2008.10.29. 23:31 teddike

Pineapple Express ( Ananász expressz )

Címkék: film 2008 pineapple express 7 csillag

Végre "a" film, amit nagyon vártam az októberi kínálatból, aztán most utána már nem is tűnik annyira jónak az egész. Na nem azzal van bajom, hogy nem tetszett a film, egyszerűen csak nem tudtam annyira szórakozni rajta, mint amennyire vártam az egészet (my bad). Egyébként most így két dolog jut eszembe, főleg ha arra gondolok, hogy szívós filmek, az egyik Harold és Kumar, a másik meg a How High. Valahova ide akarom elhelyezni ezt, de kicsit nehéz.

pineapple express

A sztori annyi, hogy Dale barátunk egy bírósági kézbesítő, és az egyik munkája során, szépen belefut egy gyilkosságba, szemtanú lesz, de olyan szerencsétlen módon próbál elszökni a környékről, hogy azt mindenki hallja. Ráadásul menekülés közben, illetve az elején az az első dolga, hogy az éppen szívott füvet kidobja az ablakon. Majd elmenekül a díleréhez, akitől az anyagot szerzi, hiszen csak hozzá mehet. Ő viszont felvilágosítja, hogy ilyen füvet, amit eldobott, csak ő árul a városba. A rossz fiúk így elég gyorsan rájuk akadnak, és emiatt menekülniük kell.

Azzal állunk itt egyébként szembe, hogy van két nagyon jó arc, akik minden helyzetben csak szívni tudnak. Na jó, a legtöbb helyzetben, főleg ha együtt vannak. Akinek ezzel esetleg bármi problémája van, az ne nézze meg a filmet. Viszont közbe nagy poénokat dobnak, meg öröm hallani a beszélgetésüket. 

A két srác pedig nem más mint Seth Rogen és James Franco, akik nagyon jól hozzák a karaktereket. Baromira hihető az egész, még azt is mondtam magamnak közbe, hogy ezek tuti szívtak valamit. A jelenetek nagy többsége tényleg rájuk épül, na meg arra, hogy a szívás miatt állandó problémákba keverednek. A végére egyébként kezdett összeállni a dolog, volt itt minden, amitől nagyon jól pörgött a film (a végére). Volt benne egy kevés akció is, a rossz fiúk elég komikusra sikeredtek, és a két menekülő srác haverja, Ted pedig sziporkázott minden helyzetben. 

Amitől viszont mégsem ez lesz a legjobb film, főleg ezen a vonalon, az hogy olykor unatkoztam. Jó tudom, előbb azt írtam, hogy ettem a srácok minden szavát, de olykor tényleg nagyon untató illetve lassú jelenetek voltak. Ettől persze nem rossz a film, csak sokkal jobb lett volna az egészet rövidebbre vágni. Ezen kívül nagyon sok hibát nem tudnék mondani. 

Mennyire tetszett nekem a film? 7/10!  Azért ilyen magas a leírtak ellenére, mert itt van Seth Rogen és James Franco. Ketten egy csapatként azért megnevettetik elég rendesen az embert. Igaz, hogy így utólag a trailerek lelőttek pár nagyobb poént, de még így is van mint élvezni a filmen. Idétlen, komikus az egész, az akciók is már már vígjátékba mennek át, de ettől csak jobb az egész. Még valami a végével kapcsolatban, ami szerintem nagyon jó lett, a környékre biztos nem mennék egy ideig. Akik arra járnak szerintem pár hétig erősen rá fognak csodálkozni az élet apró örömeire. Na ezt majd mindenki megérti akkor, ha megnézte a filmet.

Egyetlen fontos dolog van, amit szerintem mindig ki kell emelni, ha valakinek már eleve fenntartásai vannak egy olyan filmmel kapcsolatban, amelyben szívnak, akkor ne nézze meg, mert agybajt fog kapni, őt nem nagyon fogják tudni meggyőzni a szereplők, hogy ez jó. Pedig az, nem akkora illetve nem annyira, mint amire számítottam, de egyszer még biztos érdemes lesz elővenni és megnézni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr683140669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása