2011.03.06. 22:54 teddike

Box Office: Rango

Címkék: film box office 2011 rango

Március eleje van, és még nem volt box office bejegyzés? Mi ennek az oka? A lustaság, az érdektelenség? Egyik se! Jobban mondva a második, de nem az én részemről. Kérem szépen, nyugodtan kijelenthetjük, hogy az év első két hónapja teljes csőd volt, ha az amerikai bevételeket nézzük. Oké, nem érdemes és talán nem is szabad az egy évvel ezelőtti helyzethez hasonlítani, hiszen akkor az Avatar jelentősen növelte az összbevételeket, de ez még így is pocséknak mondható.

Mennyire akarunk elmerülni a számokban? Egy kis statisztika nem fog fájni senkinek (remélhetőleg) a Rango előtt. Szóval, februárban közel 660 millió dollár összbevételt termeltek a filmek, ami 13% csökkenést jelent az előző évhez képest, valamint ez volt a leggyengébb február 2007 óta. De ezt lehet még fokozni, 1995 óta, nem esett ekkorát egyik évről a másikra az érdeklődés a filmek iránt februárban. Ráadásul még olyan statisztikánk is van, hogy mennyien voltak a termekben, összesen 82 millióan, ami 1995 óta a legkisebb nézőszám (csak februárra vonatkozó adat). -> Lehetne ezt még ragozni, és januárról is írhatnék hasonlóan pocsék statisztikát, de teljesen felesleges. Elég annyi, hogy 2011 nem kezdődött jól a forgalmazók számára, igaz nagyon nagy filmek (és előre elnézést a rajongóktól), nem kerültek a mozikba.

rango

De jött a Rango, és megváltozott minden. Vagy remélhetőleg változásban van. Eddig, idén a 30 milliós nyitást célozták meg a fimek, a The Green Hornet tudott 33 millióval kezdeni, de szerencsére a Rango erre is rátett, és 38 millióval abszolválta az első hétvégét. Ami azért mondható jó eredménynek, mert egy elég különc filmmel van dolgunk, jobban mondva animációs filmmel, ami hosszú idők után, végre, nem 3D-ben jelent meg. Így a jegyárak is más szinten mozogtak, aminek tudatában ez a bevétel teljesen jónak mondható. Ráadásul a kritikusok fogadtatása is teljesen pozitív, most már csak arra kell törekedni, hogy a következő hetekben megmaradjon az érdeklődés a film iránt, ami azért nem kevés pénzből készült. 130 millió dollárról lehetett olvasni a legtöbb helyen, de ennél magasabb számokkal is dobálóztak.

Az biztos, hogy a különc, identitás zavarokkal küzdő kaméleon, és a hangját kölcsönző Johnny Depp talán jó ok arra, hogy elmenjenek az emberek a filmre. Igaz nem gyerekeknek szól első sorban, de még így is sikeres lehet a legtöbb korosztály számára. Ráadásul a film megnézése után még az is kiderül, hogy az egyik legkorábban látható előzetesek egyikében feltűnő sárga hal, mit is csinál az út közepén.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr353143170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása