2008.05.21. 19:48 teddike

Smallville - Hetedik évad finálé

Címkék: sorozat smallville 2007 2008

Folytatva a finálékat, jöjjön egy olyan, amit nagyon vártam. Az egyik kedvenc sorozatom, és évek óta kitartok a sorozat mellett. Sok mindent lehetne a sorozat mellett felsorolni, viszont azokat nem feltétlenül a hetedik évadban fogjuk megtalálni. Na nem azért, mert nagyon rosszra sikeredett volna az évad, hanem a sorozatot körülvevő nagy változások miatt.

Kezdjük ott, hogy sokan úgy mentünk neki ennek az évadnak, hogy ez lesz az utolsó. Jön a szemüveg, végre repülni látjuk Kal-El -t, és ezzel befejeződik a dolog. Ekkor azonban jöttek a fejesek, és jött a sztrájk is. Az előbbi annyiban fontos, hogy bejelentették, amennyiben továbbra is a csatorna (CW) legnézettebb sorozata marad, akkor várható lesz a nyolcadik évad. Erre még Alfred Gough és Miles Millar még valahogy rábólintott, de ekkor jött a másik tényező. A sztrájk, amely jelentősebb befolyásolta a dolgokat. Ekkor úgy döntöttek, hogy a zárás egy 90 perces részben fog megtörténni, és nagyon sok esemény, ebben a részben lesz. Viszont az élet ismét közbeszólt, és megoldódott a sztrájk, és jöhettek a következő részek. Így a meglévő eseményeket ezekbe dobták szét.

Viszont ez nem volt elég még, ismét jöttek a fejesek, és kitalálták, hogy csökkenteni kell a költségeket, amit már a készítők nem néztek jó szemmel, és úgy döntöttek, hogy akkor ennyi volt. Ők távoznak, és ráadásul nem is akárhogy, mert sajnos a sztrájkról visszatért részek már nem voltak annyira jók, és ezt sajnos meg kell jegyezzük. Ezek után pedig jöttek a további rossz hírek, mint ahogy már korábban is írtam. Bejelentette Michael Rosenbaum (Lex), hogy távozik, és Kristin Kreuk (Lana) sem marad a nyolcadik évadra. Innentől pedig jönnek a spoilerek, a kép alatt foytatom.

A befejező részek pedig, hát nem hozták azt amit vártam volna tőlük. A 19-ik rész, a Quest nagyon még jó volt, fantasztikusan tetszett, jó volt a hangulata, és szerintem a felvezetés nagyon jól sikerült. Ehhez képest pedig az utolsó rész sajnos csalódás. Sok olyan rész, vagy jelenet volt, ami nem nyerte el a tetszésemet. Rögtön az elején ott volt Kara jelenete a repülőn, illetve a repülő szétrobbanása. Vagy Kara elrepülése. Ezeken látszott a leginkább, hogy nagyon meghúzták a vonalat, és csökkentették a költségeket.

Az is feltűnt, de már korábban is, hogy a legtöbb jelenet sajnos zárt helyiségben játszódik. Még negatívum, hogy a Clark Brainiac harc nagyon gyenge volt. Lehetett volna sokkal jobb is. De beszéljünk kicsit a jó dolgokról is. A Kara Brainiac csere jó volt. Vagy a Chloe-nak beindult képessége is jó húzás volt, hiszen ez kellett ahhoz, hogy sikerüljön Brainiacot ilyen gyorsan és könnyen legyőzni. Pozitív és negatív dolog egyszerre, Lana szerepe. Hiszen megvolt a nagy búcsú, ami azért meghatóra sikeredett, főleg ha tudjuk, hogy hány éve tart ez a dolog. Viszont Lana önmagában már nagyon szenvedős játékot produkált és sokan várták már távozását, aminek én is örülök.

A záró, végső jelenet pedig, hát szintén nem volt a legjobb. Sok mindent kaptunk benne, de attól még nem nevezném a legjobb évadzárónak. Lex és Clark közös jelenete, az erődben. Ahol megtudja végre Lex, hogy Clark az Utazó, és őt kell irányítani, hiszen el akarja pusztítani az emberiséget. És ezzel meg is magyaráztam, hogy miért volt mindig is ellentét köztük. Lex jót akart, csak nem tudta, vagy nem gondolta, hogy pont ezzel tesz rosszat.

Viszont azt kell mondjam több olyan dolog is volt amit nem értek, hogy miért volt rá szükség. Mármint fura kicsit Lois nagy ragaszkodása, illetve Chloe Jimmy vonal sem teljesen tiszta. De vegyük csak a végét, amikor összedőlt az erőd. És ott vannak benne ketten.

Még egy két apróságot azért szeretnék kiemelni, mert hosszabb távon szerintem van jelentősége. Sokan vártuk, hogy majd ebben az évadban látjuk végre repülni, jön a szemüveges jelenet. De ezeket szerintem nem abban a formában kaptuk meg, ahogy eredetileg akarták, vagy pedig egyáltalán nem voltak. A szemüveges jelent, a 18 -ik részben azért ott volt, és nem kicsit volt utalás a jövőre. És sok ilyen kis apróságot tudunk még megfigyelni az évadban, de nem emiatt fogja az ember megszeretni a Smallville-t.

Csak reménykedni tudok, hogy majd sikerül feljavítani a nyolcadik évadot, és abban is bízok, hogy az lesz az utolsó, mert nem szabad szerintem ezt tovább húzni. A hetedik évad és a zárás, így együttesen 6/10. Csak azért ennyi, mert tudom nagyon jól, hogy voltak ennél sokkal jobb évadok, és zárások is.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr423140311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_37501 2008.05.23. 00:23:27

Nézettséget ide is: Első rész: 09/27/07 - 5.19 M - 1.9 Az évad első felében 4M és 5M között mozgott, majd a sorozatot is elérte a szokásos néző-vesztési probléma, és az évadot 3M és 4M között zárta. Záró rész: 05/15/08 - 3.85 M - 1.7
süti beállítások módosítása