2016.01.03. 22:53 teddike

Filmes, sorozatos - ilyen volt - Második rész

Címkék: sorozat film hashtag ezt néztem 2015-ben top 10 2015

Unjátok már a listákat? Esetleg jobban aggaszt, hogy holnap suli, meló, közel a vizsga és hasonlók? Akkor itt van még egy listás bejgli, hogy jobban teljen a nap. De előtte, volt egy ilyen naplóm, ami szerint 2015 sem volt szar év, és egy filmes lista is, ami szintén bizonyítja, hogy jó dolgokat nézhettünk. A sorozatok pedig úgy szaporodnak, mint legtöbb országban a csatornák, amik közül választhat a mezei néző, és hiába a hatalmas kínálat a végén úgy is a megszokott helyen köt ki mindenki. Vagy, pár évente, eldönti, hogy most változtat és beenged egy másikat az életébe. Bár nem biztos, hogy ez volt életem hasonlata, de a sorozatos piacon is valami hasonló zajlott, zajlik az utóbbi években. Egyre nagyobb a felhozatal, egyre több a játékos a piacon és a néző olykor azt sem tudja, hogy mit nézzen. Amíg ezelőtt pár évvel még mondjuk 50 erősebb versenyzőből kellett dönteni, addigra ma már több mint 300 újdonsággal is lehet számolni egy évre lebontva. 

De az egész folyamat az amerikai nézők szokásain is könnyen levezethető és ha nem is rögtön, vagy nem feltétlenül könnyen kimutathatóan, de szépen lassan lejön hozzánk is minden szokás, brand. A network, kábel vagy esetleg premium pay csatornák mellé, mint gyártók, bejöttek a nem lineáris platformokra szánt tartalmak. A Netflix, Amazon már-már megszámolhatatlan és/vagy követhetetlen mennyiségben rendeli az újoncokat, a Crackle, Playstation és Microsoft is próbálkozik, ami egyfelől jó, hiszen végtelen mennyiségből tudunk szemezgetni, nincs olyan, hogy végére értünk valaminek és nincs mit nézzünk. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy elmehetünk olyan sorozatok mellett, amiket biztosan imádnánk, de egyszerűen nem jut el hozzánk. 

A hab a tortán pedig, hogy a környező országokban és nálunk is szemmel láthatóan megindult a saját gyártású dráma sorozatok gyártása és virágzása. Ami csak tovább növeli a korábban emlegetett listán található sorozatok számát, viszont legalább hazai kedvenceinket is láthatjuk a képernyőn. Ettől függetlenül, a nagy merítés a US vagy UK területről érkezik még akkor is ha manapság már nagyon jó spanyol, francia vagy akár cseh sorozatokat is lehet nézni.

aranyelet.jpg

Na de, térjünk vissza oda, hogy sorozatos listák. Mondom a játékszabályokat. Szóval van egy, amin az első évados, csak és kizárólag 2015-ben bemutatott újoncok vannak, akár csak egy rész alapján rangsorolva. Aztán jön egy lista, hogy a már legalább két évadot megélt szériák között mik a személyes kedvenceim. A végére pedig, de lehet külön posztban, érkezik egy sorozatos eyecandy lista is.

Top 10 2015 - Első évados / Bemutatkozó sorozat

10. Válótársak / Aranyélet / Egynyári kaland

Ahogy fentebb is írtam, nagyon jó évet zárhattak a hazai sorozatokért rajongók. HBO, RTL és MTVA gyártásban három elég jó, minőséginek mondható sorozatot kaptunk. Nem mondom, hogy minden percet élveztem ezen újoncoknak, de dicséretes amit összehoztak. Érdemes bepróbálni őket.

9. Wicked City

Ezt inkább a személyes élmény teszi a listára. Első és remélhetőleg nem utolsó látogatásom Los Angelesben idén májusban volt és sikerült pont azon a környéken lakni, ahol elég sok jelenetét forgatták a sorozatnak. Illetve a főszereplőkkel is tudtam találkozni, ami miatt kicsit más szemmel nézhettem az első részt. Ezek után már persze mindenki számára hihetetlen lenne ha azt mondanám, hogy ettől függetlenül tetszett a felütés, de ezt most hagyjuk is. Csak a pilotig jutottam, de a varázs kitartott legalább.

8. Supergirl

Fasza kis feelgood pilotot kaptunk, baromi jó humorral és teljesen elviselhető megvalósítással és színészekkel. A folytatás már teljesen más tészta, de a pilot megnyert magának teljesen.

7. Blindspot

Ha highconcept és network sorozat, akkor az egyik győztese 2015-nek nálam a Blindspot lett. Nagyon remek felütés, teljesen jó alapanyagok. Kell ennél több?

6. The Player

Ha eljutottatok eddig és még nem röhögtetek, akkor ennél a címnél biztosan fogtok. Pedig, nagyon jó akciók, látványos megoldások, jó főszereplők, annak ellenére, hogy a szőke "jócsaj" szerep az elején nagyon idegesített és egy tök jó sztori (is lehetett volna hosszabb távon).

5. Into The Badlands 

Eléggé utolsó pillanatos befutó lett, de a pilot és a teljes évad is élt a megadott bizalommal. Kellemes meglepetése lett az év második felének, ráadásul ezek a verekedések, plusz a sztori? Nagyon várom/várnám a folytatást.

4. 12 Monkeys

Nem felejtettem el, hogy az év elején mennyire jó élményt hozott a 12 Monkeys és egyike lett azon sorozatoknak, amiknél élek azzal a fura kis szokásommal, hogy az utolsó két részt majd csak akkor fogom megnézni, ha elindul az új évad. 

3. The Man in the High Castle

Annak ellenére, hogy kicsit unalmas lett az első rész bizonyos jeleneteivel, hangulatilag és a története miatt teljesen levett a lábamról. Áradoztam már róla korábban, de azóta annyi történt, hogy kint a teljes évad, Amazon berendelte a második etapot, szóval, siker!

2. Mad Dogs

Kétszer kellett megnéznem az első részt ahhoz, hogy biztosra menjek. Jön a teljes évad, ami azt jelenti, hogy folytatódik a négy plusz egy barát története. Január 22 már nincs is olyan messze.

1. Narcos

Ha a 2015-ös évből legalább egy újonc Netflix sorozatot meg akartok nézni, akkor ez legyen az. Többet nem mondok, mert ha elkezditek úgy is levesz a lábatokról, és nem azért mert Netflix.

narcos_tv_series-791611361-large.jpg

A végére egy kis magyarázat, ha már Netflix. Az egész binge watching egyik "lényege", hogy nem az első résznek kell működnie, nem az dönti el, hogy milyen a teljes évadról kialakult véleményed. Viszont, lehet kicsit a középkorban maradtam, de nálam a Daredevil és a Jessica Jones sem tudott levenni a lábamról. Egyszerűen nem tudtam folytatni őket, pedig előbbi esetében még elverekedtem magam a 4. részig, a Jessica Jones viszont teljes parkoló, egyelőre.

Top 10 2015 - Visszatérő - Személyes kedvencek

10. Arrow / The Flash

A DC Comics is elkönyvelhet magának egy nagy sikert a the CW csatorna pedig még ennél is többet. Az az igazság, hogy a Flash indulásával sikerült megszeretnem az Arrow-t és a sok crossover miatt, azt gondolom ezek ketten nagyon jó párost alkotnak és a sztorival is tudnak jókat húzni, látványos, pörög, igaz network motorral megtámogatva, de ez most nem feltétlenül rossz.

9. Agents of S.H.I.E.L.D.

Kellett két évad, de beérett a sorozat és a harmadik etappal valami nagyon faszát sikerült villantaniuk. Nagy a csend a Marvel sorozat körül, de ha így folytatják, remek évadot sikerül majd lerakniuk az asztalra, ráadásul egy olyan évben, amikor lesz filmes támogatás.

8. How To Get Away With Murder

Egyik személyes kedvencem főleg Viola Davis miatt, és az egyik legjobb network sorozat számomra.

7. Banshee

Mondanám, hogy ha nagyon beteg sorozatot akartok nézni, akkor itt van, de ez nem lenne igaz, nem beteg, annyira. Viszont megszerettem nagyon Banshee kis lakosságot, sajnálatos, hogy 2016-ban jön az utolsó évad.

6. Ray Donovan

Az idei évad talán nem lett a legjobb, de ettől függetlenül, még mindig nagyon szeretem Ray-t, a sztorit, a karaktereket.

5. Homeland

Ki gondolta volna, hogy van visszaút, hogy lehet ez még jó? Na, vissza a képernyők elé, jó lett az európai verzió. Berlin remek választás, mint ahogy a sztori is nagyon friss eseményekkel operál.

4. The Leftovers

Közel tökéletes lett ez a második évad! Pont. De akkor miért nem ez az első, kérdezhetitek egészen nyugodtan. Azért mert jöttek a...

justified_1.jpg

3. Justified

Ugye senki sem felejtette el, hogy idén elköszöntünk tőlük. Na de milyen évaddal? Áh, nagyon hiányozni fog. Pedig nem mindig volt ez ennyire tökéletes.

2. Fargo

Annak ellenére, hogy az első évadot nem tudtam befejezni és tudom, hogy a második évadban nagyon sok utalás volt, még így is az 2015-ös személyes kedvenceim között a második helyre jött fel. Remek!

1. Game of Thrones

Nem olvastam a könyveket, na jó, az elsőt igen, viszont idén az ötödik évad mellett, az első négyet is sikerült ledarálnom, szóval volt egy kis GoT láz. Lehet ennek is köszönheti, hogy idáig mászott fel ezen a listán. Nagyon várom a folytatást és nem csak azért mert tudjuk ki semmit sem tud, de majd most, hátha...!

A sorozatos eyecandy majd később, ezek a listák így is elviszik az ember összes erejét (NEM). 

Szólj hozzá!

2016.01.03. 18:23 teddike

Filmes, sorozatos - ilyen volt - Első rész

Címkék: sorozat film hashtag ezt néztem 2015-ben top 10 2015

Van az a nagyon jó szokásunk, hogy szeretünk listákat készíteni, összefoglalni az előző évet és ezzel talán egy jobb érzés kerít minket hatalmába. Könnyebb a búcsú, jól esik az összegzés, franc se tudja. Mindenesetre a napokban hasonló indíttatásból én is elkezdtem bütykölni a címeket, összesíteni, hogy mit sikerült 2015-ben megnézni. Frissítésre került a naplóm, ami ha minden igaz, tartalmazza az összes sorozat és film címét, amibe sikerült belenézni. 

És ha már az összes címet összeírtam, akkor tökéletes alkalom nyílt arra, hogy összegezzek kicsit. Pontos számok nélkül, több mint 60 film került fel a listára, ami nem nagy szám, de ha azt nézem, hogy minden hétre jutott egy átlagban, akkor teljesen elégedett vagyok. Főleg, hogy a filmek mellé jött még 135 bepróbált sorozat, ami az én esetemben azt jelenti, hogy legalább az első részt megnéztem ennyi szériából. Illetve, ott vannak még azok is, amiket folyamatosan követ az ember.

Filmek közül, mikor nekimentünk az évnek, akkor egyértelműen azt gondoltam, hogy ez a Disney éve lesz, ami persze még mindig így van, vagy így lett, de az Universal is nagyon fasza dolgokat rakott le az asztalra, vagy legalább nagy bevételeket hozott össze belőlük. Elég csak utóbbi esetében a Jurassic World-re vagy a Furious 7-re gondolni. De ott van még a Minions, a Fifty Shades of Grey vagy a Pitch Perfect 2 is. Megannyi film, ami az Universal sikerét hozta az év során, egészen addig, amíg meg nem érkezett a Halálcsillag. A Disney egyébként az Inside Out és az Avengers kettősének köszönhetett sokat az év során. De a teljesség igénye nélkül, ha most pillantunk rá a számokra, akkor az Universal zárta az élen az évet, igaz mindkét stúdió fantasztikus számokkal, 2 milliárd dollár felett (csak az észak-amerikai bevételeket nézve) búcsúzik az évtől. Azt viszont ne felejtsük el, hogy a Star Wars még "csak" pár napja van a mozikban. 

A sorozatok terén, rengeteg újonc került 2015-ben is a képernyőre. Egyre többet kezdett el viszont gyártani az Amazon, Netflix kettős, és beálltak a sorba a Playstation, Microsoft óriások is. Ezek mellett pedig ott voltak azok az állandó szereplők mint pl. az HBO, Crackle vagy Hulu. Szóval, változnak a platformok, egyre több sorozat készül, de a mezei néző csak azt látja, hogy a rengeteg szelet közül, inkább egyre többet próbál be de sokkal kevesebbnél marad le véglegesen. Számomra a kellemes meglepetések sora a Mad Dogs és a The Man in the High Castle pilotokkal kezdődtek, a kellemetlenebb a Daredevil és Jessica Jones párossal, de a Crackle The Art of More próbálkozása sem tudott annyria megfogni. Nagyon sokat lehetne még írni arról, hogy milyen újoncok és milyen próbálkozások láttak napvilágot 2015-ben. Annyi biztos, hogy a network csatornák irányából egyre jobban eltértek a nézők (és/vagy más platformon fogyasztják a tartalmakat).

kingsman.jpg

De, ahogy ígértem az első bekezdésben, jöjjön pár lista, amelyek a menő szubjektív véleményem eredménye lett, először filmek, aztán külön posztban sorozatosak.

Top 10 2015 - Film

10. Kingsman: The Secret Service (Kingsman: A titkos szolgálat)

Kellemes meglepetés, James Bond utánérzéssel, jó sztorival, látványos akciókkal és jó karakterekkel. Lehet, hogy kicsit sekélyes, vagy túl egyszerű, de nagyon jól működött, lekötött végig. Jön a folytatás, aminek örülök, de úgy sem tudja majd hozni az első rész miatt kicsit magasabbra állított elvárásokat.

9. Nightcrawler (Éjjeli féreg)

Még 2014-ben mutatták be, de csak 2015-ben jutottam el hozzá és ha valaki töltött már ki valamilyen corporate coach okosságot esetleg részt vett valamilyen tréningen, nyomkodott önértékelést, annak tökéletes volt az amit itt olykor-olykor az arcába kapott. Emellett pedig, régen láttam egy ennyire zseniális örültet a képernyőn. Jó móka volt. 

8. St. Vincent 

Szintén 2014-es bemutatás volt még nálunk is, de csak valamikor májusban láttam. Nagyon jó hangulat, erős Bill Murray és nagyon tetszetős sztori. Igaz, repülőn láttam, kisebb képernyőn, de ennek a filmnek semmit nem vett el az értékéből.

7. Ex-Machina

Imádtam a creepy hangulatot, ami körülvette az egész filmet. Megvalósítás, ötlet, Oscar Isaac jeles. És ne felejtsük, vagy ne felejtsem, hogy ez az a film ahol felfedeztem Alicia Vikandert. 

6. The Intern (A kezdő)

Régen látott és nagyon keresett "feelgood" mozi. Jó sztori, ültek a poénok és még kicsit a valóságból is kaptunk pár részletet. Baromi jól éreztem magam közben és utána úgy jöttem haza, hogy nagyon jó kedvem volt. Az ilyen filmek kellenek egy listára, csak mondom.

ex-machina.jpg

5. Inside Out (Agymanók)

A Pixar ismét csinált egyet, amit rögtön listázni kell. Nagyon jó sztori, kellemesen tálalt tanulság közben és a végére, felnőtteknek is tökéletesen fogyasztható manók mindenfelé. A legjobb szó a filmre, mivel a cukit utálja mindenki, a "szép" lett.

4. Mad Max: Fury Road (Mad Max: A harag útja)

Megértem az utálókat és azokat is, akik semmit nem látnak ebben a filmben, ugyanakkor viszont egy nagyon jó popcorn látvány orgia lett, amit sokkal jobban élveztem itt, mint mondjuk az Age of Ultront. Ja, és Tom Hardy.

3. Jurassic World

A nyár egyik legjobb filmes, mozis élménye. Nem is kell ezt nagyon ragozni, ha szórakozni akartál és közben majszolni a popcornt, valamint a szemed is kiégjen kicsit és a sztori se legyen szar, akkor megtaláltad a filmed. 

2. The Martian (Mentőexpedició)

Ridley Scott, Matt Damon, a Mars és Magyarország. 

1. Bridge of Spies (Kémek hídja)

Steven Spielberg, Tom Hanks (és Magyarország) mondhatnám itt is, de náluk erősebb rendező-színész kettős nem nagyon van. Ismét rá kellett jönnöm, hogy nagy Tom Hanks rajongó vagyok és arra is, hogy nincs sok nála jobb színész jelenleg. Mint ahogy a történet és a megvalósítás is remekül sikerült. Oké, kicsit komoly, nem a klasszikus popcorn mozi, de a sok dráma ellenére ez egy tökéletes szórakozás.

starwars.jpg

0. Star Wars: The Force Awakens (Star Wars - Az ébredő Erő)

Ami mellett nem lehet idén elmenni. Ami lehetne akár az első de az utolsó is egy hasonló listán. Ami idén minden várakozás várakozását megdöntötte. Amire még soha nem kellett ennyit várni.

Nem mondom, hogy tökéletes volt és azt sem mondom, hogy ez a tízpertizes film. Azt viszont mondom, hogy a Star Wars brandnél nincs nagyon erősebb jelenleg. És ha ebből az irányból közelítjük meg a dolgot, akkor bizony ez a 6+1 film idén mindent megnyert. Örülök, hogy nem 18 évesen láttam az első filmet és nem kellett évtizedeket várnom a folytatásra. 

J.J. Abrams kezébe adni az első filmet tökéletes választás volt, hozta azt a retro feelinget amire a leginkább vágytam. Az ifjoncok mellett se menjünk el, mert aki ennél a filmnél a castingért felelős, kaphat mindenkitől egy piros pontot. Az pedig külön káprázatos, hogy a régiek közül többen visszatértek, amennyire a sztori megkívánta. Hasonló folytatásban reménykedem csak...

Szólj hozzá!

2016.01.01. 00:00 teddike

Napló: Filmek, Sorozatok 2015-ben!

Címkék: sorozat film naplo hashtag ezt néztem 2015-ben

Ha már blog, akkor legyen itt egy napló arról, hogy milyen filmeket, sorozatokat (pilotokat) sikerült megnézni 2015-ben. Nem feltétlenül abban a sorrendben, hogy mikor kerültek moziba és nem is abban, hogy mikor kerültek képernyőre, nálunk vagy valahol máshol. A #sorozatjunkie egyik korábbi bejegyzése adta az ihletet ahhoz, hogy összeszámoljam 2014-ben mennyi "első részt" láttam. Ez a szám akkor 119 volt. Mint mondtam feljebb, nem feltétlenül abban a sorrendben, hogy mikor kerülnek képernyőre. 

De nézzük az idei évet, és próbálom majd folyamatosan frissíteni:

Update #1: Filmes lista január 2-án (2016) frissítve, lezárva, talán sikerült mindegyiket felvésni. Öröm és boldogság, hogy átlagot nézve, mindegyik hétre jutott legalább egy film és egyben mozi is. Főleg utóbbira vagyok "büszke", ha mondhatom ezt. Nagyon sokat a legnagyobb vásznon sikerült megnézni, ami tényleg jó érzés és egyben más képet is ad a filmekről. Jó év volt így röviden összefoglalva, pár csalódással, több meglepetéssel de leginkább megugrott célokkal.

Update #2: Sorozatos lista (szintén január 2-án, 2016, frissítve), kicsit húzósabb, de legalább már egy excelben ott az összes cím, hogy mit láttam 2015-ben. 135 pilotot sikerült bepróbálni, ami a fent írtakhoz képest azt jelenti, hogy a 2014-es rekord megdöntve. Tervek között van egy összefoglaló, top listás bejegyzés, abban majd hosszabban beszélgetünk a sorozatokról, gondolom, talán.

Sorozat:

Agent Carter - egyelőre tetszik, bár nem a pilot és sokkal inkább Jarvis mint Carter ügynök karaktere miatt. Agents of Shield pótlék, 8 résszel, ami még akár nagyon szépen kinőheti magát. Azt sajnálom azért, hogy az ügynökünk ebben a világban, korban maradt és nem tudja a Kapitányt követni a jelenbe.

Jördskott - erről nem írnék sokat. Valamikor, pár éve már láttam egy pilotot, amit most ismét leforgattak. Meglátjuk mi lesz ebből a próbálkozásból. De a címet jegyezzük meg egyelőre.

CSI: Cyber - egy újabb CSI sorozat? Minek? Kérdezhetnétek, de vannak még ismeretlen területek úgy látszik ebben a világban is. Premier márciusban, CSI rajongók, nézők, nem fognak csalódni.

Hindsight - erről írtam korábban, jó kis guilty pleasure sorozat.

Eye Candy - ahogy a címében is, na meg egy korábbi sorozat miatt, be kellett próbálnom, bár ne tettem volna.

Mad Dogs - Amazon próbálkozás, szavaznátok rá?

Man in the High Castle - jöhet a folytatás, nézném a teljes sorozatot.

12 Monkeys - Miért nem lehet nézni a teljes évadot? Első két rész teljesen megvett, na nem azzal, hogy ez lenne a tökélete sorozat, sokkal inkább azért, mert középszerűsége ellenére élvezhető volt.

Banished - BBC sorozat, kicsit csajos, de alapvetően érdekes történettel. Ausztrália, foglyok, érdekes szabályok, törvények. Szerelem, árulás, sok gyilkosság és olykor kellően fordulatos sztori, hogy pont ne aludj el. Középszer ellenére, olykor élvezhető.

The Interceptor - BBC sorozat, elég magas költségvetéssel, sok akcióval, erős átívelő szállal de monster of the week elemekkel együtt. Számunkra kevésbé ismerős arcokkal viszont jó felvezetéssel és sztorival megfoghatja a nézőket.

Wolf Hall - BBC sorozat, ha láttad a Tudors-t akkor ezt is szeretni fogod? Nem biztos, de a sztori megegyezik, csak amíg ott VIII. Henrik szemszögéből ismertük meg az eseményeket többnyire, addig itt Cromwell oldaláról közelítünk. Fantasztikus csapat, lenyűgöző jelenetek és rengeteg gyertya. Nekem az első rész elég volt viszont. 

Critical - BBC sorozat, és ha a The Interceptor kapcsán azt mondtam, hogy magas költségvetés, akkor itt nem igazán tudom hova emelni a tétet. UK dráma talán ennyi pénzből nem készült. A sztoriról annyit, hogy mondd nektek valamit a the golden hour? Nem? Segítek, kritikus sérüléseid vannak, a halál integet de a Critical csapatnak van 60 percük arra, hogy inkább visszagyere közénk. Egy nagyon orvosos, nagyon szakmai újonc, ami nálam azért nem nyert, mert nem tudtam sem a szereplőket, sem a betegeket megszeretni. Ettől függetlenül, 24 meets ER, próbáljátok ki, lehet velem van a baj.

The Last Man on Earth - ez most komoly? Csak azért néztem meg, mert kötelező volt! Baromira nem tudott lekötni, unatkoztam rajta, szitkom heló? Nem nevetnem kellett volna inkább? Címéből kitalálható, hogy miről van szó, csak aztán jönnek a csajok és mindent elrontanak (?). Inkább keresek valami mást.

Sex, Drugs, Rock 'n' Roll - Denis Leary mindenhol! Főszereplőként és íróként is jegyzi az FX-re berendelt sorozatot. Nálam viszont elhasalt. Lecsúszott, igazából sosem befutott rockerként tengeti napjait főhősünk, aki továbbra is arról álmodik, hogy vele akarnak képet csinálni a rajongók, tőle kérnek aláírást és ő a legnagyobb! Ez viszont nem valószínű, hogy bekövetkezik, hacsak a semmiből előkerülő lánya, akit először megdönteni akart, be nem fut és hátán elviszi apucit is. Nem nekem találták ki, első részt köszönjük.

Bloodline -  egy újabb Netflix sorozat, amit nézni kell! Na nem azért, mert az első rész betalált volna. Sokkal inkább mert a Damages stábja van a háttérben és Kyle Chandler. Arra azért készüljetek, hogy a Netflix és a sorozat felépítése miatt, nem az első résztől fossátok majd össze magatokat. Lassan építkező, keveset mutató pilotról van szó, viszont maradni kell a folytatásra.

Aquarius - David Duchovny Californication után és X-Files előtt? Köszönöm nem kérek belőle. Pedig már három részt láttam, de semmi, mondom semmi, nem fogott meg benne. Nagyon creepy, borzasztóan unalmas és akkor még nem is kezdtem el panaszkodni. Pedig, tudjuk, hogy David-re lehet számítani, de most valahogy ezek a 60 -as évek (talán itt játszódik a sorozat) nem sok jót ígér.

Texas Rising - fantasztikus cast, nagyon remek színészek és majd talán remek karakterek, de nem nekem, köszönöm. Nem mintha nem érdekelne a történelem, na jó annyira azért nem foglalkoztat az amerikai, mexikói, indiános sztori, pedig nagyon szépen össze lett rakva a dolog. És mondom, ismételnem kell magam, ilyen castot nem mindig kap az amber az arcába. Május végén premier, Memorial day, köszönjük History! 

Poldark - nem tudom még eldönteni, hogy hova tegyen ezt az első órát. Valószínűleg nem fogom folytatni, pedig sok minden ott van benne, amit szeretek egy kosztümös sorozatban. Brit, jók a színészek, jó a sztori, megvalósítás dettó, UK nagyon jó számokkal is nyitott, de nálam valahogy nem ütött be.

The Messengers - pedig, na jó, ezt most már nem tudom folytatni, valamikor régen, a trailer után nagyon vártam, most már, inkább csalódásként könyvelem el. Kicsit Constantine érzésem volt, ráadásul a nagyon vallásos, semmi nem történik irány nem az én világom. Pedig, itt van még egy, szóval a színészekkel semmi bajom nem lenne, sok helyen látott arcok, működhetnek itt is, de én köszönöm nem kérek belőlük többet.

Daredevil - ismét egy Netflix sorozat, és folytatni is fogom a pilot után, de valahogy papírra akartam vetni, hogy ha csak abből kellene döntenem, akkor biztos nem folytatnám. Szerintem kifejezetten gyenge lett, még akkor is, ha nagyon jól tudom a Netflix felépítése alapján, nem az első résszel kell levegyen bárkit is a lábáról. Köszönhetően a nagyon pozitív fogadtatásnak és kritikának, adok még esélyt a sorozatnak, aztán meglátjuk. 

Egynyári kaland - jól fényképezett, jó színészekkel megpakolt magyar alkotás, nagyon gyenge forgatókönyvvel. De ettől függetlenül nézhető, event series.

Allegiance - családi dráma, avagy miért jó orosz kémnek lenni? Egészen jó szórakozás volt, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy az évad felénél elfogyott a lelkesedés.

Powers - ezt csak azért emelem ki külön, mert a Playstation első dobása volt, ne csak Netflix vagy Amazon sorozatokról beszéljünk. Jön majd a második évad, a pilot pedig egészen fogyasztható volt, annak ellenére, hogy nem rántott be. 

Empire - az előző szezon de 2015 nagy dobása volt. A pilot igazából nagyon gyenge lett, ahhoz képest, hogy az első évad mennyire faszásan össze lett rakva. Az első évad egyébként a nézettsége miatt is történelmet írt. 

UnReal - érthetetlen, hogy miért lett ez ekkora dobás 2015-ben? Pilot után, amit egyébként borzasztóan megszenvedtem, kaszáltam is. De jön a második évad valamikor 2016-ban.

Mr. Robot - pilot volt csak meg, nem kapott el annyira, hogy folytassam (egyelőre). Viszont 2015 talán egyik legnagyobb kedvencéről beszélünk.

Zoo - nem tudom, hogy bármikor is fogom folytatni, ettől függetlenül az első rész nagyon jó volt. Érdekes sztorival. Talán látjuk majd nálunk is. Nyáron jön a második évad.

Sense 8 - Netflix, és bár a statisztikák alapján a legtöbb újoncot zabálom náluk, ez megállt a pilotnál. Szenvedtem végig, érthetetlen volt az egész. Nem nekem találták ki.

Limitless - az idei, tehát a 15/16-os évad egyik legnagyobb dobása. Nagyon hullámzó teljesítménnyel, de jó pilottal legalább. 

The Player - egy legnagyobb személyes kedvencem a network csatornák felhozatalából. Teljes mértékben klasszikusnak mondanám abban az értelemben, hogy bugyuta, hülyeség az egész, de jó karakterekkel és kellő mennyiségű akcióval. 9 részünk van belőle, ami nagyon sajnálatos.

Narcos - egy újabb Netflix sorozat ami teljesen berántott. Megtörtént sztori alapján, Pablo Escobar élete. Nagyon jól eltalálták. 

Blindspot - már májusban tudni lehetett, hogy szeptember egyik legnagyobb dobása lesz, ha network csatornákra szánt highconcept sorozatról van szó. Nem mondom, a pilot a későbbi epizódok nagy részét élveztem. 

Rosewood - az első rész töketlenkedése ellenére, egyik guilty pleasure idén, ja, és működik.

Heroes Reborn - visszatértek, igaz a nézők nélkül, a hősök. Akár még jó is lehetett volna.

Crazy Ex-Girlfriend - oh apám, és ezt még komolyan is gondolták. De hát ebből is látszik, mennyire szubjektív dolog ez. Sokan imádják, főleg a kritikusok, adjunk neki még egy évadot akkor.

Supergirl - vártuk, reménykedtünk, a tényleg erős és nagyon jól összerakott pilot után viszont inkább csalódás lett. Átfogalmazom, nem kell ennyi picsogás ebbe a sorozatba, tökéletes ültek a pilotban a poénok, folytassuk ezen a vonalon. Ettől még persze, kötelező. 

Into The Badlands - nagyon kellemes meglepetés volt, kellemes képekkel, jó szereplőkkel és fogyasztható sztorival. Az akcióról ne is beszéljünk, mesterien van tervezve az egész.

The Art of More - sajnos nem lett egy erős pilot, de Amazon, Netflix és Playstation mellé egy Crackle Original sorozat, nagyon jó színészekkel, kevésbé jó megvalósítással. 

Marvel's Jessica Jones - még egy Netflix sorozat, ami sajnos a pilot alatt fent maradt a fogason és egyelőre nagyon nincs kedvem felvenni. Fuck, nem tetszett, nem rántott be, stb. 

Aranyélet - nagyon erős HBO próbálkozás, sok hibával, olykor nagyon kiábrándító megvalósítással, de ha engeded, ránt magával és visz a végtelenbe, ami itt a második évadot jelenti majd.

Válótársak - az RTL is hozott egy sajátot, ami az első részek alapján sokkal erősebbnek, könnyebben fogyaszthatónak tűnt az Aranyéletnél. Elnézve az itthoni piacot, azt gondolom, hogy nem nagyon lehet okunk panaszkodni, amit lehetett beletették. 

Futottak még: Deadline Gallipoli, D.I.G., Maximum Choppage, The Last Kingdom, Odd Man Out, The Slap, Galavant, Man Seeking Women, Secrets & Lies, Cockroaches, Backstrom, Fresh of the Boat, Bosch, The Odd Couple, One Big Happy, iZombie, Asylum, Battle Creek, The Returned, The Royals, Kossuthkifli, 100 Code, Younger, American Odyssey, Wayward Pines, Humans, Clipped, Complications, Scream, Happyish, Deutschland 83, The Brink, A.D., Between, The Whispers, Stitchers, Proof, The Astronaut Wives Club, Killjoys, Olympus, Brotherhood, Undercover, Ballers, Blunt Talk, Fear the Walking Dead, Life in Pieces, The Grinder, Mr. Robinson, Difficult People, Minority Report, The Muppets, Scream Queens, Blood & Oil, Quantico, Grandfathered, Code Black, The Outcast, TUT, Significant Mother, Cradle to Grave, Boy Meets Girl, Klondike, The Bastard Executioner, Telenovela, Tripped, The Expanse, Making a Murderer, Dawn of the Croods, And There Were None, Dr. Ken, The Kennedys, Together, Unforgotten, River, The Romeo Section, Truth Be Told, The Beautiful Life, Jekyll & Hyde, Wicked City, Ash vs. Evil Dead, After Hours, Master of None, Flesh and Bone, Agent X, London Spy, The Frankenstein Chronicles, Josh, The Last Panthers, The Coroner, Chicago Med, South of Hell, Superstore, Dragon Ball Super

Filmek:

Two Night Stand - rászaladtam a rajongói vonatra, Miles Teller, Analeigh Tipton. Főleg előbbi miatt robogott az a vonat. Na jó, tudtam, hogy egy nagyon gyenge filmre iratkoztam fel, de valamikor ilyet is kell nézni.

The Wolf of the Wall Street - vannak második megtekintések, jó újra és újra látni, hogy Leo miért kapott Oscart.

The Guardians of the Galaxy - egyik kedvenc nyári blockbuster, zenéjét azóta is hallgatom. A film meg jó szórakozás volt, egyszer meg lehet nézni a mozi után.

Big Hero 6 - nagyon vártam, trailer teljesen megvett, sztori nem az igazi viszont, megvalósítás, rajzok bejöttek. Láttam már jobb Disney filmet.

Birdman - nem értem a felhajtást. A színészi játék ötös, a többi igazából nem vett meg, értem a sztorit, de inkább unatkoztam.

Nightcrawler - rajongtam minden percéért. Éljen a "coach" és az összes beszéd, amit a mai multis környezetben be kell nyelni sokaknak. Nagyon erős mozi lett.

The Gambler - Komolyabb Mark Wahlberg és egy Brie Larson (szerelem első látásra), közepes sztorival.

The Theory of Everything - nem rajongok érte, de elismerem, hogy Eddie Redmayne hatalmas benne. Sokkal jobban élveztem filmként mint a Birdmant.

Whiplash - Miles Teller és az azóta már pár díjat nyert J.K. Simmons, akinek a játéka egyszerűen remek. A film is működik.

Boyhood - oké, több éven keresztül forgatták, történelmet írtak, le a kalappal mindenki előtt. De ettől ez még nekem egy unalmas, lassú családi film,  egy nagyon szar helyzetben lévő családról. Ilyet meg, csak lépjél ki az utcára és rengeteg helyen fogsz látni.

American Sniper - Bradley Cooper jeles, Clint Eastwood rendezésből jeles, a közönség zabálta, én élveztem, tetszett, többet nem is vártam tőle.

The Imitation Game - Cumberbatch hozza a kötelezőt, a Sherlock figurát, a különc zsenit. Fontos sztori, de mi is volt itt a lényeg? Enigma, vagy valami teljesen más, ami abban a korban még nagyon nem volt elfogadott?

The Drop - egy Tom Hardy film jöhet? Persze, hogy igen. Kicsit lassú, de valahogy elcsorog pont azon a szinten, hogy élvezetes maradjon.

Foxcatcher - Rengeteg jelöléssel, távolról is erősnek és tipikusan Oscar jelölésre hajtó filmet kaptunk. Viszont, ez még mindig nem ok arra, hogy azt mondjam, élveztem. Steve Carell erős, Mark Ruffalo hozza az egyetlen szerethető karaktert, viszont a többiek élete nem hozott lázba. Egyértelmű a történet komolysága, köszönjük, de egy óra unalommal és egy hatalmas drámával, még nem nyertek meg.

Into the Woods - aranyos mese, nagyon sok ismerős és jó színésszel. Nagy kár, hogy a második felét elbaszták. Sokkal jobb is lehetett volna ez. Egyszer nézhető, de Anna Kendrick.

Kingsman: The Secret Service - utóbbi idők egyik legjobb szórakozása. Sok volt az Oscar drámákból? Lehet, ezen viszont akkor is jót mulattam hangulata miatt. Régi Bond filmek? Egy kis poén? És sok akció? Ezekből egy kicsi pont jól működteti ezt a filmet.

Fifty Shades of Grey - köszi hype, megnéztelek! A legnagyobb problémám, mert azért lássuk be, nagyon sokat fel lehetne sorolni, de ezt már a mozi előtt tudtam, hogy Dakota Johnson egy pillanatra sem éreztette azt velem, hogy ő "A NŐ", akiért mindent. Kezdjük az elejéről egy normálisabb csajjal. És ha ez a legnagyobb, akkor milyen lehet a többi? Vagy várjunk...?!

Focus - könnyed mozi, nulla izgalommal vagy sztorival. Will Smith is lassan minden szart elvállal. És sajnos Margot Robbie sem lett a szívem csücske, pedig azt ígérték szerelmes leszek a film végére. Inkább csalódás.

Insurgent - köszi hype, megnéztelek! A Hunger Games-hez hasonlítva, talán ehhez lehet a legjobban, nekem sokkal jobban tetszik. Ráadásul inkább vagyok Shailene rajongó, Clooney lánya, titkokat őrző tinédzser vagy The Spectacular Now. Ugye mondtam! 

Magic in the Moonlight - Colin Firth és Emma Stone, csak jó lehet? Sajnos, nem. Elég közepés mese lett ebből, nulla fordulattal, viszont olykor legalább nagyon jó párbeszédekkel, hangulatos zenével és még mindig gyönyörű Emma-val.

Fast &Furious 7 - Egyértelmű, hogy nem maradt ki. Tökéletes popcorn mozi lett, amit elejétől kezdve élveztem. Nulla gondolkodás, repülő autók, négy keréken közlekedő helikopterek, rengeteg vizuális effekt, $190 millió dolláros költségvetés és hatalmas siker. Nagyjából így foglalható össze, a Fast & Furious sorozat a csúcsra ért ezzel a résszel.

Child 44 - Tom Hardy rajongóként azt hiszem kötelező volt, de sajnáltam kicsit a dolgot, mert nagyon nem hozta azt a szintet amit vártam volna tőle. Értem én Tom Hardy-t, hogy kisebb költségvetésű filmekkel is próbálkozik, de menjen csak vissza a Bane világba vagy üssön hatalmasat a Mad Max. A 44. Gyermek viszont nem kerül a polcra, egynek elment, de lassúsága és vontatottsága nem vált előnyére.

The Age of Adeline - aranyos, romantikus, kicsit nyálas, olykor csöpögős, de nézhető és Blake Lively sokat fejlődött. Első vagy sokadik randis filmnek tökéletes.

Avengers: Age of Ultron - nem sikerült megközelíteni az első filmet, de ettől függetlenül még mindig nagy reményekkel várom a következő Marvel filmeket, főleg a "War" szavacskát tartalmazóakra gondolok itt. A sztori itt elúszott sajnos, a megvalósítás, a látvány persze parádés lett ismét. 

Jupiter Ascending - maradjunk a Matrix-nál, ha már a testvérek, akkor emlékezzünk rájuk Neon keresztül. 

St. Vincent - mennyire meglepően kellemes élmény volt. Bill Murray-nek baromi jól állt ez a film, Melissa McCarthy pedig inkább ilyen szerepeket kellene toljon (a fingós, szarós, kellemetlenül kínosak helyett). A sztori teljesen rendben, lekötött végig. Nekem is kell egy ilyen szomszéd.

Edge of Tomorrow - kicsit bent ragadtam az előző évben, de nem tudtam nem újranézni. Nem mondom, hogy tökéletes film, de baromi jó lett, rengeteg akcióval és jó színészekkel. Még akkor is ha ez egy one man show-ként lett eladva.

Ex Machina - Először csak az eyecandy miatt, Alicia Vikander neve azóta már sokkal ismerősebben cseng, plusz Oscar Isaac. A sztori kicsit creepy, de fogyasztható és egy érdekes jövőt mutat be nekünk. Alicia is tökéletes Cylon lehetett volna korábban. Nézzétek, csak ajánlani tudom.

Mad Max: Fury Road - oh bassza meg ezt de jól összerakták. Pedig, értelmetlen sztorival.., de ezt hagyjuk is, nem ezért mentünk a moziba. Tom Hardy tökéletes választás volt - mondjuk mire nem jó választás HA filmről van szó - a minőség, az akciók, zene és Nicholas Hoult (őt semmiképp se felejtsük ki). 

Jurassic World - Nagyon kellemes meglepetés volt. Semmit nem vártam tőle, álmomban sem gondoltam, hogy ez ekkora pörgés lesz és ilyen jól összerakják. Megnyugtató, hogy a fél világ nézte, imádta azért. Jöhet a folytatás. Chris Pratt azért itt is hozta a kötelezőt. 

Entourage - az év egyik legjobb "feelgood" filmje. Imádtam a sorozatot, mondanom sem kell, hogy nagyon jó volt látni őket ismét. A teljes csapat tökéletesen hozta azokat a nem is annyira inside joke-kokkal teli pillanatokat, ami miatt elő kellene szedni ismét a sorozatot (ha lenne rá ideje az embernek, persze).

Cinderella - csajos, nyálas, csöpögős, olykor szenvedős de élvezhető, jó szórakozás, főleg ha nem egyedül kell megnézni.

Tomorrowland - fogalmam nincs, hogy mi mehetett itt félre, de a film nem sikerült jól. Pedig imádom George barátunkat de ez még neki köszönhetően sem tudott jó lenni. Talán az egyik nagy csalódás 2015-ben.

Chappie - próbálok valami mentést bemondani, hogy miért is néztem meg, de nem tudok sajnos. Ez a film egyszerűen borzasztó, fogyaszthatatlan szenvedés az egész. 

Inside Out - legjobb animáció idén? Végre egy új Pixar, ami teljesen levett a lábamról.

Minions - kezdjük ott, hogy elaludtam a film közben. Baromira nem érdekelt egyébként, de látni kellett és leszámítva, hogy sikerült horkolni kicsit a moziban, teljesen fogyasztható volt. Vagy nem, de a hype úgy is megválaszolt minden kérdést. 

Dracula Untold - egy jó kis guilty pleasure idén? Annak ellenére, hogy jót nem olvastam annak idején róla, idén pótoltam, és még élveztem is. Nem olyan rossz ez.

Ant-Man - nem biztos, hogy ez a film annyira tetszett, mint amennyire örülök annak, hogy most már Paul Rudd és Evangaline Lilly bekerült a Marvel filmek viágába és még látjuk őket úgy is. Egy apró csalódás pontot azért adok neki.

Pitch Perfect 2 - egy újabb Cinderella effektus. Sajnos az első részhez képest nagy(obb) csalódás, de Anna Kendrick még mindig nagyon aranyos. Még egy guilty pleasure idén?

Mission: Impossible - Rouge Nation - ez még mindig nagyon jól működik. Tom Cruise-tól ezt valahogy nem lehet elvenni. Minden ott van benne, ami miatt ez az egész sorozat jó és jól fogyasztható.

The Man from U.N.C.L.E. - nem annyira Guy Ritchie, mint korábbi filmjei, de jól szórakoztam. Látványos, szórakoztató, igaz sok buktatóval de vicces és drámai egyszerre. Ja, és Alicia Vikander táncol egy jót benne. 

Terminator Genysis - Arnold visszatért, és jó lett volna azt mondani, hogy milyen jól tette, de sajnos a Terminator felélesztése nem sikerült olyan jól, mint sok más visszatérő/folytatás idén.

The Intern - az év egyik legkellemesebb meglepetése, tökéletes szórakozás volt és két közel tökéletes főszereplővel és egy nagyon jó sztorival. Csak ajánlani tudom mindenkinek. 

Danny Collins - ez a kiöregedett rock sztár vonal annyira nem jön be, Al Pacino is nyomhatna más filmeket inkább. 

Aloha - oké, miről szólt ez a film? A Bradley, Rachel, Emma csapat azért jobban is sikerülhetett volna. Na mindegy, megnéztük. 

The Martian - dupla öröm, hogy ráadásul nálunk is forgatták, tripla, hogy jól sikerült és nagyon tetszett. Kicsit féltem tőle, de teljesen jól működött. Pedig a Gravity (ami nem tetszett) és az Interstellar (ami igen, de csak mert Nolan - NOT) voltak aggályaim. Matt Damon megmentetése vagy inkább ahogy kezelte a szituációt, jó sztori volt na.

Hotel Transylvania 2 - a Minions és az Inside Out közé tennem valahova, ahol az utóbbi csillagrendszerekkel van a másik kettőtől, előbbi pedig, de úgy is értitek. A Hotel semmi extra, pár jó poénnal.

Fantastic Four - ezt sajnos jól elbaszták, pedig ha van jó, fiatal és tehetséges színészekkel megáldott csapat idén, akkor ők lehetettek volna a tényleg fantasztikusak. Gyakorlatilag a kedvenc fiataljaim itt voltak de ennek ellenére ez sehova sem tudott működni. 

Legend - dupla Tom Hardy, szóval kötelező, de a sztori valamint megvalósítás miatt is.

Macbeth - ahogy mi fogalmaztunk, egy könnyed vasárnap esti szórakozás volt, közel tökéletes színészekkel és megvalósítással.

Spectre - oké, James Bond és hatalmas rajongás, de ez nem sikerült jól. Illetve, nem is biztos, hogy ez a legjobb megközelítés, az a sajnálatos, hogy ez jó is lehetett volna, de valahogy nem állt össze a dolog. Próbálkozok egy hasonlattal, megvetted a tökéles alapanyagokat, hogy a kedvenc kajádat megcsináld, összerakod de sajnos fogyasztás közben húzod a szádat de a korábbi főleg jó emlékeid miatt nem csalódsz nagyot. 

Sicario - az a durva, hogy amennyire jó lehetett volna, annyira csalódottan jöttem ki a moziból. Nem tudok rosszat mondani róla, de megmaradt a középszerűségnél. 

The Hunger Games: Mockingjay - Part 2 - oké, vége, pipa. A többit majd az utókor eldönti. 

Suffragette - női egyenjogúság és a szüfrazsettek. 

Bridge of Spies - ismét rá kellett jönnöm, hogy Tom Hanks rajongó vagyok, és Spielberggel sikerült újra nagyon jót alkotniuk. Igazából nekünk a legjobb ha két ekkora zseni összefog. 

Spy - ezt a fost, de most komolyan. Nem bírtam végignézni. Nagyon ritkán fordul elő velem ilyesmi, de ezt legszívesebben kitörölném, mármint az emlékét. Forgathatnának jobb filmeket is nálunk.

In the Heart of the Sea - kellett az év végére egy csalódás is, mert ez biztosan az volt, a nagyobbik fajta.

Maze Runner: The Scorch Trials - az első rész után, mást vártam, ezek a zombi szerű lények nem lettek a kedvenceim. A sztorit is gyengének tartom, valamint a Mad Max vonat, el se jutnak B-be de már elindulnak vissza. Ott legalább egy filmben megoldották ezt. 2017 jön a folytatás, lezárás, addig meg valahogy kibírjuk. 

Félvilág - nem sok magyar filmet fogyasztók, de ezt most egyáltalán nem bánom. Dömsödi Laurát nagyon szerettem idén, Kovács Patricia pedig közel tökéletesen hozta szerintem a csak leírásokból ismert Mágnás Elzát. Csak ajánlani tudom, kellemes meglepetés volt.

Star Wars I - VI - nem mondom, hogy a teljes év, de a második fele biztosan Star Wars lázban égett. Megnéztük a korábbi filmeket, természetesen a klasszikus vitt mindent, és nagyon vártuk a 7. filmet. Közben pedig sikerült rájönni arra, hogy a Star Wars nem csak egy film, egy olyan brand amit nem nagyon lehet legyőzni, elmenni mellette vagy csak simán elfelejteni. Az év utolsó napjai, hetei, sőt, hónapjai is bizonyítják, hogy hatalmas rajongói táborral rendelkező filmek, karakterek és történetek még nagyon sokáig velünk lesznek.

Star Wars - The Force Awakens -  Mondjuk azt, hogy nagyon menő lett! 

Szólj hozzá!

2015.05.25. 19:18 teddike

Upfronts 2015: A CBS újoncai

Címkék: cbs upfronts 2015

A CBS-ről írt, hosszabb összefoglalót itt találhatjátok, csak egy kattintásra van tőletek.A visszatérő sorozatokról nem nagyon érdemes fecsegnünk, szokásos CBS felhozatal, a schedule-ről és az újoncok címéről már korábban írtam, az újoncok pedig egyébként is sokkal izgalmasabbak, mint a teljes meglévő lineup, egy cím kivételével persze. A legjobban várt CBS csomag így néz ki tehát.

1. Supergirl

Gyártó: Warner

Premier: 2015 ősz - hétfő 20:00 (novembertől)

Készítő/Producer/Rendező: Greg Berlatni, Glen Winter, Allison Adler, Geoff Johns

Főszereplők: Melissa Benoist, Calista Flockhart, David Harewood, Laura Benanti

Várakozási faktor: 7/10

Kicsit nehéz úgy pontozni, hogy már látta az ember az aktuális részt - mostanában volt az LA Screenings, de sajnos a pilot egyébként is felkerült már pár helyre - de így legalább lehet várni a folytatást. Mert, bár nem volt a legmeggyőzőbb a kezdés, arra azért jó volt, hogy a főszereplő elnyerje a tetszésemet. Kicsit gagyi és/vagy bugyuta, ettől még fogyasztható, nézhető. Melissa nagyon jó választás volt, mint ahogy Calista Flockhart is. A megvalósításról később, az eredettörténetek meg jöhetnek minden mennyiségben. A hétfő esti premiertől sokat vár a CBS, annak ellenére, hogy a Warner nem túl boldog a két DC sorozat egymásnak eresztésétől. Novembertől jön a folytatás, kép pedig a reptéri wifi gyorsaságának köszönhetően egyelőre elmarad.

2. Limitless

Gyártó: CBS

Premier: 2015 ősz - kedd 22:00

Készítő/Producer/Rendező: Alex Kurtzman, Roberto Orci, Craig Sweeny, Marc Webb

Főszereplők: Jake McDorman, Jennifer Carpenter, Hill Harper, Mary Elizabeth Mastrantonio, Bradley Cooper

Várakozási faktor: 5/10

A teljes Supergirl bekezdést át tudnám másolni ide. Az évad egyik nagy meglepetése lehet, ráadásul nagyon jó felvezetéssel, nagyon sok nézőhöz eljut majd. A kérdés csak az, hogy mennyire tudják majd a fiatalokat is behozni a harmadik órára egy NCIS napon. A főszereplő remek választás lett, ott a Bradley Cooper szerepeltetésének a lehetősége, ami biztos, hogy nagyon sokakat megmozgat majd. Az akciók ígéretesek és alapvetően minden megvan benne, hogy jó network sorozat legyen belőle. A sztoriról elég annyit, hogy a hasonló címmel, évekkel ezelőtt megjelent film forgatása. A gyógyszer (drog) bár bevonásra került, vannak még akik használják. A film nem volt egy nagy durranás, de tartom, hogy kellemes meglepetés lehet az évadban.

3. Rush Hour

Gyártó: Warner

Premier: 2016 Midseason

Készítő/Producer/Rendező: Bill Lawrence, Blake McCormick, Jon Turteltaub

Főszereplők: Jon Foo, Aimee Garcia, Justin Hires, Page Kennedy, Wendie Malick, Jessika Van, 

Várakozási faktor: 6/10

A hasonló címmel készült film feldolgozása, új főszereplőkkel, hasonló alapokkal és sztorival. Egy újabb body-cop dráma próbálkozás, meglátjuk milyen sikerrel. Csak jövőre érkezik majd, a premier napjától is sok minden függ majd az újonc életét illetően. Az előzetesek alapján jó szórakozás lehet azoknak akik szeretik az ilyen jellegű szériákat. A főszereplők jók, megvalósítás is jobb mint közepes. Várjuk!

Drámák - 4. és 5. - Amik eddig kimaradtak

Code Black (ABC), Criminal Minds Beyond Borders (ABC)

A bevezetésben utaltam egy kakukktojásra, kitaláltátok, a Criminal Minds spinoff az. Értem a próbálkozást és elképzelhetően jól is fog majd menni, bár ennek ellentmond, hogy az első CM próbálkozás 13 részt élt meg. Mindenesetre, midseason-ban jön majd a premier. A Code Black pedig egy újabb orvosos próbálkozás, nem nekem (sajnos).

Szitkom (Komédia): 1. és 2.- Avagy miért (ne) nézzünk 30 perces sorozatokat!

Life in Pieces (FOX), Angel from Hell (CBS)

Nem ez a két szitkom lesz majd, ami miatt ledobom egy korábban elkezdett de mostanra elfáradt sorozatomat. A Life ráadásul egy nagyon erős felvezetést kapott, egész évadban marad a The Big Bang Theory mellett. Az Angel pedig, novembertől jön majd csütörtök estére a második órában, olyan sorozatok ellen, mint a Scandal vagy The Blacklist. 

Szólj hozzá!

2015.05.24. 22:35 teddike

Upfronts 2015: CBS

Címkék: cbs upfronts 2015

A nagyok után, illetve utoljára a nagyok között, jöjjön a CBS upfronts összefoglalója. Itt is érdemes elidőzni kicsit azon, hogy milyen évet, éveket zárt a csatorna. Amire talán a legbüszkébbek, ők a legnézettebb network csatorna 12. alkalommal az elmúlt 13 évet nézve. Nem a 18 és 49 között, hanem teljes lakosságban. Nem véletlenül szoktuk nyugdíjas csatornának hívni. A tartalom is sajnos valahogy ennek felel meg, mármint ha jobban belegondoltok, az NCIS vagy a Blue Bloods nem éppen a legfiatalabb közönségnek szólnak. Főleg, hogy előbbi, nem éppen a legfiatalabb sorozat a képernyőn. Annak ellenére, hogy ott a két spinoff széria, Los Angeles és New Orleans, ezek sem a fiatalokra koncentrálnak. 

Az új sorozatok, az új schedule viszont valamennyire már figyelembe veszi, és próbálkozik a fiatalítással. Gondolok itt arra, hogy a Scorpion érthetetlen sikere vagy a most berendelt SUPERGIRL egyértelműen más célcsoportra próbál építeni, a szitkomokról nem is beszélve. A fiatalítás mellett, ami nagy történés a csatornán, 15 év után elköszönnek a CSI-tól egy két órás filmmel, amire hatalmas visszatérőket ígérnek. Idén, ebben az évadban a CBS közvetíti a Super Bowl-t, az 50. lesz ráadásul, ami köré biztosan hatalmas eseményeket tesznek majd. Február 7-én kerül majd adásba az amerikai foci döntője, aminek levezetéseként bemutatandó sorozatról egyelőre nem sokat tudunk. Ha tippelnem kellene, akkor vagy a LIMITLESS vagy a SUPERGIRL lesz.

Trendek kapcsán, ahogy fentebb is próbáltam írni, elkezdődött egy fiatalítás a csatornán, aminek biztos több eleme is lesz majd a jövőben. Ezek mellett, nem sok minden változott, ha csak azt a bizonyos hétfőt nem vesszük, amin évtizedek után, idén először nem lesz szitkom novembertől. Berendelésekről, öt drámát és két szitkomot rendeltek be. 

Újoncok: Code Black, Limitless, Supergirl, Rush Hour, Criminal Minds Beyond Borders (drámák) Angel from Hell, Life in Pieces (szitkomok)

Visszatérők: Scorpion, NCIS: Los Angeles, NCIS, NCIS: New Orleans, Criminal Minds, Elementary, Hawaii Five-0, Blue Bloods, Madam Secretary, The Good Wife, CSI: Cyber, Person of Interest (drámák) The Big Bang Theory, Mom, 2 Broke Girls, Mike & Molly, The Odd Couple (szitkomok)

Nem visszatérők (elkaszálták): The Mentalist (utolsó évad, befejeződött a sorozat), Reckless, Battle Creek, Stalker, CSI (két órás filmmel zárják majd le szeptemberben), Unforgettable (A&E gyártja a 4. évadot) (drámák) The McCarthys, The Millers, Two and a Half Men (véget ért a sorozat)

Annak ellenére, hogy nagyon szürke a CBS, a schedule-t valahogy minden évben meg tudják úgy kavarni, hogy némi változással tudjon foglalkozni az ember, nézzétek csak:

MONDAY

8:00-8:30 PM THE BIG BANG THEORY
8:30-9:00 PM LIFE IN PIECES (N)
8:00-9:00 PM SUPERGIRL (N) (Starting in November)
9:00-10:00 PM SCORPION
10:00-11:00 PM NCIS: LOS ANGELES

TUESDAY

8:00-9:00 PM NCIS
9:00-10:00 PM NCIS: NEW ORLEANS
10:00-11:00 PM LIMITLESS (N)

WEDNESDAY

8:00-9:00 PM SURVIVOR
9:00-10:00 PM CRIMINAL MINDS
10:00-11:00 PM CODE BLACK (N)

THURSDAY

8:00-11:00 PM, ET/5:00-8:00 PM, PT NFL THURSDAY NIGHT FOOTBALL (Premieres Sept. 17)
8:00-8:30 PM THE BIG BANG THEORY (RTP) (Starting in November)
8:30-9:00 PM LIFE IN PIECES (NTP) (Starting in November)
9:00-9:30 PM MOM (Starting in November)
9:30-10:00 PM ANGEL FROM HELL (N) (Starting in November)
10:00-11:00 PM ELEMENTARY (Starting in November)

FRIDAY

8:00-9:00 PM THE AMAZING RACE
9:00-10:00 PM HAWAII FIVE-0
10:00-11:00 PM BLUE BLOODS

SUNDAY

7:00-8:00 PM 60 MINUTES
8:00-9:00 PM MADAM SECRETARY
9:00-10:00 PM THE GOOD WIFE
10:00-11:00 PM CSI: CYBER (NTP)

Midseason sorozatnak maradt így a Rush Hour illetve a Crminal Minds Beyond Borders. A szeptember 17-én induló NFL (csütörtök) miatt pedig a kezdés után pár héttel változik is majd a schedule, de ezt is láthatjátok fentebb. Az újoncokról hamarosan érkezik egy hosszabb bejegyzés.

Szólj hozzá!

2015.05.17. 16:21 teddike

L.A. Screenings 2015 - Így kezdődött

Címkék: sorozat film upfronts 2015 lascreenings

Három csatorna után, ne felejtettem el, hogy ott van még a CBS valamint a the CW is, de ezekről a csatornákról illetve újoncokról majd csak jövő héten fogok tudni beszélni, legkorábban. Az ok a kis szünetnek az upfronts gondolatok prezentálásra, hogy a héten elindult az #LAScreenings, amin van szerencsém kint lenni. 

Eddig egy helyen, egy stúdiót látogattunk meg:

s0ny.jpg

A megtekintett újoncok pedig: The Player, Dr. Kent, Blunt Talk, Mad Dogs

A Mad Dogs, Amazon által berendelt sorozat, idén a pilot került csak fel, ami alapján eldöntötték a teljes évados berendelést. 2016 elején várható a teljes évados premier. A Dr. Ken az ABC által berendelt, multikamerás szitkom újonc. Péntek este lesz majd látható, és Community-ből vagy Hangoverből is ismert főszereplője lévén biztosan sokan felfigyelnek majd rá. A The Player elég nagy dobásnak számít, Wesley Snipes visszatérése is egyben a képernyőre, valamint sok akcióval, sokak kedvence lehet. Az NBC hozza majd, csütörtök esténként, a Heroes Reborn és The Blacklist után. 

Nagyon erős felvezetést kap tehát, de egy nagyon kompetitív napra és idősávban kerül, ahol nagyon nehéz lesz a hírdetők számára fontos, 18 és 49 közötti korosztály kegyeiért harcolni. Az ABC Grey's, Scandal valamint How To Get Away With Murder hármasa mellett, ott lesz a The Big Bang Theory is, amik vehetnek el nézettséget nem csak a sorozattól konkrétan, hanem annak felvezetésétől is.

Szólj hozzá!

2015.05.13. 08:25 teddike

Upfronts 2015: Az ABC újoncai

Előzményként olvassátok el az ABC összefoglaló bejegyzését. Nem mondom, hogy szétvetett az izgalom, amikor összeraktam azt a bejegyzést. Az ABC valahogy teljesen biztosra ment, mondjuk az előző éves fiaskóhoz képest, most legalább ott találták magukat az élen, érthető valahol, hogy nagyon sok sorozat visszatér második évadra. Köztük nagy kedvenceink is, mint pl. a How To Get Away With Murder vagy a Secrets & Lies is. Programming szempontból nem sok minden változott, maradtak a megszokott napok, nulla meglepetéssel, és Shondaland idén is szállít egy új sorozatot midseasonra. De ezekről akkor kicsit bővebben, lentebb, szokásos formában, három kedvenc, értékelhető újonc először, aztán tömbösítve a többi dráma és szitkom.

1. Wicked City

Gyártó: ABC Studios

Premier: Midseason

Készítő/Producer/Rendező: Stene Baigelman, Tom Shankland, David Hoberman

Főszereplők: Ed Westwick, Taissa Farmiga, Gabriel Luna, Anne Winters, Karolina Wydra, Darrell Britt-Gibson, Erika Chrinstensen

Várakozási faktor: 7/10

Bár procedurális sorozatként, monster of the week elven hírdetik, nagyon magas átívelésre számítok. Ed Westwick pedig gonoszként szerintem tökéletes lesz, a többit meglátjuk. A Wicked City, hasonlóan a legtöbb midseason sorozathoz, más, szeptemberben indult ismert széria szünetében fog majd elindulni. A hangulata elsőre nagyon tetszett, 1980-as évek, party, drog, rendőrök, és egy újabb antológia a képernyőn.

wicked_city_article_story_large.jpg

2. Quantico

Gyártó: ABC Studios

Premier: 2015 ősz - kedd 22:00

Készítő/Producer/Rendező: Mark Gordon, Marc Munden, Nicholas Perrer, Josh Safran

Főszereplők: Priyanka Chopra, Yasmine Al Massri, Johanna Brady, Tate Ellington, Aunjanue Ellis, Dougray Scott

Várakozási faktor: 7/10

Bollywood, mármint egy fantasztikus sztár főszereplőként egy amerikai sorozatban. FBI kiképzés, 9/11 után a legnagyobb terror támadás, összeesküvés és összefüggő szálas, szerializált sorozat. Az ABC mindenesetre telejsen oda van érte, a social media felmérések alapján az egyik legjobban várt újonc, köszönhetően a főszereplőnek. A sztori egyébként rendben van, érdekes lesz látni, hogy valójában ki és miért robbantott New York-ban és azt is, hogy hogyan tudott beférkőzni ez a valaki a legjobban ellenőrzött FBI kiképző programba. Túlélésre, sok évadra nem számítok, de kezdetben okozhat kellemes meglepetéseket.

quantico.jpg

3. The Catch

Gyártó: ABC Studios

Premier: Midseason

Készítő/Producer/Rendező: Shonda Rhimes, Julie Anne Robinson, Jennifer Svidler Schuur

Főszereplők: Mireille Enos, Jay Hayden, Alimi Ballard, Damon Dayoub, Jacky Ido, Rose Rollins, Elvy Yost

Várakozási faktor: 6/10

Még egy Shondaland sorozat? Kérdezhetnétek teljesen joggal, és tudjuk is nagyjából, hogy mire számíthatunk, de a #HTAWM is bizonyította, hogy kaphatunk nagyon más sorozatot, mint a korábbi picsogós csomagok. Elég jó kis átverős sztorinak ígérkezik előzetes alapján, nagyon erős átívelős szállal és Mireille Enos főszereplésével. A Killing óta azt gondolom már csak miatt érdemes adni egy esélyt ennek az újoncnak.

Drámák: 4. - 6. - Amik eddig kimaradtak

Of Kings and Prophets (ABC), Oil (ABC), The Family (ABC)

Bibilia, vallás, olaj, kicsit Dallas, törtető anyuka, eltűnt majd előkerült gyerek - röviden a három sorozatról. Alapvetően itt is azt érzem, mint a FOX kapcsán, hogy nem nagyon tudtak ezek az újoncok megmozgatni. és bár nem feltétlenül mondanám gyengének a sztorikat, jók a szereplők, a trailer nagyon vérszegény lett, nem adta el a koncepciókat. Ettől függetlenül érhet még meglepetés. A The Family egyébként az egyetlen ami nagyon határon mozgott, teljes évados dara után ítéletet mondunk majd. Ami biztos viszont, hogy az első kettő szeptembertől indul, egymást vezetik majd fel, szóval egészen hamar infót kapunk majd arról, hogy a közönségnek mennyire jöttek be ezek az újoncok. A The Family pedig majd midseason premier lesz.

Szitkom (Komédia): 1. - 4. - Avagy miért (ne) nézzünk 30 perces sorozatokat!

The Muppets (ABC), Dr. Ken (SONY), Uncle Buck (Universal), The Real O'Neals (ABC)

Nincs sok szitkom szerencsére, de ahogy láthatjátok itt is vagy így is vannak meglepő címek. A Disney/ABC páros megpróbálja visszahozni a képernyőre a Muppets őrületet. Nem nagyon értem a rajongást, de nézzük meg, hogy nézettség szempontból mire lesznek majd képesek, ráadásul ősszel indulnak is, gyorsan jön majd az ítélet. A Dr. Ken már egy fokkal izgalmasabb lehet, főleg Ken Jeong miatt, aki megérett arra, hogy egyedül vigyen el egy teljes sorozatot. Mint ahogy az Uncle Buck esetében, Mike Epps is ezt a feladatot kapta. Családi szitkomok minden mennyiségben egyébként. Diszfunkcionális családok, nagybácsik, fura apukák és sorolhatnám. 

A napokban még jön a CBS és the CW leírás is! Tartsatok ki!

Szólj hozzá!

2015.05.13. 00:30 teddike

Upfronts 2015: ABC

Címkék: abc upfronts 2015

Az ABC kapcsán is, hasonlóan a korábban leírt FOX és NBC párosnál, érdemes elidőzni kicsit annál a ténynél, hogy a 2013-as felhozatalból egy sorozat maradt életben. És bár nem meglepő az Agents of SHIELD folytatása, az alacsony nézettségi adatok meglepőek. A 2014-es felhozatal kicsit az ellenkezőjét hozta annak, amit egy évvel korábban tapasztaltunk, több újonc is második évados berendelést kapott, ami egy sikeresnek mondható évet sejtet a háttérben:

Visszatekintő: Upfronts 2013, Upfronts 2013 újoncok, Upfronts 2014, Upfronts 2014 újoncok

Ami az egyik csatornának az Empire, addig a másiknak a #TGIT. És ez vajon mit is jelent? Shondaland uralmat, legalábbis az ABC nagyon büszke arra, amit csütörtök este elértek. A Grey's Anatomy, Scandal és How To Get Away With Murder hármas fantasztikus számokat hozott gyakorlatilag egész évadban, nem meglepő mindhárom sorozat visszatérése. És ha már emlegettem a nézettséget, akkor jegyezzük meg, hogy a 2013-as évhez képest az ABC nagyon sokat fejlődött. De ahogy Jimmy Kimmel is mondta, utolsó helyről könnyebb felállni és azt mondani, hogy a legtöbbet fejlődött és legjobban nézett csatorna vagyunk. Nem mellesleg ez utóbbit díjat az NBC is magáénak gondolja. 

Trendek kapcsán, könnyű dolgom lett volna, ha berendelik a harmadik Marvel sorozatot is, de nem tették, ami inkább ésszerű döntésnek hat, főleg azok után, hogy a SHIELD ügynökök és Agent Carter sem hozott hatalmas számokat. Felépítésben egyébként nem sok minden változik, a hétő, szerda ás csütörtök gyakorlatilag változatlan marad. Újoncok kedd, péntek valamint vasárnapra érkeznek. Mondjuk innen is kaszáltak inkább. Az új sorozatok kapcsán, de mindjárt sorolom is őket, hat drámát és négy szitkomot kapunk a következő évadban.

Újoncok: Oil, Of Kings and Prophets, The Family, Wicked Crime, Quantico, The Catch (drámák) Dr. Ken, The Muppets, Uncle Buck, The Real Oneal's (szitkomok)

Visszatérők: How To Get Away With Murder, Secrets & Lies, American Crime, Agent Carter, Nashville, Castle, Grey's Anatomy, Agents of SHIELD, Once Upon A Time, Scandal (drámák) Black-ish, Fresh of the Boat, Galavant, Last Man Standings, The Goldbers, The Middle, Modern Family (szitkomok) + Dancing With The Stars, The Bachelor, Shark Tank, 20/20, America's Funniest Videos

Nem visszatérők (elkaszálták): Forever, Resurrection (drámák) Manhattan Love Store, Selfie, Cristela (szitkomok) The Taste

Az új schedule így fog kinézni, mondanám, hogy nagyon izgalmas lesz, de nagyot hazudnék. Az biztos, hogy ők is úgy küldik el a sorozatokat szünetre, hogy helyettük bemutatnak egy újat, és próbálnak minden évadot, még ha két részben is, de folyamatosan képernyőn tartani. A FOX és az NBC is követni fogja ezt a példát.

MONDAY

8-10 P.M. — Dancing with the Stars
10-11 P.M. — Castle

TUESDAY

8-8:30 P.M. — THE MUPPETS
8:30-9 P.M. — Fresh Off the Boat
9-10. PM. — Marvel’s Agents of S.H.I.E.L.D.
10-11 P.M. — QUANTICO

WEDNESDAY

8-8:30 P.M. — The Middle
8:30-9 P.M. — The Goldbergs
9-9:30 P.M. — Modern Family
9:30-10 P.M. — black-ish
10-11 P.M. — Nashville

THURSDAY

8-9 P.M. — Grey’s Anatomy
9-10 P.M. — Scandal
10-11 P.M. — How to Get Away with Murder

FRIDAY

8-8:30 P.M. — Last Man Standing
8:30-9 P.M. — DR. KEN
9-10 P.M. — Shark Tank
10-11 P.M. — 20/20

SATURDAY

8 P.M. — Saturday Night Football

SUNDAY

7-8 P.M. — America’s Funniest Home Videos
8-9 P.M. — Once Upon a Time
9-10 P.M. — OIL
10-11 P.M. — OF KINGS AND PROPHETS

Két szitkom és három dráma indul idén. A HTGWM helyére jön majd egy újabb Shondaland sorozat, a The Catch. Valamint a Nashville helyén, szünetben, jön a Secrets & Lies. Legerősebb napként, talán nem is kérdés, hogy a csütörtököt jelölném. Egészen stabil közönségre tett szert a három sorozat, ami biztosan tud működni. A The Family pedig majd januárban érkezik. Alapvetően nem rossz felhozatal, ve valahogy nagyon szürkének érzem. Szeptembertől kiderül, meg az is, hogy hány sorozatot kell majd kaszálni addig.

Szólj hozzá!

2015.05.12. 23:50 teddike

Upfronts 2015: A FOX újoncai

Címkék: fox upfronts 2015

Előzményként nézzetek rá az összefoglaló FOX bejegyzésre, amiben megtaláljátok az új schedule-t is. Még mindig nem a legizgalmasabb, de lassan jön a többi csatorna is, ami majd kicsit izgalmasabbá teszi a dolgokat. Bár, nem spoiler, közben pont az ABC prezentáció megy és három csatorna után sem érzem a nagy mozgolódást. Sokszor ismétlem magam, most is megteszem, igazából az egész FOX az EMPIRE köré épül jelenleg, de meglátjuk, hogy a mostani újoncok közül melyik tudja majd megmozgatni kicsit a nézőket.

1. Minority Report

Gyártó: FOX

Premier: 2015 ősz - hétfő 20:00

Készítő/Producer/Rendező: Max Borenstein, Kevin Falls, Mark Mylod, Philip K. Dick, Steven Spielberg

Főszereplők: Meagan Good, Zhane Hall, Li Jun Li, Daniel London, Laura Regan, Stark Stands

Várakozási faktor: 5/10

Tom Cruise? Menekül mert elkövetett valamit, amit valójában még nem is? Emlékeztek erre a sztorira? Na, ez most folytatódik, a jövőt látó programot megszüntetik, az ikrek mennek az utcára, de nem tudnak szabadulni a jövőjüktől. De, jön még egy kérdés, ki emlékszik az Almost Human-re? Ez jutott eszembe, miközben néztem az előzetest. Azt is szerettem, nem erről van szó, viszont itt is tartani kellene egy bizonyos szintet, akciót, és tudjuk, hogy ezt már nem nagyon tartják a csatornák, vagy majd most? Részemről nagyon közepes ez a várakozási faktor.

minority-report.jpg

2. The X-Files

Gyártó: FOX

Premier: 2016 január 

Készítő/Producer/Rendező: Chris Carter

Főszereplők: Gillian Anderson, David Duchovny, Mitch Pileggi

Várakozási faktor: 9/10

Nem sok mindent kellene ehhez írnom, mindannyian tudjuk, hogy mire vállalkozunk, szóval ha sikerül összehozniuk, akkor nagyon sokan boldogak leszünk, de, félek! Vajon a régi szép emlékek megmaradnak, lesznek újak? Januártól meglátjuk!

the-x-files-upfront.jpg

3. Lucifer

Gyártó: Warner

Premier: 2016 január 

Készítő/Producer/Rendező: Tom Kapinos, Les Wiseman, Jerry Bruckheimer

Főszereplők: Tom Ellis, Lesley-Ann Brandt, Scarlett Estevez, Rachael Harris, Lauren German

Várakozási faktor: 7/10

A Rush után, nagyon kíváncsi vagyok, hogy Tom Ellis mit fog majd kihozni ebből a sorozatból. Részemről marad a listán, legalábbis egyelőre. Történetnek sem rossz egyébként. 

lucifer.jpg

Drámák: 4. - 6. - Amik eddig kimaradtak

Scream Queens (FOX), Rosewood (FOX), The Frankstein Code (FOX)

Első gondolatom az volt, hogy nem írok ide semmit, hiszen egyik előzetes sem érintett meg, de azért pár sorban: Scream Queens, nagyon jó cast, Ryan Murphy, és bár ennek elégnek kellene lenni, azt hiszem nem sokakat fog érdekelni ez a felállás. A Rosewood inkább csak arcon csapása annak, amit az Empire elért idén. Szerda este berakni egy ilyen sikeres műsor elé, nagyon rossz húzás. A The Frankstein Code pedig inkább vicces, de a sok akció még jót tehet ennek, ettől függetlenül majd később rápillantunk. Első kettő egyébként ősszel jön, szóval hamarosan láthatjuk is esetleges bukásukat. 

Szitkom (Komédia): 1. - 3. - Avagy miért (ne) nézzünk 30 perces sorozatokat!

Grandfathered (ABC), The Grinder (FOX), Guide to Surviving Life (FOX)

John Stamos és Rob  Lowe is csatlakozott a FOX csatornákhoz, bár előbbit a Disney gyártja majd. Kedd este ők ketten próbálkoznak majd megnyerni a közönséget. Ami vicces egyébként a sztoriban, hogy egyik sem az a tipikusan fiatalokat vonzó színész és az előzetesek alapján a szitkomok sem fogják megváltani a világot. A kérdés tehát ismét adott, akkor miért nézzük őket? A Guide to pedig, egyelőre padon, nem sok bizodalmam van, de a midseason messze van még.

Szólj hozzá!

2015.05.12. 22:30 teddike

Upfronts 2015: FOX

Címkék: fox upfronts 2015

Tegnap este FOX, perceken belül indul a Disney prezentáció. Szokásos módon, ahogy egy éve is, sikerült kicsit megcsúszni, de ez ne zavarjon meg semmit, jöjjön egy rövid összefoglaló a rókáról. De előtte nézzünk vissza kicsit a múltba. 2013-ban már arról írtam, hogy annak az évnek a legnagyobb vesztesei voltak, és ha megnézzük az akkor berendelt sorozatokat, egy van még most is képernyőn, illetve egyet csak idén mutatnak be. A 2014-es felhozatal már valamennyire jobban sikerült nekik, de ettől függetlenül két év alatt gyakorlatilag elköszönünk az X-Factor és az American Idol párostól.

Visszatekintő: Upfronts 2013, Upfronts 2013 újoncok, Upfronts 2014, Upfronts 2014 újoncok

Repüljünk tovább az időben, de most csak tegnap estig, amikor is a FOX megszokott arcai, egy kivételével, akinek nem írjuk le a nevét, lezajlott a megszokott prezentáció, ami idén is kicsit más volt mint eddig. A hangsúly a FOX csatornáról átkerült a FOX Networks-re és a teljes portfólióra. Szóval amíg ők voltak a legjobbak, nem volt szükség arra, hogy a saját magukon kívül bárki mást istenítsenek. Most viszont eljött az idő, amikor mindent be kellett vetni. Kezdjük a végén, bár megy az American Idol, jön az X-Files. David Duchovny és Gillian Anderson ismét közös sorozatban szerepelnek majd, azokon után, hogy idén egymást vezetik fel. Ami vicces volt egyébként, hogy feljöttek a pódiumra de a meglévő szerződéseik miatt semmit sem mondhattak, tipikusan kirakati bábu effektus. De a FOX mindent megtett tegnap este, hogy biztosítsa a sales csapatokat, befektetőket, hogy ők mindenben a legjobban. Nem is ért meglepetés, amikor az Empire család is megjelent és elénekeltek egy dalt. 

Trendek kapcsán, nem sok minden változott, hat drámát és három szitkomot hoznak jövőre és persze jönnek a visszatérő, ismert címek is. Ezek között a sokszor emlegetett Empire kell, hogy elvigye a csatornát a hátán. 18 résszel jön a második évad, kétszer kilenc rész megosztásban. Kicsit egyensúlyozni a nézettségi problémákat. A Gotham is visszatér a második évadra, de jönnek olyan veteránok is, mint pl. a Bones. 

Újoncok: Scream Queens, Minority Report, Rosewood, The Frankstein Code, The X-Files, Lucifer (drámák) The Grinder, Grandfathered, Guide to Surviving Life (szitkomok)

Visszatérők: Gotham, Empire, Bones, Sleepy Hollow (drámák) Brooklyn Nine-Nine, New Girl, The Last Man on Earth (szitkomok) Bob's Burger, The Simpsons, Family Guy (animációk) + American Idol, Masterchef Junior, Hell's Kitchen, World's Funniest

Nem visszatérők (elkaszálták): Glee, Backstrom, Red Band Society, The Following, Gracepoint, Gang Related, Hieroglyph (drámák) The Mindy Project, Mulaney, Weird Loners (szitkomok) + Utopia

Bár már nagyon régen bejelentették, de csak most fogják bemutatni, ilyen a Wayward Pines, illetve szintén régebben jelentették be, de csak a következő évadban fog jönni a Bordertown. 

A kaszák közül itt sem nagyon lepett meg semmi, bár a The Following nagy kedvenc volt, a második évaddal el kellett volna köszönnünk egymástól. A Red Band jól indult, éljen a #feelgood csomag, de nem működött. A többiekről inkább ne is beszéljünk, két szitkomról azt sem tudtam, hogy szitkomok. Na igen, nem ma kaszáltam el őket. De mielőtt belemerülnék a drámákba is, jöjjön az új schedule:

MONDAY
8-9 P.M. — Gotham
9-10 P.M. — MINORITY REPORT

TUESDAY
8-8:30 P.M. — GRANDFATHERED
8:30-9 P.M. — THE GRINDER
9-10. PM. — SCREAM QUEENS

WEDNESDAY
8-9 P.M. — ROSEWOOD
9-10 P.M. — Empire

THURSDAY
8-9 P.M. — Bones
9-10 P.M. — Sleepy Hollow

FRIDAY
8-9 P.M. — MasterChef Junior
9-10 P.M. — World’s Funniest

SATURDAY
7-10:30 P.M. — Fox Sports Saturday: Fox College Football

SUNDAY
7-7:30 P.M. — NFL on Fox
7:30-8 P.M. — The OT / Bob’s Burgers
8-8:30 P.M. — The Simpsons
8:30-9 P.M. — Brooklyn Nine-Nine
9-9:30 P.M. — Family Guy
9:30-10 P.M. — The Last Man on Earth

Ahogy láthatjátok három dráma és két szitkom indul idén. A kedd teljesen újonc nap, hétfőn jön a MINORITY REPORT, szerdán, előzetesek alapján inkább hagyjuk is, a ROSEWOOD. A keddre visszatérve, jön Ryan Murphy újabb sorozata, elvileg tánc és zene nélkül. Örülünk Vincent! Midseason-ra maradt az X-FILES (január 24) és LUCIFER, ami nem mellesleg az egyik kedvencem lett ebből a listából. Legerősebb esteként én is maradnék a biztos döntés mellett, szerda hozza majd a kötelezőt, de mi a helyzet a többivel? Mármint a GOTHAM mire lesz képest majd a folytatásban? Vagy a BONES-ban van még egyáltalán bármennyi erő?

Kérdések, amiket majd jövőre megválaszolunk. Addig is, jó szórakozást az újoncokhoz. 

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása