Úgy látszik a héten a hétfő után, a keddi napon is rekodok születtek, több sorozat is a szezon legjobb vagy legrosszabb eredményeit érte el. Mivel ezen a napon találjuk további kedvenceinket: House, Mentalist, Fringe, 90210, így ezeket az eredményeket is megosztom.
- A címből is látszik, és bár nem nézem, de a szezon (és talán történetének) legmagasabb nézettségét hozta az NCIS (18,79M).
- Ennek megfelelően, a Mentalist sem maradt el nagyon mögötte, és egyetlen újoncként folyamatosan emelkedő eredményeket ér el (16,46).
- A szezon legrosszabb eredményét érte el viszont a 90210, amelyik eddig stabilan tartotta magát 3M néző felett, most viszont beesett alá (2,73M).
- Az este nyertese ezektől függetlenül a House volt, hiszen a hirdetők szempontjából fontos korcsoportban ez a sorozat magasan az első helyen végzett, összenézőszámban alacsonyabb eredménye ellenére (12,88M - 5,5/14!)
Ezek voltak a fontosabb hírek, amihez még annyi hozzátartozik, hogy a CBS minden órát megnyert összenézőszámban, ami jó eredmény, de mint korábban is írtam, a fontosnak tartott korosztályban alul marad a vetélytársakkal szemben. Tehát vagy nagyon fiatalok nézik őket (18 év alatt), vagy nagyon öregek (49 év felett).
Az eredmények alátámasztása érdekében, illetve a többi sorozat számszerű adataival a tovább után találkozhattok, ahol egy kép formájában a teljes este átnézhető.
Úgy látszik a héten a hétfő után, a keddi napon is rekodok születtek, több sorozat is a szezon legjobb vagy legrosszabb eredményeit érte el. Mivel ezen a napon találjuk további kedvenceinket: House, Mentalist, Fringe, 90210, így ezeket az eredményeket is megosztom.
- A címből is látszik, és bár nem nézem, de a szezon (és talán történetének) legmagasabb nézettségét hozta az NCIS (18,79M).
- Ennek megfelelően, a Mentalist sem maradt el nagyon mögötte, és egyetlen újoncként folyamatosan emelkedő eredményeket ér el (16,46).
- A szezon legrosszabb eredményét érte el viszont a 90210, amelyik eddig stabilan tartotta magát 3M néző felett, most viszont beesett alá (2,73M).
- Az este nyertese ezektől függetlenül a House volt, hiszen a hirdetők szempontjából fontos korcsoportban ez a sorozat magasan az első helyen végzett, összenézőszámban alacsonyabb eredménye ellenére (12,88M - 5,5/14!)
Ezek voltak a fontosabb hírek, amihez még annyi hozzátartozik, hogy a CBS minden órát megnyert összenézőszámban, ami jó eredmény, de mint korábban is írtam, a fontosnak tartott korosztályban alul marad a vetélytársakkal szemben. Tehát vagy nagyon fiatalok nézik őket (18 év alatt), vagy nagyon öregek (49 év felett).
Az eredmények alátámasztása érdekében, illetve a többi sorozat számszerű adataival jöjjön most egy kép, amin megtudtok nézni minden eredményt: