2009.07.20. 22:45 teddike

Harry Potter and the Half Blood Prince (Harry Potter és a félvér herceg)

Címkék: film 2009 harry potter and the half blood prince 5 csillag

Idén júliusban véget ért a várakozás, és Harry Potter hatodik kalandja is a mozikba került. Ennyit még nem kellett várnunk a varázsló tanonc történetére, és ez mindenképpen a Sötét Lovagnak köszönhető. Hiszen hatalmas sikere után a Warner Bros. hülye lett volna másik nagyágyúját elsütni 2008 novemberében, helyette berakta inkább erre a nyárra, biztosítva így az idei bőséges termést. Azt még itt az elején fontosnak tartom megjegyezni, hogy bár többször akartam, sőt már kölcsön is kértem, de még könyv formájában egyszer sem olvastam J.K. Rowling történeteit. Ezzel csak annyit szerettem volna, hogy számomra a teljes történet a filmekből rakódik össze, és ez alapján vonom le a saját kis következtetéseimet. Az biztos, hogy a cold open-t leszámítva (erről bővebben később), sok idő kellett amíg újra belezökkentem a történetbe, illetve a film után is több óra telt el, amíg végre azt tudtam mondani magamnak, hogy annyi pontot ér amennyit.

harry potter

A történetről sok mindent nem akarnék mondani, hiszen mindenképp spoileres lenne az, amit írok. Habár az igazság kedvéért érdemes megjegyeznem, hogy a film története talán most először nem áll meg a saját lábán. Gondolok itt arra, hogy az eddigi részek önmagukban is nagyon jók, előzetes ismeret nélkül is élvezhetőek voltak. Ez viszont, ha csak vakon beülök a  filmre, akkor biztos nagyon rossz szájízzel távozok. De az ember nem várhat mást így a hatodik részre. Ez ténylegesen olyan volt mint egy sorozat fináléjának a felvezetése. Volt szó mindenről, de inkább csak kerülgettük a forró kását. Gondolok itt arra, hogy dúl a háború, a Sötét Nagy Úr továbbra is fenyegetésben tartja a varázslókat, és most már a muglik életét is. Viszont ő egyszer sem jelenik meg. Harry is próbálja elfogadni, hogy ő bizony kiválasztott, akinek fontos feladata illetve küldetése van, a többiek viszont nem foglalkoznak ezzel, vagy legalábbis nem látszik rajtuk, hogy probléma lenne.

A korábban említett cold open azt jelenti, hogy a film elejétől bizony leesett az állam, igaz ez csak 12 percig tartott, de nagyon nagy élmény volt. Ezek után kellett visszavenni a tempóból, és végig azt vártam, hogy eljön majd az idő, amikor újra pörögni fogunk. De ez már nem történt meg. Az első percek után hömpölygött az egész történet, olykor voltak kiugró pontok, de többségében sajnos, az elejéhez hasonlítva nagyon lassú lett. Erre írtam azt, hogy szokni kellett az egész környezetet, a párbeszédeket, és arra is rá kellett jönni, hogy bizony a főszereplők nagyon nem tudnak színészkedni. Habár hosszan gondolkoztam még most is rajta, hogy elkezdjek e negatív dolgokat írni a filmről, de sajnos meg kell tennem, még akkor is, ha a könyvet nem olvastam.

harry potter

Az eddigi filmekhez hasonlítva, nagyon sokszor csak Harry volt jelen. Nem vagyok hülye, ő a főszereplő, természetes, hogy nagyobb teher nehezedik rá, de eddig valahogy sikerült megtalálni a nagyon jó egyensúlyt, a látvány, a főszereplő hármas, és a suliba tanító tanárok, illetve idősebb szereplők között, akik nagyon jól elvitték az ember gondolatát arról, hogy a fiatalok bizony nagyon bénák. És ha ehhez hozzávesszük azt, hogy ebben a részben bizony az első szerelem, vagy az ettől való szenvedés hatalmas szerepet kapott, akkor nagyon kínosan is érezhetjük magunkat a hatalmas vászon előtt. Mert az addig rendben van, hogy olykor elhangzik egy - két vicces gondolat, többnyire Ron szájából, amin felkuncogunk, de a színészi játék, és pár komolynak szánt mondat után elkezdjük kaparni a fejünket. 

Daniel Radcliffe eddig bőven jó Potter volt, most viszont, hogy nagyobb teret kapott, több minden múlott rajta, sajnos nem tudta teljesíteni a feladatot. Mint ahogy Emma Watson is inkább a villantásairól lesz híres, mint sem színészi játéka miatt. Ruper Grint továbbra is kedves figura, és talán benne csalódtam a legkevesebbet. Az öregek mint már mondtam, kevés szerepet kaptak. Nem is értem mondjuk. Draco nagyon sokszor csinálta a semmit, vagy ott volt a nagyon sok tini jelenet. Ezek helyett lehetett volna sokkal több komolyabb jelenet, ha már ennyire elmentünk a sötét oldal felé. 

harry potter

És ha már sötét oldal, akkor nagyon szembetűnő, hogy én egyáltalán nem éreztem azt, hogy itt bizony hatalmas gondok lennének, mint ahogy azt sem, hogy nagy háború lenne. Sőt a film két legfontosabb jelenete, a toronyban történt események, vagy az utána lévő "igen én vagyok a Félvér herceg" annyira súlytalan volt, hogy az hihetetlen. Mondjuk itt biztos velem volt a gond, hiszen a könyv olvasása nélkül nem tudtam mit várjak. Lehet a rajongók alig várták, hogy egyes mondatok elhangozzanak, nálam másképp sült el sok minden. Én a látványt zabáltam volna végig, illetve néztem volna a komolyabb párharcokat, amiből az eddigi filmekben sokkal több volt. Itt sajnos csak abból kaptunk, hogy Hermione boldogtalan, mert Ron nem vele van, Potter gyerek nagyon nehezen fogja fel, hogy ő bizony A kiválasztott, és sorolhatnám. 

Mennyire tetszett nekem a film?! 5/10! Először hat pontot adtam rá, de meggondoltam magam. A film önmagában nem állja meg a helyét. A színészek, legalábbis a főszereplő hármas elég gyatra szerintem, és a mesélésbe is valami hiba csúszott. A másik problémám, hogy a bevezető egy hatalmas beetetés volt, és mint a halak ilyenkor zabáltunk volna még nagyon sokáig, de sajnos átvertek minket. Nem mondom, és talán ezzel már ismétlem is magam, hogy nem voltak még látványos jelenetek, mert voltak, de nem tudott pörögni a film, nem tudott aggódást és sötétséget sugározni, pedig azt kellett volna neki. Mint már mondtam, ez egy nagyon jó felvezetés volt a fináléra, ami remélem, hogy sokkal jobban fog sikerülni. 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr783141335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsabo zsaklin 2009.07.22. 12:58:59

szerintem ez a legjobb film mindenél és mindenkinékl!!!!!!!!!!csok cicc

Lilly 2009.08.08. 23:49:32

Jó tanács; ahogy tudod olvasd el a könyveket:D Rossz hír, hogy akkor végképp rossz véleménnyel leszel a 6. részről.Rengeteg minden kimaradt,és igen,ahogy írtad is, nagyon kiélezték ezt az első szerelem dolgot.A könyvben az a jó, hogy ott sok szál fut együtt, és nem érzed úgy, hogy most valamelyik is túl nagy hangsúlyt kapna.Szerintem rémes, hogy a címet tekintve nem túl sokat tudunk meg arról, hogy ki is ez a félvér herceg,vagy miért az.Persze a végén Pitontól megtudjuk(legalábbis az,hogy ki az), de szerintem ez is kiábrándító volt.Alan Rickman fantasztikus volt végig,de azzal a mondattal nem tudtam megbarátkozni. A könyv végén úgy sírtam,mint egy gyerek.A filmen viszont nem tudtam.Tehát egyszer csak ott voltak a toronyba, és puff...ááá,jaj de sajnálom:( Illetve vártam nagyon azt is mikor a visszaemlékezések voltak,és az sem jött.Tehát Voldemortról kb. semmi újat nem tud meg az ember.... Nem is folytatom.Nekem hatalmas csalódás volt a film,és emaitt félve várom az utolsót is.Talán annyi vígasz van, hogy az két részes lesz,és akkor több lényeges dolog belekerül.

Virág Barnabás · http://nincs 2009.08.16. 10:30:41

Szeretem a harry pottert

bocsy 2010.01.12. 18:57:27

Én olvastam, többször is. A hatost mindig élveztem. Ott volt a gyomromban a szorítás. Szerintem a legnagyobbat Tom Felton alakított, a filmben.
süti beállítások módosítása