2010.05.27. 23:51 teddike

CBS Szitkom-Hétfő: Nem nevettünk túl sokat (Finálék)

Címkék: sorozat how i met your mother the big bang theory 2009 2010 rules of engagement accidentally on purpose

Sokat gondolkoztam, tettem - vettem a dolgokat, aztán arra jutottam, hogy nem fogom külön szedni a sorozatokat. Pedig, egy éve még megtettem volna, de ilyen pocsék évadok után örüljenek, hogy ennyit kapnak. A CBS hétfőn négy szitkommal kezdte a hetet. How I Met Your Mother, Accidentally on Purpose később Rules of Engagement, Two and a Half Men, majd a végén a The Big Bang Theory. Ezek közül nekem a 2,5 ember mindig is kimaradt, sosem tudtam rávenni magam. A HIMYM kedvencem volt, a TBBT-t meg imádtam. Így indultunk neki ennek az évadnak, aztán szépen belehaltunk a szépségbe. Nézzétek csak:

How I Met Your Mother

Az ötödik évadot zártuk le a héten, az anyáról még semmit nem tudunk, talán egyszer láttuk (a lábát). És ennyi, nem is nagyon foglalkoztak a sztorival. Sokkal inkább a többiek kerültek előtérbe. Ami nem baj, csak szar lett az egész. Mármint Barney már nem tudta mindig vinni a hátán a sorozatot. Ted teljesen nulla, annyira vicces mint én, mikor alszok. Robin szánalmasan gyenge, tehát a "hagyjuk már" kategória. Egyszerűen nem jut eszembe egy olyan poén sem, amin röhögtem volna vele kapcsolatban. Marshall meg Lilly egyszerűen impotensek. Régen minden sokkal jobb volt, közhelyes meg hangzatos, de így van. Ez a szitkom, amilyen jó volt az első három évadban, olyan szar lett most. A hatodik részemről kimarad, majd darálva valamikor nyáron. Igaz, ha esetleg behozzák anyukát, akkor elkezdhet még érdekelni.

how i met your mother

Röviden még annyit, hogy több olyan rész is volt hétről hétre, amin semmit nem lehetett nevetni. Már nyúltam, hogy tekerjek, sőt olykor meg is tettem, és ennél nagyobb pofátlanságot nem követhet el az ember, de a HIMYM megérdemelte. Pontok tekintetében a finálé és az évad is 4/10.

A bejegyzés itt még nem ér véget, a folytatásban jön az Accidentally on Purpose, később a helyére érkező Rules of Engagament és a végén a The Big Bang Theory, olvassatok tovább:

Accidentally on Purpose

Újonc sorozatról beszélünk. Egy idősebb, harmincas évei közepén járó csaj van a középpontban, aki állandó kapcsolatából kiszáll, elmegy bulizni, és egy fiatal sráccal keveredik össze, akivel rögtön az első alkalommal le is fekszik. Ahogy az lenni is szokott a filmekben/sorozatokban, a csaj rögtön terhes is lett, és innen indult a mi kis sorozatunk. Újonc lévén teljesen más lapon volt kezelve mint az eddigiek. Sokáig képes voltam elnézni a hülyeségeket, még olykor sikerült nevetnem is, de aztán elszürkült az egész.

accidentally on purpose

A részek hasonlóan lettek felépítve. A poénokat csak a mellékszereplők hozták, a főszereplők veszekedtek egyet, majd a végére kibékültek, és több héten keresztül csak ezt nézhettük. Igaz voltak erősebb vendégszereplők is, mint pl. Olivia Munn is, de nem sokat tudtak lendíteni a sorozaton. A kasza valahol elkerülhetetlen lett, de legalább a fináléval szépen búcsúztak. Megszületett a gyerek, a körülményekről meg inkább ne is beszéljünk. Egyszerre volt nagyon vicces és nagyon szánalmas is, de mivel egyik oldalra sem tudtam elbillenteni a mérleget, az évad és a finálé 5/10.

Rules of Engagement

Az évad legkellemesebb meglepetése. A negyedik évadban volt pofám bekapcsolódni. Az előzményeket nem láttam, de ettől függetlenül, ahogy az egy "újoncnál" jobb esetben lenni szokott, berobbant az életembe. A frissesség erejével zúzta le hétről hétre a többi társát. Egy perc alatt sírtam olykor a röhögéstől, míg a több szitkomnál már imádkoztam azért, hogy legalább egyet nevethessek. Na jó, kicsit sarkosítom itt a helyzetet, de a házaspárral, eljegyzés előtt állókkal felálló RoE levert mindenkit poénok terén. Pedig a végtelenségig egyszerű a sorozat és a felépítése is.

rules of engagement

Ettől függetlenül a casting, jobban mondva a csapat nagyon rendben van. Nem tudom megmondani, hogy rögtön az elejétől ilyen jól működtek együtt, de így a negyedik évadra bizony megtalálta mindenki a helyét. Pezseg az egész, minden helyzeten lehet nevetni, de minimum mosolygunk rajtuk. Ennél több pedig nekem nem is kell.

A jövőre nézve változik kicsit a sorozat. Az eddig midseason évadokat lenyomó RoE jövőre már szeptemberben kezd, meglátjuk egy teljes szezon mit fog kiváltani az írókból és a rajongókból is. Pontozunk is, 13 részt, fináléval együtt 8/10.

The Big Bang Theory

Egy évvel ezelőtt éltem - haltam a négy geek-ért meg Penny-ért. Most viszont csak sajnálkozni tudok. Írjuk le, mondjuk ki, ezt az évadot elbaszták. Amit lehetett elrontottak, és nem tudom van e innen kiút. Ha van, akkor ők ott biztosan tudják, remélem ki is vezetik a sorozatot ebből a szarkupacból. Korábban még annak örültem, hogy Penny meg Leonard együtt lesznek. Viszont ez teljesen megölte mindkét karaktert. Leonard egyébként sem volt a legviccesebb figurája a sorozatnak, de így sokkal szürkébb lett. Penny legalább dobott két három olyan mondatott, amin fetrengtem végig, most viszont már ezek sincsenek meg.

the big bang theory

A maradék három pedig, nos Sheldon sokkal nagyobb szerepet kapott. Nagyon sok részt neki kellett volna elvinnie a hátán. Egy darabig ment is neki, de ahogy a karakter is belefáradt az állandó a szereplésbe, úgy mi is meguntuk az antiszociális, teljesen más bolygón élő geek életét. Raj és Howard is sajnos elúszott az árral. Én nem is tudom, hogy mikor tudtam utoljára Howard poénjain nevetni? Na jó, a végén volt egy mondata, ami priceless, de ez még a finálét és az évadot sem tudja megmenteni.

A jövőre nézve nem is tudom min és hogyan kellene változtatni, szinte mindenen, ami nagyon nehéz lesz. Penny-vel mindenképpen kezdjenek valamit, mert az utolsó rész is bizonyította, hogy komoly bajok vannak a karakterrel. A többiek, négyen együtt még nagyon jól eltudnának szórakoztatni. Reméljük a jövőben fognak is. Pontok tekintetében, egységesen 5/10. A következő évad csak jobb lehet.

És ha már a jövő. A hétfő átalakul kicsit. A HIMYM és a RoE marad ezen a napon, viszont jön ide egy újonc, a TBBT pedig megy csütörtök estére. A szitkom-hétfő tehát más formában fog majd jelentkezni, de megoldjuk. Addig is beszéljünk arról, hogy nektek mi a véleményetek? Hogy tetszett az évad? Jobb volt, mint ahogy én leírtam, vagy ti tudtátok még élvezni a részeket?

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr843142407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

colorado 2010.05.28. 08:45:04

A TBBT-ra sajnos teljesen igaz amit írtál. Elég nagy csalódás volt, tekintve, hogy milyen jó volt az első két évad. Egy idő után tényleg idegesítő volt Sheldon sok szereplése, mert igaán csak mellékszerepben volt zseniális. Az évadzárót még nem láttam, de gondolom nem fog semmi újat hozni. A HIMYM-t nem nézem, de arról csak mindenfelől azt hallom, hogy az sem a régi már. A Rules of Engagement-et pedig lehet, hogy bepróbálom :)

zolee 2010.05.30. 20:24:07

Azt hiszem, hogy a Rules lesz az első sorozat, amit a Te kritikáid miatt fogok nézni. Csak jókat olvastam róla, be kellene próbálnom. A himym jobb volt szerintem annál, ahogy leírtad, igaz a korábbiakban sem fényezted. Barney és a térkép megint egy jó ötlet volt, tetszett. A tbbt és Penny kapcsolatát viszont felül kell vizsgálni. A jó csajból, most már használt és elhasznált csaj lett.
süti beállítások módosítása