Nem zavarok össze senkit, megint egy film, amit jelöltek a legjobb film kategóriában. Azóta azt is tudjuk, hogy nem vitte el ezt a megtisztelő szobrocskát, ellenben a legjobb eredeti forgatókönyv -nek járó díját megkapta, és ezzel Diablo Cody az új amerikai álom megtestesítője. Annyit érdemes tudni, hogy ez a hölgy sztriptíz táncosnő volt, és ezek után futott be karriert mint író. A film főszereplője Ellen Page, aki a legfiatalabb színésznő lett volna, aki esetleg megnyeri az Oscart, mivel szerepelt a jelöltek között. Vissza a filmhez. Témáját tekintve hasonlít kicsit a Knocked Up -ra, de azért mégsem az. Sokkal komorabb azért az egész történet.
A sztori kicsit keményebb, nem felnőttekről van szó, hanem egy 16 éves lányról, Juno-ról, aki lefekszik a barátjával, és teherbe esik tőle. A srácot senki sem veszi komolyan, és azt sem hiszik el, hogy ő lehet a gyerek apja. Juno pedig nagyon megijed a dologtól, és az abortuszra jelentkezés közben annyira szarban érzi magát, hogy úgy dönt, megtartja a gyereket, és születése után rögtön örökbe is adja. Egy újságban megtalálja a megfelelő párt, és innentől a történet kitalálható. Mondhatom egész nyugodtan, hogy azért ennél sokkal több minden van a háttérben.
Juno családja nagyon jó, és nagyon tetszenek ezek a karakterek. A család akinek örökbe akarják adni a gyereket, kicsit gáz, normális értelemben. Itt azért éreztem némi hiányosságot, de azért nem volt rossz az örökbefogadó család bemutatása sem. A film középpontjában természetesen Juno van, aki nekem nagyon bejött. Nem mondhatom ki nyíltan azt, hogy esetleg Oscart érdemelt volna alakításáért, de ha megkapta volna, titkon nagyon örültem volna neki.
Korábban mondtam, hogy Knocked Up, a felcsinálás, terhesség eléggé összehozza a két filmet, de szerintem közel sem hasonlítanak egymásra. A Juno azért sokkal komorabb, és kevésbe vicces, még akkor is ha esetleg vannak olyan helyzetek, amikor az ember nem tud mást tenni, mint nagyokat röhögni. Azért valljuk be, a Knocked Up eléggé sírva-röhögös volt, és akkor még finoman fogalmaztam. A srácot, aki felcsinálta Junot, Michael Cara alakítja, aki azért a Superbad kapcsán hagyott szerintem sok mindenkiben kellemes emlékeket. Itt is egy nagyon szerethető, és iszonyatosan tutyi-mutyi karaktert hoz, akit első pillanatra megkedveltem.
A film komorsága ellenére annyira azért nem taszítja mélyre az embert, mint mondjuk a No Country, vagy a Michael Clayton. A vége természetesen happy end, és igazából azt hiszem, ennél a sztorinál azért még jól is esik az embernek. Én legalábbis nagyon örültem neki, hogy mindenki megtalálta a helyét a végén. Ha nem jött volt le, akkor nekem iszonyatosan tetszett a film. Élveztem végig, amihez hozzájárult az is, hogy nagyon jó zenék voltak benne. Emellett persze a sokszor dicsért Juno, Ellen Page nagyon hozta a karaktert, és részemről csak dicséret jár érte. Ettől függetlenül, vagy ezekkel együtt 7/10 simán megérdemel a film. Mondjuk a vége kicsit csöpögött már nekem, ez a közös gitározás nem volt annyira szimpatikus, de legalább jó volt a zene.
