Szokás szerint, ha egy nagyon várt filmről kellene elkezdeni bármit is írni, a legtöbb esetben bajban vagyok. Azon gondolkodok jelenleg, hogy mennyire fogom tudni helyén kezelni az élményt, amit ez a film nyújtott? Mennyire jön ki belőlem az átlagos, filmekért rajongó oldal, vagy mennyire veszi át a terepet az, hogy lassan évek óta próbálok általam megnézett filmekről véleményt/kritikát alkotni? A premier után, és talán még most is, a rajongó rész hatalmasodik el bennem. Nem vagyok benne biztos, hogy feltudom építeni normálisan ezt a bejegyzést, úgy ahogy esetleg (szerintem) kellene, sokkal inkább csapongásba fog átmenni, melyben minden sorban ott kellene legyen, hogy "ez hatalmasat ütött".
Egy nagyon hosszú várakozáson vagyunk túl, amit azt hiszem sikerült megkoronázni. Igaz ez a "hosszú" elég bután néz ki egy olyan bejegyzésben, melyből kiderül, hogy ezen az oldalon az első Avatar közeli írás idén májusban jelent meg, a film iránt több mint egy éve kezdtem el érdeklődni, és James Cameron már 15 éve ezen dolgozik. Viszonyítás kérdése az egész, de amennyire ő örülhetett annak, hogy elkezdhetett dolgozni élete nagy álmán, olyannyira volt jó érzés nekünk minden percét nézni ennek a filmnek.
Egy szokásos bejegyzésben most jönne az a rész ahol a történetről mesélnék. De itt lelkesen ki is hagyom ezeket a sorokat, vagy csak nagyon keveset osztok meg ebből. Főleg azért teszem ezt, mert nem tartom annyira fontosnak a sztorit. Mint ahogy azt is gyorsan hozzá kell tennem, nem volt ez a része a filmnek akkora csalódás, mint amennyire tartottam tőle. Szóval Jake megérkezik a Pandora nevezetű bolygóra, ahol egy hatalmas beruházás közepén találja magát, melynek célja a bolygón található nagyon értékes kőzet meglelése és felszínre hozása. A probléma akkor kezdődik, amikor rájönnek az emberek, hogy ez a "kőzet" a helyi őslakosok, a Navik lakhelye alatt található. Kezdetben diplomáciai megoldásra törekednek, melynek sikeressége érdekében kifejlesztenek egy olyan technikát, amivel a közelükbe tudnak férkőzni.
Innen merre tovább? Az előzetesek alapján biztos mindenki kitalálta már, hogy mi is lesz a folytatás. Viszont mindenkinek garantálhatom, hogy a történet is okozhat kellemes meglepetéseket, attól függetlenül, hogy a film egyik leggyengébb eleme ez.
De mint már egyszer írtam, minden viszonyítás kérdése. Főleg azért, mert ha az ember egy ilyen látvánnyal találkozik, akkor természetes (szerintem), hogy ettől minden csak gyengébb lehet. A film után az első gondolatom az volt, hogy költözünk a bolygóra, vagy legalább még órákon keresztül szeretném nézni mindazt, amit Cameron elénk rakott. Mert ez bizony gyönyörű. És akkor nagyon finoman fogalmaztam. Ennyire élő tájat én álmomban sem gondoltam volna, hogy kapni fogok. Lélegzett, mozgott minden. Egyszerűen üdítő látvány volt, és kérem innentől kezdve magasról nem érdekel milyen történetet rakták alá, vagy milyen párbeszédek hangzottak el.
Cameron megálmodott valamit, megtervezte, elénk rakta, nekünk csak az a dolgunk, hogy fogyasszuk ezt a terméket. Ráadásul azt a lehetőséget is megkapjuk, hogy tátott szájjal tegyük ezt, mert abban nincs kétség, hogy a most, erre a filmre kifejlesztett technológia önmagáért beszél. Pandora nem egy CGI, számítógépen alkotott világ, hanem egy élő, szemkápráztató valami, amibe egyszerűen nem lehet belekötni.
A látvány mellett, amit egy szóval vagy rengeteg bejegyzéssel is csak éltetni lehet, meg kell említenem, hogy megvannak a filmnek a sajátos jegyei. Próbál mindenkihez szólni, próbál okos és magvas gondolatokat megosztani. Vannak benne nagy hegyi beszédek, értékek - kultúrák találkoznak egymással, és ha nagyon komolyan szeretnénk venni, akkor bizony próbál hozzánk szólni, hogy mi emberek bizony "ilyenek" meg "olyanok" vagyunk.
A színészek amellett, hogy szerintem nagyon élvezték ezt a munkájukat, remekül hozzák karaktereiket. Mind az emberi mind a navi oldalon élvezhető játékot láthatunk, ami miatt tovább erősödik bennem az az érzés, hogy ez egy nagyon jó film. Sam Worthington-ról nem mondhatom azt, egy főleg látványra épülő film esetén, hogy beérett, de volt egy pillanata a filmnek, amikor meg kell emelnem a kalapom, hogy ilyen apróságokra is figyeltek. Sigourney Weawer mellett sem lehet szó nélkül elmenni. Egyszerűen élt a szerepben, jó volt látni őt, és nyugodtan rámondhatom, hogy egy badass csajt hozott ismét. Zoe Saldana-ról pedig csak annyit, hogy igazi nő volt. Azt hiszem ennél nagyobb dicséretet jelenleg nem tudnék írni róla.
Értékelés: AVATAR - Látvány: 10/10 Történet: 7/10
Nem tudom, és nem is akarom egy kalap alá venni a kettőt. Több helyen olvastam, és igazat adok ezeknek az írásoknak, hogy Cameron biztosra akart menni a történettel. De nem volt ez annyira rossz vagy gyenge mint korábban hittem. Ráadásul nagyon sok esetben a Mátrix ugrott be, amellyel szerintem nagyon sok hasonlóságot mutat a film. A szereplők teljesen jók, a megépített világ csillagos ötös, egyértelmű, hogy ezt a filmet látni kell.
Azt is tudom ugyanakkor, hogy egy kritika akkor igazán jó, ha negatív. Az Avatar-on is sok helyen lehetne fogást találni. A már említett gyengébb, vagy biztos történet, olykor a mesélés menetének lassulása, de valahogy ezeket feleslegesnek tartom felhozni. Lehetne abszolút kritikus szemmel nézni, vagy divatból fikázni, de minek? A látvány önmagáért beszél. És ez nekem most elég volt. A többiről, a negatív dolgokról meg írjon az, aki pénzt is kap érte. Én egyszerű rajongóként odavagyok a filmért, pont.
Ha azt gondoltátok, hogy itt vége, tévedtek. Jöjjön még egy kevés személyes élmény, amelynek nem akarok egy külön bejegyzést áldozni:
Szokás szerint, ha egy nagyon várt filmről kellene elkezdeni bármit is írni, a legtöbb esetben bajban vagyok. Azon gondolkodok jelenleg, hogy mennyire fogom tudni helyén kezelni az élményt, amit ez a film nyújtott? Mennyire jön ki belőlem az átlagos, filmekért rajongó oldal, vagy mennyire veszi át a terepet az, hogy lassan évek óta próbálok általam megnézett filmekről véleményt/kritikát alkotni? A premier után, és talán még most is, a rajongó rész hatalmasodik el bennem. Nem vagyok benne biztos, hogy feltudom építeni normálisan ezt a bejegyzést, úgy ahogy esetleg (szerintem) kellene, sokkal inkább csapongásba fog átmenni, melyben minden sorban ott kellene legyen, hogy "ez hatalmasat ütött".
Egy nagyon hosszú várakozáson vagyunk túl, amit azt hiszem sikerült megkoronázni. Igaz ez a "hosszú" elég bután néz ki egy olyan bejegyzésben, melyből kiderül, hogy ezen az oldalon az első Avatar közeli írás idén májusban jelent meg, a film iránt több mint egy éve kezdtem el érdeklődni, és James Cameron már 15 éve ezen dolgozik. Viszonyítás kérdése az egész, de amennyire ő örülhetett annak, hogy elkezdhetett dolgozni élete nagy álmán, olyannyira volt jó érzés nekünk minden percét nézni ennek a filmnek.
Egy szokásos bejegyzésben most jönne az a rész ahol a történetről mesélnék. De itt lelkesen ki is hagyom ezeket a sorokat, vagy csak nagyon keveset osztok meg ebből. Főleg azért teszem ezt, mert nem tartom annyira fontosnak a sztorit. Mint ahogy azt is gyorsan hozzá kell tennem, nem volt ez a része a filmnek akkora csalódás, mint amennyire tartottam tőle. Szóval Jake megérkezik a Pandora nevezetű bolygóra, ahol egy hatalmas beruházás közepén találja magát, melynek célja a bolygón található nagyon értékes kőzet meglelése és felszínre hozása. A probléma akkor kezdődik, amikor rájönnek az emberek, hogy ez a "kőzet" a helyi őslakosok, a Navik lakhelye alatt található. Kezdetben diplomáciai megoldásra törekednek, melynek sikeressége érdekében kifejlesztenek egy olyan technikát, amivel a közelükbe tudnak férkőzni.
Innen merre tovább? Az előzetesek alapján biztos mindenki kitalálta már, hogy mi is lesz a folytatás. Viszont mindenkinek garantálhatom, hogy a történet is okozhat kellemes meglepetéseket, attól függetlenül, hogy a film egyik leggyengébb eleme ez.
De mint már egyszer írtam, minden viszonyítás kérdése. Főleg azért, mert ha az ember egy ilyen látvánnyal találkozik, akkor természetes (szerintem), hogy ettől minden csak gyengébb lehet. A film után az első gondolatom az volt, hogy költözünk a bolygóra, vagy legalább még órákon keresztül szeretném nézni mindazt, amit Cameron elénk rakott. Mert ez bizony gyönyörű. És akkor nagyon finoman fogalmaztam. Ennyire élő tájat én álmomban sem gondoltam volna, hogy kapni fogok. Lélegzett, mozgott minden. Egyszerűen üdítő látvány volt, és kérem innentől kezdve magasról nem érdekel milyen történetet rakták alá, vagy milyen párbeszédek hangzottak el.
Cameron megálmodott valamit, megtervezte, elénk rakta, nekünk csak az a dolgunk, hogy fogyasszuk ezt a terméket. Ráadásul azt a lehetőséget is megkapjuk, hogy tátott szájjal tegyük ezt, mert abban nincs kétség, hogy a most, erre a filmre kifejlesztett technológia önmagáért beszél. Pandora nem egy CGI, számítógépen alkotott világ, hanem egy élő, szemkápráztató valami, amibe egyszerűen nem lehet belekötni.
A látvány mellett, amit egy szóval vagy rengeteg bejegyzéssel is csak éltetni lehet, meg kell említenem, hogy megvannak a filmnek a sajátos jegyei. Próbál mindenkihez szólni, próbál okos és magvas gondolatokat megosztani. Vannak benne nagy hegyi beszédek, értékek - kultúrák találkoznak egymással, és ha nagyon komolyan szeretnénk venni, akkor bizony próbál hozzánk szólni, hogy mi emberek bizony "ilyenek" meg "olyanok" vagyunk.
A színészek amellett, hogy szerintem nagyon élvezték ezt a munkájukat, remekül hozzák karaktereiket. Mind az emberi mind a navi oldalon élvezhető játékot láthatunk, ami miatt tovább erősödik bennem az az érzés, hogy ez egy nagyon jó film. Sam Worthington-ról nem mondhatom azt, egy főleg látványra épülő film esetén, hogy beérett, de volt egy pillanata a filmnek, amikor meg kell emelnem a kalapom, hogy ilyen apróságokra is figyeltek. Sigourney Weawer mellett sem lehet szó nélkül elmenni. Egyszerűen élt a szerepben, jó volt látni őt, és nyugodtan rámondhatom, hogy egy badass csajt hozott ismét. Zoe Saldana-ról pedig csak annyit, hogy igazi nő volt. Azt hiszem ennél nagyobb dicséretet jelenleg nem tudnék írni róla.
Értékelés: AVATAR - Látvány: 10/10 Történet: 7/10
Nem tudom, és nem is akarom egy kalap alá venni a kettőt. Több helyen olvastam, és igazat adok ezeknek az írásoknak, hogy Cameron biztosra akart menni a történettel. De nem volt ez annyira rossz vagy gyenge mint korábban hittem. Ráadásul nagyon sok esetben a Mátrix ugrott be, amellyel szerintem nagyon sok hasonlóságot mutat a film. A szereplők teljesen jók, a megépített világ csillagos ötös, egyértelmű, hogy ezt a filmet látni kell.
Azt is tudom ugyanakkor, hogy egy kritika akkor igazán jó, ha negatív. Az Avatar-on is sok helyen lehetne fogást találni. A már említett gyengébb, vagy biztos történet, olykor a mesélés menetének lassulása, de valahogy ezeket feleslegesnek tartom felhozni. Lehetne abszolút kritikus szemmel nézni, vagy divatból fikázni, de minek? A látvány önmagáért beszél. És ez nekem most elég volt. A többiről, a negatív dolgokról meg írjon az, aki pénzt is kap érte. Én egyszerű rajongóként odavagyok a filmért, pont.
Ha azt gondoltátok, hogy itt vége, tévedtek. Jöjjön még egy kevés személyes élmény, amelynek nem akarok egy külön bejegyzést áldozni:
Először is, mindenkinek ajánlom, hogy ha teheti az Arénába nézze meg. Sajnos nem kapok azért pénzt, hogy lehetőség szerint nagyon sok olvasómat oda küldöm, de mindenkinek meg kell tapasztalnia azt az élményt, amit az a hatalmas vászon okoz. Másodjára voltam egyébként ebben a teremben, és jelenleg elképzelni sem tudom, hogy milyen lesz majd egy "sima" 3D vagy 2D-s moziban újra megnézni a filmet. Mert megfogom nézni, ez egészen biztos.
Azt is gyorsan leírnám, hogy van lehetőség eredeti nyelven is megnézni a filmet. Igaz nem IMAX, de 3D. Az Aréna, az Allee vagy a Mom Park is szívesen várja a kedves rajongókat.
Tegnap éjszaka egyébként közel 400-an ültünk bent a terembe és, remélhetőleg velem együtt, nagyon sokan élvezték a mozit. Valahol egyébként úgy gondolom, hogy igen. Egy jó film mércéje az is, hogy közben mennyire fészkelődnek az emberek. Hiába volt az AVATAR 160 perces, hiába voltak olykor lassú jelenetek, én semmit nem hallottam, és senki sem sóhajtozott. Mondhatom egészen nyugodtan, hogy mindenki együtt élt a filmmel. Kaptunk valamit, amiért talán jó volt rajongani, élvezet volt nézni.
Amúgy, ha nagyon buta hasonlattal kellene éljek, márpedig sokszor teszem azt, akkor úgy tudnám megragadni a látványt, hogy élek valahol a világ végén, nincs tv internet, nincsen csak két lámpa az utcán, amit éjszaka olykor felkapcsolnak. Egy nap viszont eljönnek értem, és irány Las Vegas. Hatalmas hullámvasút az egész, amelyben nem tudod előre, hogy mikor lassul be, vagy éppen mikor lógsz fejjel lefelé és ránt magával a végtelenségbe.
