2009.09.08. 15:10 teddike

Nyári sorozat: Hung

Címkék: sorozat 2008 2009 hung

Az HBO előtt megint megemelhetjük a kalapunkat, mert bizony sikerült nekik az idei nyárra is valami olyasmit letenni az asztalra, ami csak nagyon keveseknek jön össze. Az Entourage és a True Blood sikerei után ismét összekaptak egy nagyon jó csapatot, és a Hung a nyár legjobb drámája/komédiája lett. Egy kicsit a hazai vizekre evezve, gyorsan meg is kell jegyeznünk, hogy itthon sem sokáig tétlenkedtek, október 6.-án már nálunk is látható lesz, Hung: Neki áll a zászló címmel. Ami nem lenne annyira rossz cím, főleg akkor ha benne lenne a lényeg is.

Azoknak akik követik a korábban említett sorozatokat, na meg ismerik az HBO-t, nagyon jól tudják, hogy nem egy visszafogott, prűd csatornáról van szó, eddig is rengeteg meztelenkedést és fuck illetve shit-elést láthattunk-hallhattunk náluk, most ehhez jött egy olyan sorozat, aminek az a lényege, hogy a főszereplőt hatalmas farokkal áldották meg. Na azért nem kell megijedni, az eddig látott 9 rész alatt még nem került bemutatásra, viszont sok minden más igen.

ray and tanya hung

A történetünk során Ray-t ismerhetjük meg, akinek frankón összejött minden. A középiskola során ő volt a legmenőbb srác, övé volt a legjobb csaj, aztán szépen felnőtt, a "legjobb csaj" elvált tőle, és a karrierje sem jött össze. Jelenleg középiskolai tanár, illetve a kosárcsapat edzője. Emellett meg leég a háza, a gyerekei emiatt elhagyják, visszaköltöznek az anyjukhoz. És természetesen ennek tetejében Ray úgy le van égve, ahogy csak lehet. Ekkor megy el egy suliba, ahol azt tanítják nekik, hogy lehetne sikeres vállalkozásuk. Itt fut össze egy korábbi ismerősével, akivel aznap éjszaka kefélnek egy hatalmasat, és ekkor jön az isteni szikra, Ray hatalmas farkával bizony nagy pénzeket lehetne keresni. Gondolom a többit nem kell leírnom, mindenki kitalálja magától, hogy Ray mivel is kezd el foglalkozni.

Ray megformálója egyébként Thomas Jane, akiről az első részben nem gondoltam volna, hogy ennyire jól fogja hozni a karaktert, de mostanra már sikerült nagyon megkedvelni. Mint ahogy Ray futtatója is hatalmas választás, Tanya-t Jane Adams alakítja, aki szintén eléggé ellenszenves figura volt az elején, de aztán hatalmas változás állt be vele kapcsolatban is. Egyébként meg azt kell mondanom, hogy ezt a castingot úgy elbaszták ahogy van, mármint teljesen jó értelemben. Ennyire sok "selejt" embert nem is tudom, hogy tudtak összekapni. Egy igazán jó nő, vagy jó nőt alakító karakter sincs a sorozatban. Ray gyerekei alapjáraton defektesek, míg a volt feleségét alakító Anne Heche egy kicsit idegbeteg csajszit hoz. De pont ebből a tökéletlenségből jön a Hung lényege, és pont emiatt tökéletes kikapcsolódás ez a sorozat. (Kép a feleségről, és a gyerekekről.)

Az első évadból még egy rész van hátra, egyébként 10 részes az évad, és mesterien keverték eddig a szálakat, ami a végére biztos fog még meglepetést okozni sokaknak. Nem szeretném ellőni senkinek a lényeget, én is csak kombinálgatok, de szerintem sokan kitaláltuk már, hogy ki lesz Ray következő kuncsaftja. Pontok tekintetében, a finálé ismerete nélkül eddig 8/10, remélem a végére sem szúrják el a dolgokat.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr383141434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fruitella 2009.10.15. 09:19:23

Teljesen egyetértek, az HBO saját készítésű filmjei nekem is mindig bejönnek! Ezeken kívül is csomó jó filmet adnak, nagy rajongója vagyok a csatornának! :) A Hung is tetszik, naná... ;) :P :DD
süti beállítások módosítása