Meg kell hajolnom az idei felhozatal előtt, ami az Oscar jelölteket illeti. Vagy magam előtt, hogy ennyire óvatosan közelítettem meg a filmeket? Jó kérdés, amire már nem fogok választ kapni, mindenesetre örülök neki, hogy az óvatosságomnak köszönhetően abszolút kellemes érzéssel fejeztem be A király beszédét, annak ellenére, hogy nagyon félve, szinte csak az első felére felkészülve, ültem le a monitor elé. A hangulat, a színészek játéka, és mondhatom nyugodtan, a történet is teljesen beszippantott. Tom Hooper neve bár sokunknak nem lesz ismerős, érdemes megemlíteni, hogy rendezőként kiváló munkát végzett, igaz ilyen történettel, és ilyen színészekkel szerintem nagyot hibázni nem lehet.
A történetünk a II. Világháború elé vezet vissza minket, ahol VI. György, a koronázása előtt még beszédhibákkal küzdött. Dadogott, ami miatt nagyobb közönség előtt, a királyi család tagjaként, egy előre megírt szöveget sem tudott elmondani. Feleségével nagyon sok orvosnál jártak már, és több lehetőséget is kipróbáltak, míg végül el nem jutottak Lionel Logue irodájába, aki teljesen másképp közelítette meg a problémát. A film jelentős részében Bertie családjával ismerkedünk, a problémájával való küzdését látjuk nap mint nap, valamint azt is, hogy mennyire távol tartja ez attól a világtól, aminek a vezetését egyik pillanatról a másikra át is vehetné akár.
A történet helyett, amit nem is nagyon tudnék meg akarnék leírni, beszéljünk a színészekről. Kezdjük ott, hogy talán a leggyengébb láncszem a gépezetben Helena Bonham Carter volt. Aki bár nem játszott rosszul, csak azt hozta amit már nem egyszer láttunk tőle. Nem mondom, ide bőven elég volt, egyszerűen csak egy ilyen filmben az átlagos talán nem elég. Nem úgy mint Geoffrey Rush esetében, akinek a játéka egyszerűen tökéletes volt. Az első pillanattól kezdve lehetett érezni egy megfoghatatlan erőt az általa alakított karakterben, és ez csak neki volt köszönhető. A főszereplőt talán már említeni sem kellene. Sokáig nem érettem, mire fel ez a nagy Colin Firth láz, de azt hiszem most már teljesen egyet kell értenem vele.
Tetszett a hangulata a filmnek, örültem a jó színészeknek, és a történettel is jó volt ismerkedni, így talán jogos a kérdés, hogy miért nem mint minden idők legjobb filmjéről beszélek? A választ nem tudom leírni, nem tudom megfogalmazni sem, az viszont biztos, hogy ha valami túl rendezett, túlságosan tökéletes, ott valami nagyon nem stimmel. És valahol ezt érzem a király beszédében is. Nagyon jó volt, de a megjátszott merevsége talán megölte kicsit a dolgokat. Nem szeretném firtatni a nagyságát az egésznek, és azt sem, hogy mennyire megérdemeltek a jelölések. Azok, és én is teljes vállszélességgel állok a film mögött, viszont valami kis apró hiba hiányzik nekem. A túl rendezett, a túl a szép, a már-már tökéletes mindig valami csapdát rejteget, és bár nem akarok feltétlenül hibákat keresni ott, ahol nincsenek, ennek a filmnek egyértelműen nagy baja, hogy nem követtek el benne valahol pár apró hibát.
Értékelés: The King's Speech - 9/10
Azt gondolom, lezárásként ennyit még megengedtek nekem, legyen minden filmmel az a legnagyobb problémánk ami itt is. Colin Firth, de inkább Geoffrey Rush játéka nekem nagyon tetszett, és ezekkel a kellemes élményekkel köszönök el a filmtől. Mennyi esélye szobrocskákkal hazatérni? Nagyon sok. Megérdemelné ezeket? Erre nehéz válaszolni. Én most azt gondolom, hogy nagyobb jelöléseket győzelemre kell váltson!
