2008.02.09. 17:09 teddike

John Rambo

Címkék: film mozi 2008 john rambo 7 csillag

Annyit tudok csak mondani, hogy így kell nyugdíjba menni. Ennyire jót régen láttam. Nem azért mert annyira hatalmasan nagy volt, hanem mert egyszerű volt. Mintha nem is ebben az évtizedben élnék. Sly megmutatta, hogy is kell visszahozni egy nagy karaktert, és hogyan kell emlékezetesen búcsúzni. Lehet, sőt biztos, hogy a Die Hard 4 jó volt, viszont akkor ez fantasztikus. Nem tudom érzékeltetni a különbséget, de Sly bevállalta azt, hogy kisebb nézettség mellett, de visszahozza Rambo-t, és mindenkit levesz a lábáról. Ez a teljesen káromkodás, vér és egyéb gusztusoktól szegény Die Hard 4-nek nem sikerült.


A sztori, nem is igazán fontos. Burma is war zone. Ide szeretnének eljutni emberkéink, hogy némi segítséget vigyenek az itteni embereknek. Ehhez kérik fel Rambo-t, akit Dexter barátnője sikeresen rávesz a feladatra. Felviszi őket, majd gyorsan le is szedik a falut a katonák, emberkék fogságban, Rambo mehet kiszabadítani őket. A történet persze nem ennyire egyszerű, de ahogy mondtam nem is ez a lényeg. A párbeszédek elég viccesek lettek, főleg az első órában, amikor még lassan telnek a dolgok. Nem sok értelmet sikerült felfedeznem a dolgokban, de a pusztítás mindenért kárpótolt. A csapat kiszabadítására zsoldosokat küldenek, akiket szintén Rambo viszi fel a folyón. Azt kell mondjam jól összeszedték azt a csapatot. Főleg School Boy volt hatalmas. Az a fegyver a kezében, már csak azért is érdemes volt megnézni a filmet.

Az egész film az az igazság, hogy nagyon tetszett, ha még nem írtam volna. Nem gondoltam volna, hogy sikerül még valaminek azt éreztetni velem, amit anno kaptam ezektől a filmektől. Teljesen olyan érzésem támadt, hogy hiába van ez a nagy pusztítás, ez jó, és ez kell nekünk. Persze gyenge idegzetű embereknek nem ajánlom, igaz nem egy Saw, de akkor is, vannak benne jó jelenetek. Szerintem Sly jól fogta meg ennek az egésznek a lényegét, és nem akart semmivel sem többet nyújtani annál, amit anno kaptunk a sorozattól. Egy éve, sikerült neki Rockyt is visszahozni, és most Rambo is békében mehet pihenni. Ki gondolta volna, hogy ennyire tetszeni fog ez a film? Mert én nem, nagyon féltem tőle, még az elején, mikor meghallottam, hogy mi készül, viszont az első trailer óta várom, hogy végre beüljek megnézni a filmet. Semmi romantika, semmi nyáladzás, vagy ködösítés. Egyszerű és tiszta harc, sok vér, és rengeteg gyilkolás. Most már kicsit sajnálom, hogy a Die Hard 4 nem kapott lehetőség ahhoz, hogy kicsit más szinten hozzák vissza.

Vannak persze negatívumok is a filmben, de olykor ezek csak szőrszálhasogatások. Van egy nagyon alap történet, és egy nagyon gyatra párbeszéd az egész filmben. Na meg persze Rambo-t sem az azért szeretjük, mert okos. A film első részében ha idegesített valami, akkor az volt, hogy nagyon sokszor hallottam a csoda szavacskát. Komolyan, mintha anélkül nem is létezne párbeszéd. Meg az is vicces, ha már itt tartunk, hogy tudják mire vállalkoznak ezek az emberek, nem tudom hány éve járnak vissza Burmába, de senkinél semmi fegyver. Szerintem a legjobb vagy legszentebb hit térítő is tudja, hogy ilyen területre fegyver vagy Rambo nélkül nem szabad bemenni. De mint már mondtam, ezek hasogatások, és a filmet nem ezért kell szeretni. Nem is tudom van e ennek a filmnek akármilyen mondanivalója, az azóta nagyon híressé lett mondaton kívül persze. Magyarul valami olyasmit tesz, hogy "Élj a semmiért, halj meg valamiért"! Elég szabad fordítás, de a lényeget vágja mindenki.


Egy kis spoiler is, de senki sem a történet miatt nézi meg, vagy mert tudni akarja ki a gyilkos. A film vége nagyon ott van. Amikor hazatér Rambo, az a két három perc nagyon "szép". Komolyan mondom kicsit elérzékenyültem. És ahogy kezdtem az egészet, úgy is fejezem be. Így kell valakit nyugdíjba vinni. Rambo már nem fog visszatérni. Nem fogunk sírni miatta, de pár év múlva szerintem megnézzük még ezeket a filmeket, mert nem hiszem, hogy ennél jobbat fogunk látni a közeljövőben.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr483140190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lyukrafutó 2008.08.14. 16:17:11

ha a wonder-re gondolsz, mint csoda, akkor az itt sztem ige, ami annyit tesz, hogy elgondolkodni vmin de most nem ugranak be igazából ezek a részek
süti beállítások módosítása