2007.10.27. 00:06 teddike

Heroes s02e05

Címkék: sorozat heroes 2007 2008 nezettseg

 
Kezdem azt hinni, hogy látom a fényt az alagút végén, gondolok itt arra, és akkor lehet nagyon rövid leszek, hogy nekem ez a rész végre tetszett, sőt, tényleg jobb volt nekem mint az előzőek. Elég zűrös időszakon vagyok túl, de ez gondolom senkit nem érdekel. Sok xp telepítés, leszedni minden sorozatot újra, és persze nem lemaradni, mert akkor kimaradok. Nehéz, habár persze ebben a mondatban egy jó erős költői túlzás is van, de kicsit jól esik húzni az időt, és persze hagyni kell lehetőséget arra, hogy "meneküljön" mindenki, mivel jön pár elég erős spoiler.

A negyedik rész végén kicsit úgy voltam már a sorozattal, hogy annyira nem jó már, meg olykor unalmasnak is találtam, volt pár lassú rész, de valahogy ez mind eltűnt számomra az ötödik részre. Nem tudom mi lelt, lehet csak én ültem másképp, kevesebb elvárásokkal a tv elé. Az viszont biztos, hogy a itt már végre örülhettem annak, hogy megjelent Veronica Mars, akiről eddig csak pletykáltak, hogy lesz képessége, vagy sem, de azt hiszem a legmegfelelőbbet találták neki. A Peter vonalba jelent meg, keresi a saját életébe még vissza nem térő Petert, de mivel kinyírja a csaj tesóját, így végre megszületik a nagy elhatározás, és remélem a következő részektől indulhat a buli. Ennek a vonalnak kb. ennyi értelme volt, meg az, hogy Peter megtudta/felfedte jövőbe látó képességét.

A Micah/Monica rész még mindig nagy jó, nem annyira unalmas, mint a Niki féle események voltak az első évadban, szerintem sok lehetőség van a csajban, és persze az egész társaságban. Benett külföldi útja azért elég vicces volt, valahogy ezt másképp kellett volna megoldani, mondjuk, hogy ülnek egy helységben, és utalnak arra, hogy most külföldön vannak, de ez a séta a szabadban gyalázatos volt, még akkor is ha nincs sok pénz a kinti/külföldi forgatási helyszínekre.

És a legerősebb vonal: Matt Parkman, Suresh és persze Nathan! Emlékeztek, hogy lett vége a negyedik résznek? Matt megkérte Mollyt, hogy keresse meg az apját, meg is találta, azóta nem tért magához, Matt és Nathan elment apucihoz, aki megmutatta mire is képes. Egy olyan világot képes felhúzni az ember köré, amiben a félelmek jelennek meg. Így láthattuk Parkman családját, illetve a nagyon ronda arcú Nathant. Izgalmas és érdekes, remélhetőleg jó folytatással.

Ismét volt Hiro. Andonak a múltból hagyott üzenetet a jelenbe, viszont nem sikerült teljesen megfejteni. Így kérdéses, hogy a rájuk váró nagy csatát megnyerték e.

Egy két sort írok még arról, hogy reménykedem még mindig, hogy a sorozat jó irányban indul el, nekem ez most tetszett. Kíváncsian várom a záró részeket, mert mint tudjuk ez 13 rész lesz, és addig kiderülnek a dolgok. Volt "szerencsém" a héten elolvasni egy elég komoly, és nagyon nagy spoilert, annyira nem vágott földhöz, viszont ha ezt már most tudni lehet, akkor vagy nagyon jól fogják ezt felvezetni, vagy valami teljesen más dolog lesz. Mindenki ismeri a sorozatjunkie.hu oldalt, a sorozat imádok számára egy igazi aranybánya a hely, és akkor itt vége is a seggnyalásnak, itt ha rákerestek a sorozatra, akkor valószínűleg megtaláljátok a megfelelő infókat, ha akarjátok, én szándékosan kihagyom. És akkor az unalmas számok, őt rész ment le eddig, nézzük a nézettség alakulását:

09/24/07 - 14.12 M - 6.5
10/01/07 - 11.96 M - 5.5
10/08/07 - 10.91 M - 5.1
10/15/07 - 11.41 M - 5.2
10/22/07 - 10.70 M - 4.9


Ebből, ha jó adatokat találtam, az jön le, hogy folyamatosan csökken a nézettség, meglátjuk hova fogunk még eljutni, de azért számomra érdekes ez a csökkenés. Majd meglátjuk, hogy mire lesz elég, illetve mihez fog vezetni, én egyenlőre, sőt egyáltalán nem aggódnék.
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr763140066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása