Végre eljött az idő, és már csak pár óra, lemegy az évad legjobban várt fináléja. Mi lesz utána?
Kaparjuk majd a falat? Vagy csak egyszerűen legyintünk (ez biztos nem
lesz), esetleg jót röhögünk kínunkban, hogy megint hónapokat kell
várnunk a folytatásra? Ezek mind jó kérdések, viszont ezekre holnap
legalább válaszokat fogunk kapni. Viszont mi lesz a sorozatban? Sok
minden kiderült ebben az évadban már, de biztos tartogatnak még
meglepetéseket erre a két részre.
Aki
eddig képben van az eseményekkel, és esetleg szeretne visszaolvasni,
hogy mi történt a korábbi részekben, az itt megteheti. Természetesen
nagyon sok a spoiler, szóval csak azoknak, akik már láttak a korábbi
részeket.
Az a baj most, hogy ma kerülni
kellene minden oldalt, ahol majd írnak erről, mert én tuti, hogy csak
este tudom majd megnézni. Addig meg nem szeretnék belefutni semmilyen spoiler-be
. Sőt, még a videókat sem néztem meg, nem olvastam semmit, azt
szeretném ha sokkolna az esemény. És nagyon reménykedem benne, hogy
sokkolni is fog. Ahogy a képen is látható, a várakozásnak vége. Jöhet
tehát a negyedik évad zárása.
