2010.12.31. 11:40 teddike

Üvegtigris 3

Címkék: film 2010 uvegtigris 8 csillag uvegtigris 3

Ha őszinték akarunk lenni, akkor szerintem nagyon sokan szkeptikusan álltak kicsit a harmadik tigrishez. Két komolyabb gondolatot mindenképpen jó hátra kellett helyeznünk az agyunkba. Egyrészt magyar filmről van szó, és erről már jó előre van mindenkinek véleménye. Plusz folytatás, ráadásul a harmadik rész, így akár előre le is írhattuk volna a teljes filmet. Ráadásul kicsit növelte az aggódást, hogy szinte az egész marketing kampány "tilda segge" köré épült. Nem tudom mennyire volt ez Rudolf Péter számára szándékos, és azt sem, hogy mennyire akart minket ezzel beetetni. Mindenesetre sikerült neki. A rendezőként és főszereplőként is hatalmas munkát vállaló Rudolf Péter a teljes csapatot a vászonra rakta ismét, és jó érzékkel épített új szereplőket a történetbe, plusz a történetet is sikerült nagyon jól eltalálnia. De nézzük kicsit ezeket a gondolatokat aprólékosabban:

uvegtigris

Az Üvegtigris harmadik része, bár a büfénél indult, nem szólhatott csak a büféről, és az ott zajló eseményekről. Ki kellett kicsit tágítani a színpadot, más helyzetbe, más környezetbe kellett helyezni a szereplőket. Ez azt gondolom, tökéletesen sikerült. Lali bár továbbra is vezeti a tigrist, elvágyik innen, egyre nagyobb tehernek érzi a körülötte lévő őrülteket, így egy fogpiszkáló okozta amnézia után, az első lehetőséget megragadva, egy Bentley kormánya mögött indul neki a világnak, innentől pedig számos új eseményben lesz része, és kicsit belekóstolhat abba, hogy milyen lehet nagyon gazdagnak lenni. A történet két vonalon játszódik, a tigris környékén maradó, majd később Pestre induló szereplőkkel találkozhatunk, valamint Lali és Sanyi fantasztikus kalandjait láthatjuk, akik a végén természetesen újra találkoznak.

Korábban már említettem, a teljes csapat visszatért. Lali és Sanyi mellett, jött újra Csoki, Cingi, Gaben és Róka is a dinnyéivel. A már ismert mellékszereplők is feltűntek, mint Rezső vagy Jolika. És természetesen érkezett két főbb szereplő is a történetbe. Kamarás Iván alakította a gazdag "doktort", akinek a kocsiját elviszi Lali, és ezzel Kamarás karakterét arra kényszeríti, hogy a Tigris állandó vendégeivel maradjon. Valamint Szabó Erika, akit Lali az ellopott kocsinak köszönhetően szed fel. Mindkét újonc tökéletesen illeszkedett ebbe a történetbe, és üde színfoltjai voltak a filmnek. Nagyon jó leírni azt az egyszerű gondolatot is, hogy Szabó Erika igazi eyecandy volt a történetben, amivel színesítette a filmet, de nem miatta lett ez jó, vagy nézhető.

üvegtigris

A történettel sincs semmi bajom, tudták, hogy változtatni kell a korábbi recepten. Az is egyértelmű volt már a második részben, hogy Lalit el kell kicsit helyezni egy másik világban. És ezt tökéletesen meg is lépték. Rudolf Pétert csak dicsérni lehet, amiért a ma tapasztalható magyar filmes helyzetben be merte vállalni a folytatást, és azt is, hogy szakított a megszokott receptekkel. Az összes szereplő hozta azt, amit egy ilyen filmben hoznia kellett, és emiatt szintén csak dicsérni lehet mindenkit. Nem volt vontatott, nem voltak lassú jelenetek. Folyamatosan mozgásban volt a film, és ha olykor úgy éreztük volna, hogy helyben toporognánk, akkor jöttek azok az egy mondatos beszólások, amiket valószínűleg még évekkel később is emlegetni fogunk.

Értékelés: Üvegtigris 3 - 8/10

Nem akartam és nem is tudnám bántani a filmet. Örülök annak, hogy a magyar piacról is jött végre egy olyan mozi, ami mainstream, amire nagyon sokan kíváncsiak, és ami képes ma is letenni valamit az asztalra. Jó történettel, vicces párbeszédekkel, jó színészekkel a fedélzeten egy nagyon jó mozit kaptunk, bizonyítva azt, hogy igen, nálunk is lehet jót alkotni. Az új Tigris képes a korábbi filmek erősségeit is bemutatni, és nyitni kifelé is. Nincs "like" és nincs semmi "mai", pont ezért erős az a jelenet, amikor a csapat Pestre indul. Nagyon jó szórakozás volt, és biztos vagyok benne, hogy évek múlva nem azért fogunk rá emlékezni, mert "hu, de jó volt benne Tilda segge" - ez a film, magyar filmként, sokkal több ennél.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr703143081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_104632 2010.12.31. 12:36:10

Nekem is nagyon tetszett. Talán volt olyan jó, mint az első rész.

Atyesz 2011.01.02. 10:20:36

Nagyon jó film volt, nekem is tetszett! Szerintem is az első szintjén van.
süti beállítások módosítása