2010.11.10. 12:23 teddike

Glee - Beiste (2x06)

Címkék: sorozat glee 2010 2011

A második évad hatodik része kellett ahhoz, hogy végre összeszedjek pár gondolatot a sorozat alakulásáról, és talán ahhoz is, hogy végre azt mondhassam, valami elfogadhatót tettek le az asztalra. Az évad eddigi részei nekem nem jöttek be igazán, mindegyiknek voltak jó pillanatai, de többször éreztem, hogy "tekerni" akarok előre, haladni a résszel, mert fájdalmasan rossz történetet fogtak meg. A nálunk Glee - Sztárok leszünk címmel ismerté vált sorozat szombatonként kerül képernyőre az RTL műsorán, és a hazai bemutatkozásnak is köszönhető talán, hogy sokkal nagyobb ismertségre tett szert, mint korábban. Az első évadot még sokkal kevesebben követték élőben, most viszont jobbra-balra alakulnak a "Glee" rajongói oldalak, nálunk is. Ha picit elkésve is, de behoztuk lemaradásunkat. Igaz többen maradni fognak a RTL-nél, így számukra a kép alatti sorok spoileresek lesznek, hiszen mint már mondtam, a második évaddal fogunk foglalkozni kicsit.

glee

Azzal nem nagyon érdemes vitatkozni, hogy jó vagy rossz zenék kerülnek feldolgozásra egy részben, ennek megítélése is teljesen szubjektív. A történet középpontjában álló kórus minden héten előad nekünk egy-két dalt, plusz a szereplők is énekelgetnek olykor adott élethelyzetünkben. A második évad villantott már egy Britney Spears részt, csak az ő zenéivel, és az énekesnő is feltűnt a részben. Valamint idén kaptunk a The Rocky Horror Show-ra épülő részt is. Az második évad tehát, zeneileg biztos vagyok benne, hogy mindenkinek hozott kellemes perceket, a történet alakulása viszont már annál kevésbé.

Bár szerencsére nincs akkora szerencsétlenkedés, mint az első évad során a baba-házasság vonallal, a srácok élete viszont még így is tartogat kellemetlen meglepetéseket, amikor legszívesebben a falat kaparnánk. Ezek közül most erős kivétel volt a hatodik rész, melynek rendes címe a Never Been Kissed, de valójában a címben is szereplő Beasty került a középpontjába, valamint Kurt és életének első felemelő (?) pillanata. Valahogy most először éreztem azt idén, hogy nem csúsztak el a történettel, nem lett nagyon színpadias, már élethűnek mondanám, amivel mindenképpen belopta magát a szívembe. Már csak azért is, mert a dalok közötti részek így sokkal könnyebben feldolgozhatóak.

Puck és Artie nagyon jó csapatot alkotnak, remélem maradni fognak együtt még pár részre, valamint az is kiderült számomra, hogy az egyre elviselhetetlenebb szerelmi háromszög, melyben Emma és Will is érdekelt egyáltalán nem hiányzik, sőt, ha lehetne be is szüntetném. Jelenleg számomra ez a gyengéje az évadnak, de valójában szinte minden, nem kórussal kapcsolatos, Will-re épülő történet gyenge. A fiatalabbak még könnyebben emészthető szálakat kaptak, és Rachel is kezd egyre elviselhetőbb lenni. A kórusba érkező új szereplőt is sikerült jól beépíteni, szóval jöhetnek a versenyek.

Ami a pontokat illeti, az aktuális rész 7/10, az évad pedig 5/10 - így láthatjátok, hogy nem okoz éppen a legnagyobb elégedettséget ez az évad, de a zenék és az aktuális fellépések miatt érdemes nézni még nekem is a részeket. Ami pedig a jövőt illet, jön Gwyneth Paltrow (énekelni is fog), ami hatalmas nézettséget fog fogni a FOX-nak. Igaz, eddig sem kellett nagyon panaszkodnia a Glee-nek. De a nézettségekről keressétek a megfelelő keddi bejegyzéseket.

Ajánló:

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr453142962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hajni 2010.11.10. 16:17:44

Csak a dalok miatt, a szereplők továbbra sem jönnek be igazából, mindegyikben van valami kifejezetten rossz, ami miatt nem tudtam megszeretni őket.
süti beállítások módosítása