2008.06.12. 00:07 teddike

Indiana Jones 4 ( Indiana Jones és a kristálykoponya királysága )

Címkék: film mozi 2008 indiana jones 4 7 csillag

Az első fontosnak mondható tényező az, hogy sikerült megnéznem a filmet. A második talán az, hogy négyen voltunk bent, két 12 év alatti gyerek, akiket az anyukája hozott be, természetesen ők mentek tovább, gyerekek meg bent "élvezték" a filmet. Ilyen körülmények között kellett tehát megnézni, ami igazából nem baj, hiszen enyém volt a terem mondhatni, csak az a gond, hogy a film után szintén csak a "körülményekkel" tudtam foglalkozni, és ez szerintem minősíti a filmet. Több kérdést is feltettem magamnak ezzel kapcsolatban. Ki az a film-rajongó, aki ha meglátja/meghallja Spielberg vagy George Lucas nevét egy produkcióval kapcsolatban, az nem megy el a filmre, mindentől függetlenül? Tovább megyek, csak a szereplők neveit ismeri, Harrison Ford, Cate Blanchett, és most már említeni kell Shia LaBeouf nevét is, van olyan aki esetleg nem megy el a filmre? Ezt a gondolatot folytatva, nem tud semmit a filmről, csak annyit, hogy a nagy Indy sorozat folytatása, ki marad otthon, ahelyett, hogy megnézné a filmet?


Szerintem a válaszok egyértelműek, nagyon sokan vagyunk ezzel így, és ezt a hármat most ömlesztve kaptuk meg, és sajnos azt kell mondjam, hogy szerintem nagyon sokan pont ezt lovagolták meg. És ezzel csak a filmet szeretném tovább minősíteni. Igazából az a baj, hogy nagyok voltak az elvárások. Néztem a nosztalgikusnak mondható korábbi részeket, aztán már vártam nagyon, hogy sikerüljön megnéznem a folytatást, de valahogy nem azzal az örömmel jöttem ki, amivel akartam. Innentől viszont, inkább leírom, spoileresen folytatás a kép után, senki élményét nem akarom elrontani.


A történet, amit ide összedobtak, nem sikerült valami jóra. Az eleje lassú volt nagyon a filmnek. És utána is csak éppen arra szintre pörgették fel, amivel elviselhetővé tették a dolgokat. Na persze, akik szeretik a kibontakozó történeteket, ahol elmesélik, hogy pontosan mi miért történik, és hogy volt az a múltban, az szeretni fogja. Viszont az a nagy bajom ezzel, hogy ez amolyan, oldjuk meg a rejtvényeket film, és a készítők nem hagynak időt arra, hogy kicsit gondolkodjunk esetleg a dolgokon, rögtön jön a megfejtés. Indy tud mindent, és már haladunk is tovább. Az elején valamit csak ő tud megkeresni, aztán valami teljesen más ügy kapcsán eljutunk azokhoz, akik az elején elkapták. Nagyon lebutítva ennyi a történet, aztán persze sok minden történik közbe, de ha osztályozni kellene csak a sztorit, és semmi mást, akkor szerintem ez bukta lett volna, részemről legalábbis biztos.

Most azon gondolkodtam merre menjek tovább, de maradjunk a sztorinál, amihez az van, hogy nem igazán rakták össze jóra, a párbeszédek elég siralmasak lettek, amit azért nem értek, mert elég nagy nevek vannak a film mögött. Viszont írjunk arról is, hogy vannak azért nagyon jó dolgok. A film természetesen tisztelgés is egyben egy nagy alak előtt, és nagyon sok jó poén vagy egyszerűen jó jelenet van, amiért mondjuk egy Indy rajongó él-hal. A másik nagy pozitívum, a hanyagolt CGI, viszont ezzel meg annyi a baj, hogy amikor volt, akkor nagyon szar volt. Na de, kicsit visszavitt a film minket a régi világba, nem zöld háttér előtt parádéztak a színészek, és ezt jó volt látni. Régi trükkök, felépített díszletek, lehet érezni a filmen, amit már korábban is írtam, tisztelgés egy olyan "sorozat" előtt, ami nagyon sikeres volt, és elég magasra tette a mércét a kalandfilmek szeretőinek.


Még a színészekről kellene ejtenem pár sort. Ford már öreg, mint ahogy Indy is, és ezt a figurát teljesen jól hozza. Nem a régi, de még mindig ott a van a szeren, és elég rendesen viseli is az ütéseket. Cate Blanchett nekem nagyon tetszett, szerintem jó volt gonosznak, igaz mostanában akármit játszik, nekem mindig bejön a dolog. De akit ki kell emelnem, és nem gondoltam, hogy pont róla fogok majd jó dolgokat írni, az Shia, nagyon jól hozza a karakterét, és persze iszonyat flegmán adja elő magát. Már rögtön az első jelenetnél "kemény" volt, és ez csak fokozódott a film során.

Mennyire tetszett nekem ez a film? Itt most hosszas magyarázkodásnak sajnos nincs helye, szerettem volna nagy pontot adni rá, vagy azt mondani, hogy ez volt az év filmje, de sajnos nekem ez csak 7/10. Azért sajnos, mert a film nem lett volna rossz, nagyon sok jó dolog volt benne, és ha nem írtam volna, akkor sokszor nagyon kellemesen éreztem magam a film nézése közben, de valahogy az egész nem állt össze. Azóta persze sokat hallani a folytatásról, és lehet rossz a hasonlat, de a Vasember kapcsán sokan azt mondták, hogy azért nem jó, mert lassan bontakozik ki, de ott is fel kellett vezetni az eseményeket. Itt pedig, a sok utalással ki kellett elégíteni a nézőket, bemutatni az új Indy-t, és majd innentől lehet sokkal jobban, vagy teljesen másképp csinálni? Így legyen azt mondom!


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr953140338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása