2009.06.16. 13:14 teddike

Smallville - Nyolcadik évad finálé

Címkék: sorozat smallville 2008 2009

Elérkezett az a csodálatos nap, amikor az idei évad (2008-2009) utolsó fináléja is az asztalra kerül. A Smallville lett ez a szerencsés, amit annak köszönhet, hogy az évad során rájöttem, heti rendszerességgel nem tudom követni. Részben időhiány (ami már sok helyen jelentkezett), részben olykor azt vettem észre, hogy egy rész nem tudja annyival magával rántani az embert, viszont egy nagyobb adaggal sokkal jobban boldogul az ember. Ennek köszönhetően az évad második felét, ebben az esetben a 13. résztől kezdve, csak most néztem meg, és bizony azt kell mondjam, hogy kellemes szórakozás volt. Megvannak a sorozatnak a maga hibái, amit évadok óta magával hordoz. Sőt a CW sem ebbe öli a pénzét, sokkal inkább ezen akar spórolni. Viszont nem tudja elengedni, mivel a legnézettebb műsora. 

A jobb érhetőség kedvéért ez annyit jelent, hogy a CW mondhatnánk amolyan csajos csatorna (90210, Gossip Girl, One Tree Hill), a Smallville (és a SupNat) meg a fekete ló. Nagyon kevés pénzből próbálják a legtöbbet kihozni belőle. Évadról évadra megy a vita, hogy legyen e folytatás, és ezeknek köszönhetjük, hogy szeptemberbe jönni fog a kilencedik évad. Ez mind nagyon szép, és rajongóként ennek örülni is kéne, de vajon meddig lehet ezt csinálni? 

Az idei évad eseményeit nézve több fontosabb szálat is bevittek az írók, melyek közül a legtöbbre válasz is érkezett, de ezekről spoileresen a kép alatt folytatom:

smallville sesaon 8

A hetedik évad után azt már tudtuk, hogy Lex Luthor nem lesz többet jelen, nagyon sokszor utaltak rá, de a fináléhoz közeledve sikerült csak véglegesen megölni (legalábbis jelenleg ez a helyzet). Lana visszajött pár rész erejéig. És mivel még nagyon régen miatta kezdtem el nézni a sorozatot (akkor még bőven elég volt eyecandy-nek, és nem érdekelt a képernyőn való szenvedése), nagyon örültem a dolognak. Ezzel együtt pedig annak is, ahogyan a Clark - Lana szerelmet/kapcsolatot lezárták. Mindenképpen dicsérnem kell az írókat, hogy így oldották meg a dolgot. Apróság vagy nem apróság, de az évad során Lois is egyre jobban kezdett közeledni Clark-hoz, illetve ő az egyetlen akivel felvette a kapcsolatot az "emberek megmentője". 

A főbb szálak pedig szépen kapcsolódtak egymáshoz. Doomsday illetve Davis megjelenése, Chloe kapcsolata Jimmy-vel, illetve az esküvő, na meg Clark és az új főnöke közötti viszony szépen repítette előre az évadot. Olyannyira igaz ez, hogy amikor elkezdtek csak ezzel a témával foglalkozni, sokkal jobban épültek egymásra a részek. Én is sokkal szívesebben löktem be a következő részt, mert érdekelt a folytatás. Természetesen mindig kaptunk egy új, különleges esetet, amit meg kellett oldani, de ezek egy idő után szépen kapcsolódtak a fő vonalhoz. 

smallville season 8

A finálé ennek megfelelően nagyon jól lett megkomponálva. Az eseményeket nem akarom leírni, csak a végkifejletet, ami egy elég érdekes kilencedik évadot hozhat nekünk. Doomsday meghalt, Davis Bloom is, akiben emberként is ott volt a sötét oldal. Erre akkor derült fény, amikor megtámadta, és ennek következtében meg is ölte Jimmy-t, akitől tehát búcsúznunk kellett az évad végén. Lois a Légiós gyűrűvel eltűnt valahova a jövőbe elvileg, meglátjuk vele is mi lesz, ha visszatér. Clark pedig teljesen magára vette Jimmy halálát, hiszen ő volt az aki azt mondta, hogy Davis és Doomsday két különböző lény, az emberi oldal tehát szerinte nem gonosz. A végén lévő cliff egyáltalán nem hatott meg. Érdekes befejezése volt mindenképpen az évadnak, Zod tehát visszatér?

smallville season 8

Jimmy halálával kapcsolatban biztos sokan magukhoz nyúltak, hiszen akkor hova is lesz az az ember, aki majd később, a már megismert történetekben ott futkos Lois és Clark körül. Erre viszont szépen megkaptuk a választ is, igaz eléggé szájbarágósan, hogy valójában ez a Jimmy nem az a Jimmy, hanem neki a testvére. (Erre most lehetne sok mindent mondani, én nem tartom annyira rossz húzásnak, igaz eléggé megbotránkoztató is lehetne akár.)

Pontok tekintetében az évad 6/10, a finálé 7/10. Találkozunk tehát jövőre a kilencedik évadban. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr893141268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása