2009.03.09. 15:30 teddike

Watchmen

Címkék: film 2009 box office watchmen

Megérkeztek a hétvégi nézettségi adatok, amiket most gyorsan meg is osztok veletek. A fimről erre tudtok olvasni, és véleményezni is. A számokat elnézve semmi meglepőt nem láthatunk, de attól még érdemes átnézni őket.

watchmen

Kezdjük ott, hogy a Watchmen R besorolású film. Ezek közül pedig azzal emelkedik ki, hogy az eddigi legtöbb moziban mutatták be. A 150 millió $ körüli összeget felemésztő készítési költségek mellé érdemes számolni még valamennyi plusz költséggel a marketing miatt. Ezt pedig csak azért írtam le, mert így könnyebb összehasonlítani, hogy három nap alatt 55,6M $ sikerült összeszednie a filmnek. Ebből az összegből 25M $ rögtön az első, pénteki napon már össze is jött. 

A siker/sikeresség talán annak függvényében is mérhető, hogy a képregény feldolgozások között ez volt a 12. legjobb nyitó hétvége. Az R besorolást nézve pedig minden idők 6. legjobb hétvégéjét produkálta a film (közvetlenül a Sex and the City után, első helyen a Matrix: Reloaded áll). Ehhez még jönnek olyan adatok is, hogy a 2009-es év eddigi legjobb hétvégéjét hozta, ami azért nem nagy meglepetés, és minden idők harmadik legjobb márciusi kezdése ez (300, Ice Age: The Meltdown után). Érdekessége az utolsó adatnak, hogy az első helyen a 300 áll, ami szintén Zack Snyder nevéhez köthető. 

A folytatást meglátjuk, visszaesések biztos lesznek, viszont egyelőre nem kell kemény ellenféllel számolnia az Őrzőknek. Így akár még két hétig, de egy hétig biztos az első helyen fog végezni. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr113141014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása