2010.11.08. 13:57 teddike

Potter és a halál ereklyéi

Címkék: film harry potter 2010 harry potter and the deathly hallows

Gondolom a Potter rajongók már nagyon készülnek a novemberi bemutatóra, ami elhozza nekik a hetedik könyv megfilmesített változatát. Igaz két részre szedték, így a történet csak 2011-ben fog véget érni. A hivatalos infó, az utolsó könyvet igazából csak két filmben lehet normálisan elmesélni, és így tökéletesen lezárni, mi pedig nagyon jól tudjuk, hogy az egész szétszedés, amellett, hogy naivan elhisszük amit mondanak nekünk, a magasabb bevételek miatt van. A hetedik film nem egyszer szerepelt már az oldalon, címkék segítségével tudtok nézni posztereket és előzeteseket is, most csak egy olyan videót mutatnék, ami kicsit összefoglalja az eddigieket. Jön pár jelenet a korábbi filmekből, teaselik kicsit a népet:

Az első könyv film formájában 2001-ben került a mozikba (Potter és a bölcsek köve), majd ezt követte 2002-ben a Titkok kamrája, 2004-ben az Azkabani fogoly, 2005-ben a Tűz serlege, 2007-ben a Fönix rendje, majd 2009-ben a Félvér herceg. A blog "csak" négy éves múltja miatt, a Félvér herceg kapott egy hosszabb véleményt/kritikát. A Harry Potter és a halál ereklyéi november 19-én (péntek) kerül az amerikai mozikba, a hazai mozik pedig egy héttel később, november 25-én (csütörtök) mutatják be.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr243142951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása