Nem szeretnék sokáig keresni a bejegyzések között, hogy mikor írtam bármit arról, hogy mi történik velem, de a heti események közül egyet mindenképpen ki kell emelnem. Már csak azért is, hogy ha egyszer visszakeresném, akkor tudjam, hogy igen ez volt az a hét. Konkrétan semmi különös nem történt, csak annyi, hogy leadtam végre a diplomamunkámat. Ami még nem a végleges változat, mondhatni olyan 80%-ban van kész, de a konzulenssel való megállapodásnak jegyében a héten beadtuk egy átnézésre. Ami jó is meg nem. Főleg azért jó, mert így legalább mondd róla valamit, a bekötött végleges változat így lehetőleg nem lesz elbaszva. Mondjuk még így is kattog az agyam, hogy a maradék (hiányzó részt) hogyan fogom megcsinálni. Ami rossz benne, hogy nagyon szar volt látni életem egyik főművét kinyomtatva (a4-a3-a2 lapokon). Leadás előtt még ott hajtogattam, hogy kinézzen valahogy. Egy szó mint száz, nem vagyok megelégedve vele. Mondjuk azt mondják ez ilyenkor természetes. Hát legyen így. A héten nem sokat aludtam. Éjszaka szerettem tanulni mindig, így volt ez most is, nappal meg nem tudtam aludni persze, konzultálni is kellett olykor, szóval teljesen kifordított volt az élet. 

A legszarabb az egészben egyébként az, hogy tegnap mikor megszabadultam tőle, azt hittem, hogy majd valami változás fog beállni az életembe, hát nem történt semmi. Most se jobban, igaz rosszabbul sem érzem magam. Mondjuk örülök annak, hogy ha lassan is, de eljutok odáig, hogy minden mondat végére pont kerül. Egyre kevesebb vessző marad, a kérdőjelekre jönnek a válaszok, és már kiáltani sem kiált utánam senki. Most meg megyek és kiadom magamból a feszkót, meglátjuk mi lesz belőle. 

(Arról meg nem szeretnék sokat írni (még), hogy munkahely, vagy elhelyezkedés. Egyrészt szerencsés helyzetben vagyok, mert a szakmai gyakorlati helyemen tudtam maradni, másrészt viszont az építőipar ma már nem számít a legbiztosabb szakmának. Milyen jól is hangzott az még 2001-ben, hogy majd egyszer mérnök leszek. Hát az lettem, de sokra megyek vele.)