2008.11.18. 20:38 teddike

Leonard a Casanova

Címkék: sorozat how i met your mother the big bang theory 2008 2009 worst week

Szokásos program immáron a keddi napon, hogy három szitkom itt figyel a megnézettek között. Csűrtem csavartam a sorrendet, hogy miként lenne ez a legjobb nekem, hiszen mindig a Big Bang jött ki győztesnek, de most már úgy néz ki, ez ebben az évadban nem fog másként történni.

how i met your mother season 4

Sőt, ez annyira így van, hogy a Worst Week a héten az eddigi legrosszabb produkciót hozta, ami már sajna nálam azon a határon van, hogy elkaszálom a sorozatot. Az a helyzet, hogy Sam szerencsétlenkedése, ez a fizikai humor, ami itt minden héten van, kezd egyre kevésbe tetszeni. Ha lenne egy kevés meglepetése az embernek, hogy olykor nem megy minden szarul, akkor boldog ember lennék, de mint már sokszor mondtam az évad során, itt amit lehet, azt el is rontanak.

Pedig a héten volt nagy rajzás, megjött Sam családja is, ami nem sikerült volna annyira rosszra, ha anyuka nem lett volna ennyire elviselhetetlen, és apuka is sokkal jobban hozta volna a szerencsétlen szintet, de nem így történt. Kezd nagyon fogyni a hitem a sorozattal kapcsolatban. Igazán átrakhatnák a Gary-t erre a napra. Mindenesetre részemről ez egy nagyon gyenge 5/10.

A How I Met Your Mother viszont ismét nagyon jó volt. Barney természetesen hozta a tőle megszokott formát, nagyon nincs mit kiemelni. Szerintem mindenki emlékezni fog még nagyon sokáig, hogy miért fontosak a Woo lányok. Ted kezd aggasztani egyébként, valahogy nem tudom elhelyezni ebben a vicces csapatban ismét. Túl komoly, vagy nem tudom. Jobban áll neki ha van valami barátnője, akkor sokkal jobb poénokat lehet bedobni vele kapcsolatban is.

Robin meg Lilly na meg a Woo csajok nagyon sok lefordulós pillanatot okoztak, éppen ezért végre azt kell mondjam, hogy a HIMYM ezen a héten simán egy szinten volt a másik nagy kedvencemmel, pontokban kifejezve, 7/10.

the big bang theory season 2

Egy szint bizony, ami annak volt köszönhető, hogy Sheldonék a héten hoztak egy teljesen átlagos részt, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy nagyon sokat nevettem rajtuk, de semmi extra. Mondjuk a kő papír olló továbbfejlesztett változata elég nagy poén volt, de így sem vettek meg teljesen.

A címből is kitalálható, hogy Leonard felszedett egy csajt, de az esetről a többit nektek kell megnézni, mert ez itt sem ment egyszerűen. Annyit azért elárulok, hogy a csaj legalább nem tudós. Pontokban kifejezve, 7/10. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr673140743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása