2009.02.11. 12:04 teddike

I have to urinate

Címkék: sorozat the big bang theory 2008 2009

A héten kicsit átrendeződött a hétfő este, amit köszönjünk meg Obama-nak. Szólni akart a népéhez, ezért a legtöbb csatorna át is adta neki a 8 órás blokkot, emiatt több sorozat elmaradt, vagy átrakták másik időpontba. Így járt a Big Bang is, ami megkapta a Two and a Half Men felvezetést, és így este fél 10-kor került adásba.

the big bang theory season 2

Köszönjük meg azért a CBS-nek, hogy leadta a heti részt, mert nagyon jól lehetett szórakozni ismét a srácokon. Fontos rész volt, hiszen megismerhettük Leonard anyukáját, aki nem volt más mint Christine Baranski (tudjátok ő énekelt a nyáron a Mamma Mia nevezetű valamiben). A vendégszerep nagyon jól sikerült. Leonard-ot ismerve szerintem mindenki valami hasonlóra számított. 

A 20 perc meg eltelt azzal, hogy az anyuka egy kicsit átrendezte a dolgokat, aminek nagyon örülhettünk, hiszen meglepő és nagyon mulatságos helyzeteket sikerült kreálni az íróknak. Hétről hétre csak ismételni tudom magam, de egyelőre nincs ennél jobb szitkom (számomra) ami biztos nevetést jelentene az elejétől a végéig. Pontok tekintetében 8/10. 

A tovább után beraktam még pár képet az új részből:

Bónuszként jöjjön még pár kép az új részből:

the big bang theory season 2

the big bang theory season 2

the big bang theory season 2

the big bang theory season 2

the big bang theory season 2

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr503140951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása