2008.05.17. 01:22 teddike

Welcome to the Dollhouse

Címkék: sorozat 2008 2009 dollhouse

Az egyik legjobban várt sorozat, csatlakozva ezzel nagy tömegekhez, számomra is a Dollhouse. Nem lenne könnyű válaszolni arra, hogy miért, de két név, ha lehet így mondani, meggyőzött a sorozattal kapcsolatban. Az első, Josh Whedon, mint készítő! Ki ismeri? Ha azt mondom, hogy elég sok köze volt a Buffy, Angel és Firefly sorozatokhoz, akkor esetleg jobban dereng? Mert abban szinte biztos vagyok, hogy ezekkel már mindenki találkozott. A felsorolt sorozatokból egyértelműen következik, hogy sokan fognak majd esélyt adni a Dollhouse-nak. Már csak azért is, mert eddig Whedon olyat készített, amik kult státuszba emelkedtek.

A másik név pedig, Eliza Dushku. Emlékszem, valami irtózatos csajos film kapcsán jegyeztem meg a nevét. Főleg amikor megjelent, ugrott párat, és már oda is voltunk tőle. Viszont ne felejtsük el, azt a két sorozatot sem, ami az ő esetében is meghatározó volt. Az egyik, a már korábban is említett Buffy, a másik pedig a Tru Calling. A szereplők között akadnak azért még ismerősök, ahogy a képen is lehet látni, itt van még Helo a BSG-ből, azaz Tahmoh Penikett.

Lássuk a medvét, és a teljes listát: A szereplők: Eliza Dushku, Tahmoh Penikett, Fran Kranz, Olivia Williams, Harry Lennix, Dichen Lachman, Enver Gjokaj. Illetve Amy Acker, mint visszatérő szereplő. A készítő/rendező pedig Josh Whedon, mint ahogy már írtam.

A sztori, nos, szintén megkapó szerintem. Echo (Eliza), egy olyan ember, akit bármivel meglehet bízni, illetve olyan emlékekkel lehet feltölteni, amivel csak akarunk. Egy bábu lényegében véve, aki különböző feladatokat kap. Miután ezeket elvégzi, törölnek mindent, viszont egy napon elkezdenek visszatérni az emlékek, és mindenki, még az FBI is megjelenik, mint "érdeklődő", hogy mi is az a Babaház = Dollhouse.

A tovább mögött található egy trailer is, illetve még egy kép, nézzétek meg.

És a beigért kép még: egy kattintás!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr313140307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása