2008.06.14. 00:07 teddike

Prince Caspian ( Narnia krónikái: Caspian herceg )

Címkék: film mozi 2008 6 csillag narnia prince caspian

Mivel mindenki, vagy legalábbis nagyon sokan Hulk lázban égnek, így vettem a bátorságot, hogy nálunk a mostani héten bemutatott Narnia folytatást vegyem előre. (A Hulk is megvolt, de erről majd később.) Visszatérve a Narnia folytatásra, igazából azoknak ajánlott, akiknek tetszett az első rész is, és azt a szintet teljesen jól hozza is. A moziba egyébként meglepő módon sokkal többen jöttek be a filmre, mint amire számítottam. Pedig nem rövid film, igaz többségük gyerek volt, akik rohangáltak kifelé, de a digitális vetítés élményét nem tudták elvenni.

Annyit érdemes egyébként megjegyezni, hogy lassan egy hónapja volt a premier, és igazából nem hozott valami jól a film. Természetesen ezt az első részhez képest értem. Éppen ezért már most sokan temetik a harmadik részt, persze én kíváncsi lennék rá, de nem miattam fogják megcsinálni, igaz, ha jól tudom, a forgatás már elkezdődött, de világosítsatok fel, ha hülyeséget írtam volna.

Kezdjük gyorsan a történettel. A négy, már az első részben megismert gyerek éli átlagos életét, viszont folyamatosan arról álmodoznak, hogy visszatérjenek Narnia földjére, ahol éppen komoly gondok vannak. Már nyoma sincs annak a csodás világnak, amit hátra hagytak, és jelenleg egy zsarnok uralkodik, ráadásul a címszereplő Caspian herceget meg el akarja tenni láb alól. Menekülés közben ő fújja meg azt a kürtöt, amivel visszahívja a "nagy uralkodókat", és így a gyerekek ismét átjönnek ebbe a világba. Innentől pedig kezdetét veszi egy hatalmas kaland. Gyorsan rájönnek arra, hogy sok minden megváltozott, mivel a való világban egy év, itt 1300 évet jelent. Már nincsenek a korábbi barátok, viszont az újakra támaszkodva kell legyőzni a gonoszt.

Az a baj egyébként, hogy ez nem hangzik annyira rosszul, csak nagyon hasonlít az elsőre. Nem sok új dolog van a történet szempontjából. Szeretem egyébként a fantasy filmeket, és jól tudom, hogy vannak a jók és a rosszak, és le kell győzni a gonoszt, de attól még valami újra lehetne törekedni. Ennek némi nyomát véltem felfedezni a csatákban, ami azért volt szép számmal. A vár éjszakai támadása nagyon jól sikerült, és sokkal sötétebb lett, mint bármi az első rész során.

Narnia, illetve ami körülveszi, a lények nekem még mindig nagyon tetszenek. Szerintem jól lettek megcsinálva, és rengeteg olyan kis apró mellékszereplő volt, akik azért sokat segítettek a film pozitív megítélésben, mert egyébként ez annyira nem jó. Azért nem, mert egy jó filmhez, a megrajzolt világon kívül kellenének a szereplők, a színészek egészen pontosan, és a jó párbeszédek, amik itt nagyon rosszul sikerültek. A négy gyerek nem igazán jó, és rengeteg közeli kép van róluk, amikor kerestem valami érzést, vagy gondolatot rajtuk, de ez mind elmaradt. Éppen ezért mondtam, hogy a szereplő állatok, illetve a törpék sokat lendítenek a filmen.

A film hosszúsága sok embert ne riasszon. Az első fele a filmnek igaz, hogy döcögős kicsit, és az említett közelik, illetve a párbeszédek rontják az élményt, de utána a csaták visszahozzák a dolgokat. Nagyon jól lehet szórakozni a filmen. Vannak utalások az első részre természetesen, főleg arra vonatkozólag, hogy milyen volt Narnia, érdemes megnézni az első részt tehát.


Mennyire tetszett nekem a film? 6/10! Lássuk csak, a sztori szép, meg mese, de semmi új élmény, mintha már láttam volna ilyet hangulata volt. A szereplők nem az igaziak. A párbeszédek szintén gyengék. Viszont Narnia kifogástalan, és az egerek illetve a törpék még dobnak egy két olyan poént, amin azért röhög kicsit az ember. (Itt jegyzem meg, hogy a Nip/Tuck - ba megismert Peter Dinklage nagyon szerethető karaktert hozott, pedig a sorozatban nagyon nem volt szimpatikus.) Ja, és ejtsünk egy szót Caspian-ról is. Maradjunk annyiban, hogy szerintem ő is csatlakozik a korábban említett négyhez minden szempontból, na meg persze belevitték azt az átkozott romantikus szálat is, aminek semmi értelme nem volt. Lehet kevesebbet kellett volna adni erre? Most már ennyi marad, egyszer nézhető simán, hangsúlyozom, azoknak akiknek tetszett az első rész is.

Egy kis spoiler itt a végére a harmadik résszel kapcsolatban. A film végén, mármint a mostanira gondolok, kapunk egy kis utalást arra, hogy majd csak kettő gyerek fog visszatérni, mert ők még nem nőttek fel, illetve nem elég bölcsek, vagy valami ilyesmi. Könnyen kitalálható, hogy kikre gondolok. Várom a folytatást egyébként, de nagyon remélem sikerül valamivel jobbra megcsinálni, mert sokan HP-hoz hasonlítják, de ez (még) nagyon nem az, persze nem is biztos, hogy valaha az lesz.


1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr863140342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dalma 2008.08.11. 23:31:10

Csak pár dolgot fűznék hozzá, fel sem kell tenned, inkább csak neked szól: nem tom, olvastad-e a könyvet, de abból egyértelműen kiderül, hogy ez a történet sokkal komolyabb, sokkal elgondolkodtatóbb, mint amilyennek te itt beállítod. De ha csak a filmet nézzük: talán túl felületesen nézted, ugyanis a felszín alatt olyan magatartásformákat mutat be, amik ma már talán nem divat, mégis ezek azok, amik a mai embereket a helyes útra terelhetnék. Pl: hit, engedelmesség, férfivá/vezetővé érés a harcok által, tudni, ki is vagy valójában, vagy hogy meddig mehet el az ember magára támaszkodva (sajnos szinte csak veszteséget és kárt okozva magának), ahelyett hogy segítséget kérne Attól, aki mindenek felett Úr (itt Aslan), s aki egyértelmű győzelmet hoz az embernek. Tudom, ezekkel ma már nem szívesen foglalkoznak az emberek, talán te is ezért nem véltél ilyen dolgokat felfedezni a filmben, s egyszerű fantazi/mesének tituláltad, úgy is mondhatnám, alacsonyítottad le a törénetet. Még egy dolog, ha tudnád, miről szól a filmkészítők által kihagyott többi rész a Krónikákban, akkor nem írtad vona, hogy semmi különbség az általad "első" résznek nevezett és e között. Igaz, hogy mindegyik a jó és gonosz harcáról szól, a felszín alatt rejlő gondolatok mégis egész más témákat feszegetnek. Valószínűleg ezek azok, amiket már az első részben sem láttál meg. Én ajánlom Neked még egyszer megnézni mind a két részt, ez alakalommal kicsit a felszín alá tekintve. U.i.: A többi ajánlódat nem olvastam, de csak remélni tudom, hogy a többi filmet nem ilyen felületesen nézed, osztályzod és ajánlod. További jó elemezgetést!
süti beállítások módosítása