2010.07.27. 01:04 teddike

Comic Con: Green Lantern

Címkék: film 2011 green lantern

Mi kell ahhoz, hogy az ember várjon egy filmet? Érdekeljen a téma/történet? Várjam azt, hogy újra láthatom az egyik kedvenc színészemet? Az első előzetes után gondoljam azt, hogy ezt látnom kell, biztos jó lesz? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merültek fel bennem. Már csak azért is, mert a Green Lantern nem az első hős, amit mondunk, ha rákérdeznek a témára. De ettől függetlenül, hatalmas szeretet veszi körül, ami a Comic Con-on is meglátszott. Ráadásul a szereplők is megjelentek, így nem volt kérdés, hogy nagy lesz érdeklődés.

Az elején feltett kérdések közül egyre biztosan tudok válaszolni. Ryan Reynolds sokunk kedvenc színésze, ráadásul a rendezvényen is nagyot alakított, ami miatt részemről jár a piros pont. Igaz ennek nem sok köze van a filmhez, de úgy tűnik egybe van a csapat, sőt még Blake Lively is simán elfér a képen. És akkor még Peter Sarsgaard és Mark Strong neve elő sem került a kalapból.

Mutatok most négy posztert, amit így egymás mellett érdemes megnézni először, igaz kattintásra nagyobbak lesznek, aztán a tovább után jön egy nagyon jó összefoglaló, és egy kis adalék ahhoz, hogy ezt a filmet is nagyon várjuk. Bemutató egyébként 2011 júniusában lesz.

green lantern green lantern green lantern green lantern

A videó, ahogy ígértem:

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr263142567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andi 2010.07.27. 18:06:32

Ryan aranyos, nem szoktam filmet csak azért megnézni, mert bejön valaki, de az ő esetében mindig kivételt teszek. Talán ez azt jelenti, hogy ő az egyik kedvencem? :)

zolee 2010.07.28. 21:34:28

Most láttam csak a videót, jó fej ez a Ryan, jöhetne a film is.

Kissing Guide 2010.12.25. 13:40:43

I am Glad i discovered this website.Added teddike.freeblog.hu to my bookmark!
süti beállítások módosítása