2009.02.18. 20:08 teddike

Bolt (Volt)

Címkék: film bolt 2009 5 csillag

A heti nagy komolykodás közepette vegyünk egy nagy levegőt, és evezzünk egy kicsit könnyedebb vizekre. Az elmúlt év nagy animációs filmjei közé próbált betörni a Bolt, kevés sikerrel, de még így is azt kell mondjam, hogy nem volt ez nagy csalódás. Disney film a javából, de semmi több, pedig már tudjuk, hogy az animációs filmek is alkalmasak arra, hogy sokat tanulhassunk belőlük. 

bolt

A történetünk most egy szuper kutyáról szól, aki a gazdáját menti meg minden rossztól, legalábbis ő ezt gondolja, de valójában egy filmben szerepel csak, ahol mindenféle trükk segítségével hitetik el vele, hogy ő tényleg képes ezekre a szuper dolgokra. Egy szép napon viszont kikerül a valóságba, mivel azt hiszi, hogy gazdáját elrabolták. Kalandjai során sok új állattal ismerkedik meg, és sok mindenre rájön. Animációs road movie, hiszen egyik partról a másikra kell átjusson a kutyus. 

Nincs nekem egyébként semmi bajom ezzel a filmmel, mert a nagy részén jól szórakoztam. A kutyára épülő poénok jelentős része jól sikerült. A bénázás, a hit abban, hogy ő tényleg szuper, nagyon jól meg lett csinálta. És onnan, hogy csatlakozott hozzájuk a hörcsög is, minden nagyon élvezetes lett. Legalábbis nekem onnan mondhatni felpörgött az egész. Hatalmasakat tudtam röhögni rajta. Nem tudom miért van az, hogy a mellékszereplők valahogy jobban szórakoztatják az embert? Ige Age, Shrek, Madagascar és sorolhatnám. Itt is a hörcsög volt a legjobb.

Ami biztos, hogy a kidolgozás meg a karakterek, úgy az egész jó lett, elviselhető, van benne pár hangosan felröhögős rész, de semmi több. Egy teljesen átlagos szórakozás. Főleg azok után, hogy nagyon jól emlékszünk még a Wall-E-ra vagy a Kung Fu Pandára. Nincs is ezzel semmi baj persze. Bolt nem ér fel erre a szintre, nem is kell neki. Gyerekeknek ez tökéletes szórakozás. Aztán majd jön a következő, és már el is felejtik a kutyust. 

Mennyire tetszett nekem a film?! 5/10! Ez most nem lehúzás,nálam ez ennyire volt elég. A hörcsög nélkül a felénél befejeztem volna az egészet. Nem tudott annyira lekötni. Egyszer simán nézhető, sőt a hörcsög miatt ajánlott is, de ennyi. A gyerekek egy ideig biztos imádni fogják.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr643140973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_58775 2009.02.19. 01:37:07

Én azt szeretném megkérdezni ki hagyta jóvá a magyar szinkronban a nyivákolós hölgyet/hölgyeket akik a zenei betéteket éneklik? Fülsértő egyszerűen. A magas hangoknál berezonál az ablaküveg is... Eredetiben még nem hallottam, de már más mesében is helyettesítettek countryénekesnőt hasonló hanggal és az is förtelmes lett... ennyi erővel körömmel is csikoroghatnának táblán...

Ismeretlen_58775 2009.02.19. 01:48:58

Most meghallgattam a Youtube-on angolul is. Valahogy sejtettem, hogy countryénekesnő volt ott eredetiben, nála nem fájnak a magas hangok... Miért nem tudnak hasonló hangfekvésű, stílusú énekest találni otthon ehhez? Teddike bocs, hogy telepuffogtam itt ezzel a posztodat. :)
süti beállítások módosítása