2009.06.16. 21:33 teddike

The Boat That Rocked (Rockhajó)

Címkék: film 2009 the boat that rocked 7 csillag

Mindig tudok örülni annak, ha egy film várakozáson felül teljesít. Főleg akkor, ha az ember semmit nem vár tőle, vannak ismerős arcok a szereplők között, és emiatt úgy dönt, hogy megnézi, a végén pedig megelégedve távozik. Én is valami hasonlót éreztem miközben sétáltam hazafelé. Nem ütött nagyot, de nagyon jó szórakozás volt. Jó színészek, kellemes zene és a 60-as évek. 

the boat that rocked

A történet is egy mondatba összefoglalható. Egy olyan világba kerülünk, amikor a BBC napi szinten csak 1 óra rock'n'roll-t játszik, a kalózrádiók viszont napi 24 órában játsszák, éppen ezért nagyon sokan hallgatják őket. Viszont ez nem tetszik a vezetőségnek, és mindent el akarnak követni azért, hogy betiltsák őket. Ami ezt a sztorit kiszínezni, azok a karakterek/szereplők, akik egytől egyig egyéniségek. A kalózrádiót egy hajóról nyomatják, ahol több dj is dolgozik. Mindenkinek megvan a saját műsora, mindegyikük másfajta zenét játszik, más rajongói vannak. Az ő életükbe csöppenünk bele, egy 20 éves srác vezetésével, akit a hajóra küld az anyja. Itt éli meg az első szerelmet, első csalódást, itt ismerkedik meg az apjával, itt nő fel. 

Ha egyesével elkezdeném felsorolni a színészek nevét, akik kisebb - nagyobb szerepet vállaltak a filmben, akkor már eleve érthető lenne, hogy az ember miért volt kíváncsi erre a mozira. Közülük egy kicsit talán kiemelkedik Philip Seymour Hoffman és Bill Nighy aki azt a karaktert hozza mint az Igazából szerelem alatt. A másik oldalon, akik azt szeretnék elérni, hogy ne üzemeljen a rádió, Kenneth Branagh áll, aki szintén nagyon jól hozza a merev minisztert. A legjobban ez a karácsonyi kajánál jön ki, ami szerintem a film egyik legjobb jelenete. 

A történetet egyébként nehéz megfogni. Nekem összességében tetszett a sztori, volt egy fő vonal, és ebbe próbálták belevinni az emberi oldalt. A dj-k miért játszanak a hajón? Mit jelent nekik a zene? A véges játékidő miatt, mindenkiből pont annyit kaptunk, amivel felkeltik az ember kíváncsiságát, hogy miért is csinálják ezt, mivel foglalkoztak korábban, és folytathatnám. 

the boat that rocked

Mondanom sem kell, hogy az egyik legnagyobb erőssége a Rockhajó-nak a zene. Rengeteg nagy slágert gyúrtak bele ebbe a két órába. Sőt olykor még úgy is tűnt, és nem is tetszett annyira, hogy nagyon gyorsan váltogatták a zenéket. Főleg amikor valamelyik dj éppen tolta a saját műsorát a rádióban. 

Mennyire tetszett nekem a film?! 7/10! Nagyon jó szórakozás volt, kellemes meglepetéssel vegyítve. Néha jó így beülni egy filmre, hogy nincsenek elvárások, nem érheti az embert csalódás, és mint ahogy most is, vidáman távozhat. A sztorinak egyébként megvannak a maga hibái, mint ahogy olykor túlcsordult egy kicsit a pohár, és van pár mű jelenet, de ettől függetlenül kellemesen ellehetünk rajta. Hozzáteszem, a zene nélkül biztos nem lett volna ekkora boldogság, mint ahogy azt is fontos megjegyeznem, hogy van pár teljesen felesleges jelenet, de ettől nem lesz feltétlenül rosszabb a film. 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr813141270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_72926 2009.06.16. 22:54:23

van ez 8 is.
süti beállítások módosítása