2008.09.26. 02:11 teddike

Hírek (2x2 néha 5)

Címkék: national treasure i am legend pirates of the caribbean 90210 do not disturb

A címkékből könnyen ki lehet következtetni, hogy miről is szeretnék most írni. A napokban látott napvilágot több olyan kis apró hír, amit érdemesnek gondoltam megosztani mindenkivel.

Maradva a sorozatos vonalon, megvan az első sorozat, amit már le is lőttek. Három részt kapott a csatornától, és már búcsúznia is kell. A Do Not Disturb kapta meg tehát elsőként a kaszát. Az első részéről erre írtam

A 90210 ezzel ellentétben viszont négy rész után megkapta a teljes évados berendelést. A nagy hype és kiadott pénz tehát valahol meghozta a gyümölcsét. Az első négy rész után az eredetileg berendelt 13 részt kiegészítettek egy teljes évadra, így 22 részig biztos velünk marad a sorozat.  (Az első részről írt bejegyzés egy kattintásnyira.)

Evezzünk a filmes világ felé. Úgy látszik tök mindegy miről beszélünk itt is a folytatás a lényeg. Nos két (három) film is folytatódni fog. Nicolas Cage és Jerry Bruckheimer hivatalosan is bejelentette, hogy jön a National Treasure harmadik része.

A másik folytatás pedig, szintén friss hír, hogy Johnny Deep aláírt, így most már biztos, hogy jönnek újra a kalózók. Kiket lepett ez meg?  A három rész annyi pént termelt össze, hogy még mindig megéri, sőt mi az, hogy megéri? Ezt folytatni kell. A döntés teljesen érthető. A harmadik rész sajna nem volt a legjobb, legalábbis sokszor unatkoztam rajta, de a negyedik résznél is ott leszek azért.

A plusz egy hír pedig, szintén folytatás, ami (szintén) nem meglepő. Jön az I am Legend második része, ami persze inkább előzmény lesz. Szar lenne egy olyan folytatás, amiben nincs Will Smith. Mi lett volna akkor a bevételekkel?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr193140552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása