2010.07.06. 11:31 teddike

Nyári sorozat: Royal Pains

Címkék: sorozat royal pains 2010 2011

Ha azt kérdezik az embertől, hogy nyáron milyen sorozatokat követ? Akkor mostanában, legalábbis egy éve, feliratkozott a Royal Pains a listára. Pedig, és itt most egy nagyon hosszú gondolat jöhetne arról, hogy semmi nincs ebben a sorozatban, de nyáron könnyen fogyasztható, és talán nem is halunk meg annyira alatta. Kezdjük ott, hogy a pilot hatalmas volt, engem teljesen levett a lábamról. Utána viszont az első évad rögtön lement nagyon mélyre, de a végére sikerült kicsit kilábalniuk ebből. A hét pontos finálé mindenképpen jó jel volt a folytatásra nézve. A részek felépítése teljesen egyszerű, ha a korábbi linken elolvastátok, hogy milyen sorozatról van szó, akkor mindenki tudja, hogy a csoda-doktor, aki mindennel tud gyógyítani beveti magát a gazdatok világába, ahol több fronton is helyt kell álljon. Először is, minden részre kap egy de olykor több esetet is, amit meg kell oldania. Majd ehhez betársult a "főnökének" a betegsége, amivel sikeresen összehoztak egy átívelő szálat. És vannak még az apróságok: család, barátnő.

Szóval, kaptunk egy aranyos egyveleget, klisés de legalább nagyon könnyen kiismerhető karakterekkel. Nyáron, és ez egy fontos mérce, ezt is megisszuk, csak mert szeretjük a limonádét. A második évad is így kezdődött, ezt az utat követi. Azzal a különbséggel, hogy az egyik szálat megnyomták mostanában. Plusz megjött az egyik kedvencem, aki miatt a Trauma-t is végignéztem (Anastasia Griffith). A helyzet tehát bonyolódik a történet szempontjából, de minden más változatlan. Rébuszok nélkül is kíváncsiak vagytok a sztorira? Akkor irány a kép alá, spoileres leszek:

royal pains

Hank és Evan az évad elején anyagi gondokkal küzdött az apjuk miatt, aki pár részre meg is jelent. Ehhez jött Boris betegsége, akivel mostanában egyre többet foglalkoznak. Valamint az új doki, a korábban említett színésznő érkezése is komolyabb gondokat jelenthet a jövőre nézve. Ezek mellett csepegtetnek kicsit Hank és Jill kapcsolatából, valamint Divya esküvője nagyobb szerepet kap néha. A helyszín változatlan, továbbra is a gazdagok világában tengetjük napjainkat. Hatalmas házakat és csodálatosan kék tengert láthatunk minden második percben, ami még a kedvünket is feldobja olykor.

A sorozat második évada, az eddig látott 5 rész alatt, sem nyújt semmi kiemelkedőt, a megszokott és már korában látott receptet követi. Egyszerű történet, egyszerű színészekkel, és gyönyörű helyszínekkel. Bár, és ez fontos rész lehetne, a karaktereknek kellene uralni a sorozatot, ez nekem egyelőre nem jön át. A színészek nem sokat tudnak letenni az asztalra - de mint mondtam, legalábbis nálam, nyáron ez még így is elfogadható. Pontokat is ennek megfelelően adnék, és így is kellene kezelni őket. A pilot és a finálé alatt kezdett a második évad, az első évadra jellemző átlagot, 6/10, azért könnyedén összeszedett még így is.

royal pains

A végén kellene jöjjön egy ajánló is, hogy most nézzétek vagy sem. A kérdés nehezen eldönthető, nem lenne az első választás az egészen biztos, de az első évadba érdemes belenézni, semmi átvezetés nincs, vagy nagyon könnyen kitalálható, a végére jöttek jó részek. A második évadot is ajánlhatnám, de az első évad könnyedebb hangvételű volt.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr223142517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attis 2010.07.07. 12:15:09

Elkezdtem nézni, de a pilot utáni visszaesés nálam becsukta a kaput.
süti beállítások módosítása