2008.02.05. 19:40 teddike

Lost s04e01

Címkék: sorozat lost 2008 lost s04

Igen, végre!!! Ennyit tudnék írni bevezetésnek. Annyira vártam, és annyira jó volt látni végre. Félelmetes mennyire tud hiányozni az embernek egy olyan sorozat, ami a legtöbb érzelmet vált ki belőle. Annyira tudom utálni és szeretni is egyszerre, félelmetes. Sokszor gondoltam, hogy "elbaszom" az egész sorozatot valahova, mert már túl sok volt a kérdés. Erre annyira megfogott a harmadik évad vége, hogy minden nap a következő évadot vártam.

A hatalmas hype, ami előtte volt, az is megkönnyítette az ember dolgát. Hiszen minden nap, vagy pár naponta jött valami videó, amivel kicsit többet tudtunk meg a szigetről. Itt voltak a rövid mobizódok, na és persze a korábbi részekből kivágott videók. A harmadik évad végére szerintem mindenki emlékszik, a 2007-es év legjobb sorozatos mondata hangzott el, vagy ha nem a legjobb, mindenképpen a legemlékezetesebb. Azt hiszem ezek után már senki sem akarta letenni a sorozatot, és ismét mindenki várta a folytatást. A harmadik évad végéről írt okosságot itt olvashatjátok.

Na de, a negyedik évad előzményei között vannak azért rossz dolgok is. A mostani évtől kezdve, 16 részes évadokról beszélünk, de a sztrájk miatt csak 8 rész készült el, így ha nem lesz a napokban megegyezés, akkor sokan fogunk sírni. Egyébként csak zárójelben jegyzem meg, a megegyezés már az ajtóban van, legalábbis nagyon reméljük.

Na de írjunk a részről. Az elején rögtön megijedtem, hogy Jack lesz az a szereplő, akiről szólni fog ez a rész, vagy akiről több infót megtudunk majd. De szerencsére nem így lett, ha jól olvastam, akkor ezzel nem csak én voltam így, mármint nem csak én szerettem volna, ha más lesz a központi figura az első részben. Erre megkaptuk Hurleyt ! Aminek azért nagyon örülök. A sokszor csak mellékszereplő, most nagyon is fontos szerepet kapott. Mint tudjuk már, lesznek olyan jelenetek, amik nem a szigetre kerülés előtt történtek, hanem az onnan való kijutás után. Na ezt kicsit hülyén fogalmaztam meg, de nem akartam spoilert írni nagyon. A lényeg, hogy nekünk kell eldönteni, hogy mikor mi történik. Eddig nem igazán lehet elveszni szerintem.


Most már muszáj azt írnom, hogy aki nem látta az eddigi részeket, az ne olvasson tovább. A szigeten mindenki várja a felmentő sereget. És van aki ennek örül, és van aki nem. Már most megkaptuk a két csapatot, vagy csoportot. Locke kontra Jack. Locke mellett pedig ott van Ben, és Sawyer is. Jack pedig még mindig nagyon naiv, ha lehet ezt mondani, majd meglátjuk mi lesz ebből. Hurley viszont nagy arc, nagyon tetszett. Igazából nem szívesen szeretnék írni a részről, mert maximálisan elégedett vagyok. Kaptunk egy két választ, és ez nagyon jó volt.

Tudjuk, hogy mit jelent a hatos szám, és ennek én már örülni tudok. Egyszerűen az egész úgy ahogy van magával ragadott. Sokan lehet unalmasnak fogják tartani, de nem volt az. Az egész hangulat amit kaptam, megérte a várakozást. Sok minden fog még itt történni, és izgatottan várom a következő részt. Megérte eddig is várni, és ezek után is megéri majd. Ha osztályozni kellene, akkor simán adnék erre a részre egy 8/10 -et, de csak azért ennyit, mert nem akarom már most lelőni a jó pontokat, amikor előttünk van az egész szezon.

Habár most visszaolvasva a dolgokat, arra jöttem rá, hogy olykor tök értelmetlen részeket emeltem ki, vagy írtam, de nem igazán lehet értelmesen írni erről a sorozatról. Örülök annak, hogy itt vannak, mert nagyon hiányoztak, és szerintem megint valami nagyot fog az asztalra letenni. A nagy hype miatt az első rész 16 milliós nézettséget hozott, ami nagyon jó, a második résznél majd kiderül, hogy mennyien maradnak. Türelem, csak ennyit tudok mondani, már csak 47 rész van hátra, és kiderül minden.

Még valami, Hurley az elején dob egy ilyet, hogy már mióta a szigeten van, de még egyszer sem ugrott bele a vízbe, nos a kép, pont a landolás előtt készült.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr303140182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása