2010.04.28. 21:02 teddike

Iron Man 2 (Vasember 2)

Címkék: film 2010 iron man 2 7 csillag

Nehéz tagadnom, nagyon vártam az Iron Man-t, nem csak két óra szórakozásért, hanem azért is, mert elkezdődik végre a blockbuster időszak. Ezt a bejegyzést meg szerettem volna úgy kezdeni, hogy John Favreau ismét megcsinálta, de sajnos ez nem lenne 100 %-ig igaz (csak 90%). Ezelőtt két évvel, amikor szinte a semmiből, a rengeteg előzetes ellenére, az első rész hatalmasat csapott, mindenki feltette a listájára a Vasembert, és nagyon várta a folytatást. Akkor, az első rész képes volt teljesen új lendületet vinni a szuperhősös filmek világába. Olyan volt mint a tavaszi szél, friss - üde, és vigyorgott az ember. A folytatás, ha már a hasonlatnál akarok maradni, nagy melegbe, nyáron egy friss zápor. Feldob, jobb levegő lesz, de nincs meg benne az a plusz, ami miatt még évekkel később is beszélgetni fogunk róla. Pedig, és előre veszem a pontokat, az első részre adott 8 pont után, erre csak egyel kevesebbet adok (magamban), a különbség mégis kézzel fogható, és látható is.

iron man 2

Ez egyébként nagyban köszönhető annak, hogy az első rész váratlan sikere után, a másodikra már elvárásokkal ment be az ember. Én biztos, hogy sokkal nagyobbal, mint kellett volna, de ettől függetlenül nem csalódtam, csak - és ez a baj - ott a csak. Nagyon megmagyarázni sem tudom, hogy mi a gondom, de majd talán ha befejezem ezt a bejegyzést, veletek együtt én is megértem magam. Próbálok spoilerek nélkül írni, de inkább most mondom, ha valami befutna, akkor én szóltam.

A történet, ezen a blockbusteres - szuperhősös bolygón teljesen rendben volt. Tony Stark, miután mindenki előtt vállalta, hogy ő Iron Man, szembesülnie kellett olyan dolgokkal is, amire egyáltalán nem számított. Többek között azzal is, hogy a kormány, jobban mondva a hadügyekkel foglalkozó minisztérium (?) le akarta foglalni a páncélzatot, és saját célokra szerette volna felhasználni. A történetünk innentől két vonalon indul el. Egyrészt van egy másik fegyvergyártónk a levesben, aki a Tony Stark szintű világra vágyik. Valamint van egy orosz fizikusunk, aki a bosszúra szomjazik, mivel apját a Stark család vágta haza. Ez a két vonal találkozik is természetesen egymással, a végkifejlet meg valahol sejthető, de a hatalmas akció miatt, mindenképpen jelesre sikerült.

iron man 2

Természetesen nem ennyire egyszerű a helyzet, visszaköszönnek a korábban már megismert szereplők, és újakkal is találkozunk. Más más helyzetben kerülnek elő Tony életében, aki továbbra is az egyik legmenőbb playboy a "faluban". Pepper Potts már nem csak egy egyszerű "mindenes", hanem a Stark vállalat vezetőjeként tér vissza. Rhodey, a későbbi War Machine is bemutatkozik, akit ugye az a Don Cheadle játszik, aki Terrence Howard helyét foglalta el. Valamint megismerkedünk Natasha-val, Ivan Vanko-val (Whiplash), Justin Hammer-rel, és Nick Fury-val is. Kezdetben problémát jelenthet, hogy ennyi karakter szaladgál a filmben, de nagyon okosan, még pont a határon játszadoznak velük. Mindenkiből pont annyit kapunk, ami még elviselhető, és a jobb karaktereket is megfelelő ideig tudjuk élvezni. Gondolok itt Robert Downey Jr. játékára, valamint Sam Rockwell-re, aki a "másik" cég vezetőjeként parádésat alakít.

És ha már színészi játék, akkor továbbra is piros pont részemről Gwyneth Patrow játéka, akinek nem kell sokat letennie az asztalra, de azt a keveset nagyon jól teszi, és ez a fiatalítás, egyszerűen mesés. Az ultimate eyecandy a történetben természetesen Scarlett Johansson, aki kicsit idegen nekem ebben a történetben. Amikor Tony asszisztense volt, nem éreztem jónak a szerepben, bőr szerkóban viszont már teljesen uralta a helyzetet, jobban mondva pont annyira, hogy már ne negatív véleményem legyen róla. Mickey Rourke nagy fogás a gonosz szerepére, már a hír hallatán is a hideg rázott, és semmit nem tudtam még akkor róla. Most viszont elégedettség tölt el, két dolgot leszámítva. Egyrészt az ő karakterének a története eléggé érdekesen végződött. Mondhatni semmilyen volt. A másik problémámról ő nem tehet, de Ivan Vanko, orosz fizikusként, nagyon rossz szinkront kapott, ami olykor megölte egy kicsit a jeleneteket.

Nem megyek el szó nélkül Don Cheadle mellett sem, aki nekem Scarlett-re hasonlít. Sima szerkóban semmilyen volt, nem kaptunk tőle semmi pluszt, szürke egérként rohangált. Onnantól viszont, hogy vas vette körül, teljesen megváltozott. Gondolkoztam még, hogy kit kellene kiemelni, de mindenkit nem fogok. Nagyon erős csapatot szedtek össze, de pár karakter/színész nem hozta azt, amit vártam volna tőle.

iron man 2A megvalósítás, a párbeszédek, a jelentek és akciók nem hagytak semmilyen rossz szájízt. Szerencsére nem volt tele az egész robbantással és repüléssel. Volt története, viszont ahol kellett, megmutatták, hogy mit is tudnak a technikus srácok. Az első részben megismert high-tech cuccok itt is jelen voltak, és ehhez jött még rengeteg vasember klón pluszba. Így ha beindult a "vadászat", nem nagyon akartam lecsukni a szemem.

Értékelés: Iron Man 2 - 7/10

Élvezhető történet, végre blockbuster időszak = jó akció jelenetek, és könnyen fogyasztható film. Két nagyon jó, két kiemelkedő és két szürkébb karakterrel. Akár még hatalmas katarzist is okozhatott volna, de ott a "csak", és sűrűn előkerül a "de" is. Nem tudom még megmagyarázni, friss az élmény, mindenesetre valami hiányzott belőle. Az első résszel nagyon magasra tették a lécet, amit nem sikerült megugrani, de megközelíteni mindenképpen. Láttunk már ennél sokkal rosszabb folytatást is. Ez a jobbak közé tartozik.

Innen jöjjön még egy figyelmeztetés, spoileres rész fog következni a Marvel akcióhősök jövőjét illetően. Az Iron Man 2 tele volt utalásokkal a jövő filmjeivel kapcsolatban. Nick Fury (Samuel L. Jackson) itt már nem csak egy cameo-ra ugrott be, hanem szerves része volt a történetnek. És Scarlett karaktere is az ő csapatát erősítette valójában. Ezek mellé pedig még jött még pár apróság, amit remélem kiszúrt mindenki. Egyrészt Captain America pajzsát fel lehetett ismerni pár jelenetben, igaz ahol a legjobban, ott támasztéknak használták. Valamint a végcím után jött egy apró jelenet még, érdemes megvárni tehát, amiben Thor kalapácsát láthatjuk.

A jövő kőbe van vésve. Jön először Captain America, majd később Thor, és 2012-ben az Avangers. Az Iron Man is (gondolom) folytatódni fog. Igaz ez a soron következő bemutató bevételeinek a függvénye, de nem hiszem, hogy gond lenne a milliók összegyűjtése. A siker tehát borítékolható, én is jó filmnek tartom, de mindig megjegyzem, hogy az elsőhöz képest nem ütött akkorát. Aki viszont a kettővel kezd, neki biztos hatalmas élmény lesz. Tony Stark továbbra is a legmenőbb szuperhős, és a pontok ellenére, simán néztem volna még tovább az életét.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr733142236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mesko 2010.05.04. 18:16:42

Ha az ember nem var tul sokat ettol a filmtol, akkor nagyon kilehet kapcsolodni vele...Mickey Rourke(Ivan Vanko) egy igazi autentikus orosz..igazi orosz akcentussal(3 honap es 5 hetet tanult intenziven oroszul-amit gondolom megol a szinkron)- ugy tudom egy oroszbortont(Betyrka) latogatott, s igy keszult a szerepre. Nem olyan rossz mint ahogy lehuzta a kritika,(mindig az utan megyek, h en mit erzek!), jaj s kerek itthonra egy JARVIS-t!

zolee 2010.05.04. 21:32:27

Addig nem akartam erre járni, amíg nem látom a filmet. 8/10 simán hozta az első rész szintjét. Ivan meg tényleg meghalt a szinkron miatt. Mesko: szerintem a kritika is a szinkront húzta le, és nem Mickey játékát.

mesko 2010.05.05. 16:18:32

Most a "nagyvilag" huzta le az egesz filmet...erre ertettem a kritikat, s ujra olvastam h mit irtam es jogos a megjegyzes, tenyleg ugy jon ki mintha teddike kritikajara vonatkozna. O most teljesen az en izlesemre irt, ezert jo volt ezt tisztazni. kosz hogy szoltal...

Angelus 2010.05.13. 20:20:46

Sajnos a Vasember 2. ugyanolyan önmagukban jó, de együtt kakofóniába hajló ego-főszereplős filmbe mentek át, mint a Pókember 3. Figyeljétek csak meg, mennyi hasonlóság van a két film felépítése között. Vasember középszerűségbe zuhant, merő hatásvadász humor- és akcióorgia lett belőle, elkapkodott karakterek tömkelegével és értelemszegény történettel. Semmi nem fajsúlyos, ami komolytalan gegparádévá silányítotja a filmet. Ez egy élőszereplős anime. Nem filmalkotás.

Tusy 2010.09.10. 08:25:07

Látom itt mindenki türelmetlen volt. Én megvártam még kijön a HD angolul. Esélyt sem adtam a magyar szinkronnak :P nagyon féltem h elveszi az élményt. Mickey Rourke szövegei nagyon jók lettek. Továbbá szerintem hozza az első szinvonalát. Nekem nagyon tetszett...
süti beállítások módosítása