobban várt itt nálam azt jelenti, hogy ennek a filmnek jósoltak a legnagyobb bevételt. Az Eagle-Eye a téma egyébként, és a várakozásoknak megfelelően 29,2M $ hozott össze, ami szép kezdésnek mondható. Ezzel minden idők negyedik legjobb szeptemberi kezdését produkálta. (A film esetében elég magas költségekről beszélhetünk, 80M $, ami a jelenlegi helyzetben nem biztos, hogy visszajön.)

A hónap során több limitált megjelenésű film is vászonra került, ezek között volt: The Duchess, vagy az Appaloosa, amelyekről majd természetesen fogok írni, ha sikerül megnézni őket.

Most pedig jöjjön a szokásos top 10-es lista. A legjobb bevételek az évben. Az első szám az amerikai bevételeket mutatja, a második az összesített bevételeket, a harmadik, zárójeles szám pedig az összesített adatok alapján elfoglalt helyezést mutatja meg, amely eltérő lehet az amerikai bevételek alapján készített listától.

1. The Dark Knight - 524,4M $973,6M $ (1)
2. Iron Man - 318,2M $ - 571,8M $ (5)
3. Indiana Jones - 316,8M $ - 783,5M $ (2)

4. Hancock - 227,9M $ - 603,8M $ (4)
5. Wall-E - 220,6M $ - 366,4M $ (9)
6. Kung Fu Panda - 215,0M $ - 619,8M $ (3)
7. Horton - 154,5M $ - 296,1M $ (11)
8. Sex and the City - 152,6M $ - 393,9M $ (8)
9. Mamma Mia - 142,2M $ - 451M $ (6)
10. Prince Caspian - 141,6M $ - 403,8M $ (7)

Ennyi volt ez a hónap, jön egy pörgősebb október, lassan kikerül a kínálat is, addig is böngésszétek a számokat.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr993140563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása