Alapvetően örültem annak a gondolatnak, mikor az első képeket megláttam a filmből, hogy az egykori híres/hírhedt szerelemes pár ismét együtt szerepelhessen. Hiszen a Titanic süllyedése óta nem láttuk őket egy filmben. A film, a történet pedig visszavezet minket az 1950-es évekbe, ami hangulatilag és kinézetre is szerintem nagyon jól lett eltalálva, mégis az egész annyira fülledt, és nyomasztó, hogy már már azt éreztem, hogy inkább kikapcsolom az egészet.
A történetről beszéljünk először, aminek a középpontjában a Wheeler házaspár áll. A film során megtudjuk, hogy az első gyerekük születésekor döntöttek úgy, hogy a kertvárosba költöznek. A férj (DiCaprio) innen fog minden nap ingázni, szürke öltönyös, kalapos, átlag alkalmazott lesz, amivel eltarthatja feleségét, aki otthon neveli a gyerekeket, és emellett még színészkedéssel is próbálkozik, nem túl sikeresen. Egy szép napon a feleség (Kate Winslet) előáll azzal a hatalmas ötlettel, hogy lépjenek tovább, menjenek Párizsba, kezdjenek új életet, törjenek ki abból a nyomasztó unalomból, amiben jelenleg élik életüket. Kezdetben minden jól is alakul, elkezdenek készülni a költözésre, ám nagyon sok minden változik, ami nem válik a család előnyére.
Nagyon sokszor kettős érzése lehet az embernek. Egyrészt ott van a házaspár által nagyon nyomasztónak ítélt környezet, kertváros, megszokott élet, viszont ezt mi kívülről nagyon nem érezzük. Hiszen megvan mindenük, és a környezetükben szinte mindenki boldog. Másrészről viszont nagyon sokan közülünk is hamar nyúlnánk valami szélsőséges megoldáshoz, ha ennyire unalmas, szürke életet kellene élnünk, még akkor is, ha mindenünk megvan.
A színészek pedig hatalmasak. Mármint Kate Winslet és Leonardo DiCaprio is remekül hozzák karakterüket, ami emeli a film olykor unalmas, nagyon lassú perceit. Mind a mai napig nem értem egyébként, hogy DiCaprio-t a kritikusok miért nem kedvelik. Szerintem ebben a filmben is nagyon jól bizonyította, hogy kinőtt abból a szerepből (dobozból), amibe nagyon sokan bezártuk a 90-es évek második felében.
Ami a filmet illeti, és mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy nem én vagyok a célközönség. A megjelenő problémákkal család/feleség/gyerek hiányában, illetve más felfogás /nevelés/ország miatt nem tudok azonosulni. Emiatt olykor ránéztem az órámra, sietettem volna a filmet, viszont a végére nagyon jól felpörögtek az események. Közben már volt az embernek egy sejtése, hogy milyen vége lehet ennek, de akkor is ütősre sikeredett a zárás.
Mennyire tetszett nekem a film?! 7/10! A színészek alakítása miatt mindenképpen jár ez a magasabb pont, még akkor is, ha a történet olykor unalmas is volt. Idősebb korosztálynak viszont mindenképpen ajánlott, talán ők jobban megtudják érteni a szereplők szenvedéseit, vagy jobban tudnak azonosulni velük.
