2009.03.17. 11:36 teddike

Worst Week - Évad (sorozat) finálé

Címkék: sorozat 2008 2009 worst week

A márciusi finálék kapcsán egyről már korábban megemlékeztem, most itt volt az ideje, hogy megszülessen ez a bejegyzés is "Életem legrosszabb hetéről". A kezdetekről erre írtam, ez az első részhez fog vezetni mindenkit. Ha részekről szeretnétek bővebben olvasni, akkor a "worst week" címke segítségével megtehetitek. Aztán a 11. rész után jött nálam a mélypont, amikor parkolóba raktam a sorozatot, de erről mindjárt bővebben.

worst week cbs

Folytatnám azzal, hogy a CBS szeptemberbe kezdte el a hétfői szitkom-blokkot, aminek a TBBT, HIMYM és TwoandaHalfMen után, a negyedik résztvevője pont az újonc lett. Az elején minden jól is ment, illeszkedett a napi programba, és teljesen jó volt a korábban felsorolt sorozatokkal együtt nézni. A nézettsége viszont nem volt éppen kielégítő. Hiába hozott relatíve magas számokat, nem tartotta meg jól, vagy mondhatnám úgy is, hogy nagyon sokat veszített a Two and a Half Men felvezetésből. Aminek akár következménye lehet a kasza is. Egyelőre még nincs hír sem a folytatásról sem a törlésről. Az viszont nem a legjobb jel, hogy az első évados berendelés összesen 15 részes volt. 

A történetről a korábban mutatott linkeken megtudtok mindent. A középpontban Sam van, aki fantasztikusan idióta és egyben szerencsétlen is. Nincs olyan helyzet, amit ne tudna elbaszni. Persze ez az esetek jelentős részében nagyon vicces, főleg ha jó csapat is társul a helyzetekhez, de egy idő után átfordulhat a nagyon fárasztó vagy unalmas oldalra is. Nálam ez történt. Folyamatosan vesztettem az érdeklődésemet, annyira nem tudott lekötni a fizikai szerencsétlenkedésre épülő humor, és emiatt úgy döntöttem, hogy nem heti rendszerességgel, hanem egybe fogom befejezni a sorozatot. A maradék 4 résszel így is tettem. A helyzet nem sokat változott. Ami pozitív előrelépésként mondanék, hogy a csapat többi tagja (Sam felesége, apósa és anyósa) is egyre jobban kivette a részét a helyzetekből, és ez olykor okozott némi kellemes meglepetést. De sajnos az esetek többségében kiszámítható maradt az egész.

Mondanék egy példát, ami elsőre lehet viccesnek fog tűnni, mármint maga a helyzet, de sokadik hasonló eset után már inkább csak unalmas: Dick (Sam apósa) alszik, éppen rossz álma van, Sam bejön a szobába és a reggelis tálcát rájuk borítja. Felébred rájön, hogy csak álmodott, erre bejön Sam és minden úgy történik, ahogy megálmodta. Ezen az első részben biztos röhögtem volna, de a 10.-ben már nem tudtam. 

A végéről annyit, hogy nincs semmilyen cliffhanger, vagy bármilyen kérdőjel. Hiába szitkom, azért lehet ezzel is számolni olykor. De itt nem történt semmi ilyesmi, szépen véget ért a sorozat utolsó része is, nagy a boldogság a családban. 

Részemről felejtős a sorozat, ettől még nem mondom, hogy ne legyen folytatása, hiszen biztos vannak rajongói. Elképzelhető, hogy még nálunk is, hiszen az AXN januártól már adja az első részeket "Életem legrosszabb hete" címmel. Pontok tekintetében a teljes első évad, főleg a második fele miatt 5/10. Vannak jobbak is, de azért örültem, hogy bepróbáltam, legalább elmondhatom, hogy ilyet inkább ne.  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr33141030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása