2008.09.27. 01:58 teddike

My Best Friend's Girl ( A spanom csaja )

Címkék: film mozi 2008 my best friends girl 7 csillag

Valamit mindig elfelejtek betenni az adott értékelésbe, vagy "előre gondolkodásba". Nem elég valamit látni papíron, szereplők és trailer alapján dönteni, hogy milyen a film, ha olyan a hangulat a megtekintés pillanatában, egy nagyobb közönséggel együtt, akkor akár még jól is szórakozhat az ember, és egy kevésbé erős film is lehet nagyon jó. Valahogy így jártam A spanom csajával is. Első blikkre semmi vonzót nem találtam benne, csak azt, hogy majd egyszer megnézem. Amit viszont helyette tapasztaltam azt a kép alatt olvashatjátok.

A történet, amolyan fordított Hitch. Szóval Tank (Dane Cook) amellett, hogy elmondása szerint övé a legjobb meló a világon, azzal is keresi kenyerét, hogy elhiteti a csajokkal mennyire bunkó pasik vannak, és így eléri azt, hogy visszamenjenek a korábbi barátjukhoz. Tank meg elég pénzt kap ezért a fasziktól. Itt jön a képbe lakótársa és majdnem rokona Dustin (Jason Biggs), aki reménytelenül szerelmes Alexis-ba (Kate Hudson). Mivel Dustin a tipikus jófiú nem igazán működik a kapcsolatuk szerelmével, éppen ezért megkéri barátját, hogy segítsen neki, és legyen nagyon bunkó a csajjal.

Nagyjából ennyi az alaphelyzet. Viszont rögtön a pozitív dolgokra térve, a film tele van humorral, és rengeteg fasza kis beszólássál. Dane Cook egy állat, illetve Tank az, de ez a karakter nagyon jól el lett találva. Szerintem az első tíz perc után kevés filmen röhögtem ennyit, mint itt. Ő viszi az egészet, és szerintem könnyedén veszi az akadályokat. Amikor meg baj lenne, akkor besegítenek a többiek is. A pitebaszó, már elnézést, nem tud nagyon kiszabadulni a múltjából, itt is a ötcombú a legjobb barátja. Vagy Kate Hudson akinek a testi adottságaiba nem szeretnék belemenni, nagyon jó poénokat szabtak rá is, és kellemes csalódás volt. De persze nem mehetek el szó nélkül, a filmben Tank apját alakító Alec Baldwin mellett sem, aki három vagy négy rövid jelenetben többet mutat vagy jobban leköt mint bárki más. De ez persze egy Emmy díjas színésztől nem meglepő. 

A film kellemesen elszórakoztat egyébként, ringat jobbra balra, megvannak a saját kis tanulságai. Láthatjuk fejlődni a karaktereket, és emellett nagyon jól szórakozunk azon, hogy Tank mennyire tudja alázni a csajokat. Na jó, azért gyorsan hozzáteszem, ez nem egy csaj ellenes film, vagy valami hasonló. Sőt, szerintem a csajok sokkal jobban tudtak röhögni egyes jeleneteken a filmben. Mert bizony vannak olyanok, amik nehezen tudnak kimászni az ember agyából. Olykor azért még mindig képes vagyok felröhögni pár hülyeségen. 

Elrugaszkodva a filmtől, azon gondolkoztam utána, hogy ennyire sekélyes világban élnék, hogy ennyire szomjazok egy ilyen filmre, amit lehet egy normális hétköznap simán lehúznék? A választ persze nem tudom, de az tény, hogy nagyon jól szórakoztam. 

Mennyire tetszett nekem a film? 7/10! Pontokban azért nem szállok el. Alapvetően a sztori egyébként végig kitalálható, éppen ezért az odáig vezető utat kellett kicsit másképp megoldani, és ebben a szereplők nagyon jól dolgoztak. Mindenki boldog persze a végén, és a nagy lezárást is a filmhez illően oldották meg. Dane Cook a Good Luck Chuck után végre szórakoztatott. Kate Hudson mellől nem hiányzott Matthew sem. A pitebaszó Jason Biggs meg az volt, amiért megszerettük.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr353140557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Farkas Árpád 2009.02.22. 10:10:56

Jó ez a segg!
süti beállítások módosítása