2010.01.06. 16:09 teddike

Skins 4. évad

Címkék: sorozat skins 2009 2010

Nyakunkon szerencsére a Skins negyedik évada is. Amelyben a harmadik évad során megismert szereplők térnek vissza, egy utolsó kaland erejére. Az ötödiktől kezdve ismét új szereplők lesznek. De addig is foglalkozzunk egy kicsit a mostaniakkal. Még mindig két kedvenc van a csapatból egyébként:

skins 4 évadA folytatásban jöjjön mindenkiről egy - egy kép, csak mert szeretjük őket, meg egyébként is, imádjuk a sorozatot. A korábbi évadról, mármint első kettőről itt, a harmadikról meg erre olvashattok. Illetve voltak képek is, nem is kevés.

Nyakunkon szerencsére a Skins negyedik évada is. Amelyben a harmadik évad során megismert szereplők térnek vissza, egy utolsó kaland erejére. Az ötödiktől kezdve ismét új szereplők lesznek. De addig is foglalkozzunk egy kicsit a mostaniakkal. Még mindig két kedvenc van a csapatból egyébként:

skins 4 évadA folytatásban jöjjön mindenkiről egy - egy kép, csak mert szeretjük őket, meg egyébként is, imádjuk a sorozatot. A korábbi évadról, mármint első kettőről itt, a harmadikról meg erre olvashattok. Illetve voltak képek is, nem is kevés.

skins 4 skins 4 skins 4 skins 4 skins 4 skins 4 skins 4 skins 4 skins 4

Nektek ki a kedvencetek? Sokan vannak még vajon, akik csak az első két évadot tudják elfogadni? Negyedik évad, mint mondtam, január 28-án kezdődik. Addig is jó várakozást. Ja, annak aki kitalálja, hogy ki a két kedvencem, fizetek egy, na jó, kettő sört.

32 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr583141847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_114168 2010.01.06. 16:31:13

Arrol van valami hir, hogy mikor es hol fogjak adni magyarul a harmadik evadot? Ha jol remlik az elso ketto ment le eddig csak.

Ismeretlen_37501 2010.01.06. 16:37:32

Még nincs a harmadikról hír, vagy csak én nem találkoztam vele. A Cool adta a korábbi évadokat, ők is fogják folytatni.

Ismeretlen_10401 2010.01.06. 16:59:30

újabb blogot fogok rendszeresen olvasni ;) Köszi, imádom a Bőröket ;) ya eyecandy paradise-ként vagyok fent tumblr-n csak hogy tud kivel van dolgod :D

Ismeretlen_37501 2010.01.06. 18:10:52

Köszi, ez megtisztelő! :) Igen, így könnyebb beazonosítani téged! :)

zsizsu 2010.01.08. 18:52:34

naomi&emily (♥_♥) Nagyon várom már az új részeket!

Fannush 2010.01.12. 03:09:41

huuuh.letöltöd netről és ott a felirat. tvbe aztán várhatod, hogy mikor lesz :D

Effy · http://www.rainboweffy.blogspot.com 2010.02.09. 19:11:40

nekem Effy a kedvencem, én letöltöttem a 3.évadot de az csak magyar felirattal, most letöltöttem a 4.évad első két részét,mert azt most adják Angliában a tvben.De az angolul van, és nem sokat értek belőle, de majd szerzek hozzá feliratot.:) akinek kell valamilyen link, az csak szóljon.:)

rolikka 2010.03.04. 22:04:09

Sziasztok!En mar megneztem az elso 5reszt a 4.evadbol, nem tudjatok mikor jon a kov.resz vagy hogy milyen idokozonkent adjak le angliaba?feliratot googlebe talaltok am:) Effy(L)

Ismeretlen_37501 2010.03.04. 22:25:56

Rolikka, a Skins címkére kattintva találsz a részekről is leírást. Hetente van új rész, csüt este - péntek reggel környékén tölthető. Egyébként magyar idő szerint csüt 23:00-kor kezdődnek a részek. A héten lesz a 6., melynek JJ a főszereplője.

rolikka 2010.03.06. 16:37:22

Igen láttam az előzetesben!Még JJ sosem volt főszerepben kiváncsi vagyok:)Szerelmes lesz ha jol emlekszem!Akkor mindjart meg is nézem hogy tölthető e már!Köszi a gyors választ! (L)Effy(L)

Ismeretlen_37501 2010.03.06. 18:38:59

Tölthető, nézhető, és ha a "skins" címkére kattintasz, akkor olvashatsz is róla majd, ha megnézted. Jó szórakozást hozzá. Fussatok át rajta: http://teddike.freeblog.hu/tags/skins/

rolikka 2010.03.15. 19:30:01

Hello!Mar penteken leszedtem a 7ik reszt de meg mindig nincs magyar felirat sehol!!Miert van ez?

Ismeretlen_37501 2010.03.15. 20:13:38

rolikka: a felirat érkezése sok mindentől függ, de csak kettőt említek meg. 1. a fordító mennyire ér rá, nem mindig tud rögtön hozzákezdeni, 2. a feltöltési időkből arra lehet következtetni, hogy az angol felirat után két nappal felkerül a magyar felirat. De a "fordítónak" is van dolga/szabadideje/hosszú hétvégéje. Ha most tippelnem kellene akkor a héten kedden vagy szerdán már nézheted felirattal.

rolikka 2010.03.15. 20:21:39

Te angolul szoktad megnezni? Persze am igazad van biztos a forditoknak is van dolguk csak altalaban masnap mar mindig volt felirat! Meg azthittem akkor biztos en vagyok bena, hogy nem talalok feliratot! Koszi a valaszt! (L)EFFY(L)

Ismeretlen_37501 2010.03.15. 21:07:29

Nem tudom hol szoktad keresni a feliratokat. Nézd meg azt, hogy az angol mikor kerül fel, és ahhoz képest 2-3 nap alatt kész van a magyar felirat is. Jelen esetben 14-én rakták fel az angolt. Egyébként igen, angol vagy angol felirattal nézem.

danka 2010.03.17. 19:19:19

az összes rész fent van youtube-n. engem 4.sokkolt.:O

Ismeretlen_37501 2010.03.17. 22:58:06

Lehet azokat a részeket normálisabb körülmények között is nézni. De tény, a youtube-on fent vannak.

imi 2010.03.19. 17:58:25

kár hogy a negyedik évad már nincs fent mert megnéztem volna. ugyanis letörölték hát ciki

Ismeretlen_37501 2010.03.19. 18:25:56

Nincs fent? Hol nincs fent? Mindenhol fent van, mivel most fejeződött be.

zsófi 2010.03.20. 13:32:47

eddig fent volt youtubon a 4.évad végéig kb az összes rész ,de most letörölték és semmi nincs fent :( nemtudja valaki h. hol tudom letölteni a 4. évad 6.részétöl a részeket.

rolikka 2010.03.20. 14:04:24

De torrent vagy warez oldalakrol:DYoutube elég rossz minőség.. (L)EFFY(L)

Ismeretlen_37501 2010.03.20. 14:06:54

Aki követ, vagy olvassa a twitter üzeneteimet, oda kiraktam a 7. és a 8. rész letöltési lehetőségeit. Ide kommentbe nem raknám be, ha nem találjátok őket, akkor dobjatok egy levelet és elküldöm a linkeket! Twitter oldal tetején van, de a levél gyorsabb.

Ismeretlen_37501 2010.03.20. 14:21:20

Megelőzve a további keresgélést: http://twitter.com/teddike/status/10772060248 http://twitter.com/teddike/status/10772011549 A teljes negyedik évad, ha valamelyik link nem megy, az már nem az én hibám. Jó szórakozást az évadhoz.

Ismeretlen_138155 2010.03.22. 10:19:36

Sziasztok! Most néztem meg a 8. részt. Hát bakker. Mit szóltok hozzá? Ugye ez volt az utolsó rész?

Ismeretlen_37501 2010.03.22. 11:16:09

A nyolcadik részről itt írtam, röviden nekem ennyi a véleményem: http://teddike.freeblog.hu/archives/2010/03/22/Skins_-_Everyone_4x08/

Beri 2010.04.04. 16:52:30

a coolon szerdánként éjféltől megy a 3.

Effyhh 2010.05.31. 20:54:21

Tök szar,h a "szereplő" meghaaall:'( Szerk: belenyúltam ha nem gond, ez itt spoiler erősen.

Ismeretlen_37501 2010.05.31. 23:09:32

Effyhh: hát köszi, hogy egy így megosztottad velünk, szerintünk is szar a dolog, de a nyolcadik részhez kellene írni ilyesmiről, hogy más szórakozását ne rontsuk el.

Freddie:X 2010.06.16. 20:24:48

Sziasztok, nekem olyan kérdésem lenne, hogy valóban lesz 5. évad is?:D:D Az annyira klassz lenne.. :)

Ismeretlen_37501 2010.06.16. 23:07:15

Szia, lesz 5. és 6. évad is! Ha rákeresel a "skins" -re az oldalon, találsz arról is bejegyzést, vagy ott a "skins" címke.

Freddie:X 2010.06.17. 10:17:32

Megkaptam, hálás köszönet. Kíváncsian várom már hogy milyen lesz a 2 új évad. A 4. évadot szeretném letölteni felírattal. Megkapom valahol?:)

Ismeretlen_37501 2010.06.17. 10:39:06

Freddie, van lehetőség rá, igen, felirat is van a részekhez.
süti beállítások módosítása