2008.09.16. 14:17 teddike

Tropic Thunder ( Trópusi Vihar )

Címkék: film mozi 2008 tropic thunder 8 csillag

Sok filmet láttam idén, és remélem még nagyon sokra fogok beülni, de azt érzem, hogy egy olyat sikerült most letudni, ami mindenképpen ki fog emelkedni az idei termésből. Nem ez volt a legjobb, nem ezen röhögtem a legjobbat, vagy a legtöbbet, de leraktak valamit az asztalra, amin szerintem marha sokat dolgoztak, a munka mellett viszont még többet röhögtek rajtuk a színészek, készítők, rendezők. Annyira kíváncsi lennék, illetve vagyok is, hogy mi lehetett ezen a forgatáson? Remélem majd a dvd sok kérdésre megadja a választ.

A sztori, hogy ezzel is képben legyünk kicsit. Annyi a történet, hogy a vietnami háború során volt valami küldetés, amit kevesen éltek túl (négyen), ezek közül páran könyvet írtak erről, de csak egy valakinek a könyve jutott el odáig, hogy filmet készítsenek belőle. Ott vagyunk, hogy a jelenkor legnagyobb színészeit összeszedték, és minden idők legköltségesebb háborús filmjét akarják leforgatni velük. Rögtön ott kezdünk, hogy akár egy idióta B kategóriás, háborús jelenetet nézünk, robbannak az aknák, szólnak a fegyverek, majd egy kis problémába ütköznek, és ekkor állítják le a forgatást. A rendező őrjöng, a színészekkel nem tud szót érteni. Mindenki mondja a magáét, nem igazán lehet rendet tartani. 

A színészek, akik a filmben előadják magukat: Tugg Speedman (Ben Stiller), aki egy lecsúszott akció hős, megvoltak a nagy filmjei, de ma már annyira nem sikeres, ezért nagy szüksége van egy jó filmre. Kicsit elkényeztetett, azt hiszi ő tud mindent a legjobban. Itt van Jeff Portnoy (Jack Black), aki eddig csak olyan filmekben szerepelt, amiben fingania kellett, na meg szereti a "gumimacit", amit megtudunk majd, hogy mi is valójában. Itt van Alpa Chino (Brandon T. Jackson), aki azért nem kapta meg a legjobb feka szerepet, mert egy fehér ember átoperáltatta magát. Kevin Sandusky (Jay Baruchel), akinek ez lenne az első nagy dobása. És az ember, aki már öt oscart is nyert, aki fehér létére feka lett, hogy mindent jól adjon elő, Kirk Lazarus (Robert Downey Jr.). Ezt a bandát kellene összetartani.

A megoldást a rendező problémájára a készülő film alapjául szolgáló könyv írója adja meg, aki azt javasolja, hogy kamerázzák be a dzsungelt, és az öt elkényeztetett "picsát" dobják be a sűrűjébe, és majd abból milyen jó film lesz. Itt kezdődnek a bonyodalmak, mivel az elején Tugg mindent komolyan vesz, mármint minden problémára azt hiszi, hogy még mindig forgatnak. A többiek kicsit már kezdenek megvilágosodni, de ez sem megy problémamentesen.

Azért írtam annyi mindent a sztoriról, mert azt gondolom itt most baromira nem fontos. A szereplők, Ben Stiller, Jack Black, Robert Downey Jr. annyira nagyot alakítanak, hogy én állandóan fogtam a hasam a röhögéstől. Ben Stiller-nek vannak jó filmjei, de nem miatta mentem el a moziba, ettől függetlenül okozott kellemes meglepetéseket. Jack Black dettó, láttam jó szerepben, de nem a kedvencem, itt mégis fenomenális. A végére hagyom állandóan Robert-et, aki kérem szépen olyat csinált, amit szerintem nagyon kevesen tudnak. A film legjobb karaktere, minden megmozdulása arra késztet, hogy röhögjél rajta. Ha komolyan beszél, talán akkor a legdurvább a röhögési faktor. 

Ami pedig tovább emeli a filmet, a mellékszereplők. Nick Nolte, aki megírta a könyvet, illetve azt az alakot játsza, aki a könyvet írta, ő mondja, hogy vigyék őket a dzsungelbe. Vagy itt a robbantós srác, aki minden jelenetében feldobja a hangulatot, Danny R. McBride egyébként. És itt van kérem, Matthew McConaughey akiről nem is tudtam, hogy benne lesz a filmbe. Illetve a film támogatóját játszó, nagyon sok pénzét a háborus film elkészülésébe verő Les Grossman, Tom Cruise alakításában, aki olyat tett itt, amit a legtöbb filmjében képtelen. Szórakoztatott, és a film legjobb mellékszereplője lett számomra. 

Mennyire tetszett nekem a film? 8/10! Nagyon jól éreztem magam rajta, jó poénok voltak benne. Mindenképpen az év legjobbjai között van nálam. Rég láttam egy ennyire jó akció vígjátékot. Biztos vagyok benne, hogy még párszor meg kell nézni, mert itt nem fontos, hogy ismered e a sztorit, vagy sem, szerintem sokadjára is lehet azon röhögni, ami itt ment.

A szinkron, nem szinkron témát szándékosan kerültem. Én sajnos előbbi változatban láttam. Többször mondtam, nagyon jól éreztem magam a film közben, de biztos vagyok benne, hogy az lesz az első dolgom, hogy jó minőségben, angolul megnézzem. Ezt a szinkront sajnos az egekbe fogják magasztalni, és lelkük rajta. Egy hétköznapi, esetleg átlagos ember számára biztos vagyok benne, hogy kielégítő volt, de tegye fel magának a kérdést, hogy miért? Azért mert többször hallott benne káromkodást, vagy azért volt jó neki, mert az angol trailer után azt kapta vissza magyar szinkronnal is? Szerintem a válasz egyértelmű.   

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr233140509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása