2009.04.09. 19:30 teddike

Fast & Furious (Halálos iram)

Címkék: film 2009 fast and furious 7 csillag

Nem maradhat ki erről a hétről április hónap egyik legjobban várt filmje, ami a soron következő, most már joggal nevezhető, blockbuster időszakot vezeti fel. A film kapcsán teljesen jogos a kérdés, hogy mit is várunk tőle? Az első rész 8 éve robbant be, amikor még mindenki az NFS-t nyúzta, és a jó csajokkal, akciókkal, valamint kedvelhető szereplőkkel egy nagyon is fogyasztható filmet raktak elénk. Jött a folytatás, ami már okozott kis problémát, rágósabb lett, a fele ment is a szemétbe, a harmadik részről meg inkább ne is beszéljünk, ha csak nem akartok egy ennél is rosszabb kajás hasonlatról olvasni. Ehhez képest sokan mégis úgy gondolták, hogy érdemes összeszedni a régi bandát, azt amelyik 8 éve is sikerre vezette a "sorozatot", és nem kevés pénzt beleölve a folytatásba, vállalva a teljes a bukást, jobb esetben a sikert. Ez utóbbi (kicsit érthetetlen módon) meg is érkezett, hiszen a termek megteltek, és a kritikusok lehúzó véleménye ellenére, a film sikeres lett. Ennek egyik oka, az ismert arcok mellett talán az is lehet, hogy kiéheztünk egy gondolkodásmentes jó kis popcorn mozira.

fast and furious

A folytatás nagyon jól kezeli az eddig már sikerre járatott elemeket. Nagyon jó autók, jó csajok, igaz csak a kirakatban, fogyasztható történet, és a sokszor említett ismerős arcok. Dom és Brian életét ismét sikerült összehozni, amihez nem kellett más, mint egy közös barátjuk halála, aki mindkettőjük életében fontos szerepet játszott. Brian újra a rendőrség keretein belül nyomozgatott, tökösebb lett, bevállalósabb, sokkal cool-abb figura, mint amit az első részben megismertünk. Igaz, tőle se várjunk magvas gondolatokat. Dom továbbra is a nyers erőt képviseli, akinek nem kell kétszer mondani, hogy húzzon be valakinek, de ha Brian esetében azt írtam, hogy azt hozza amit várunk tőle, akkor Dom-ra ez még jobban igaz. A keresztezett élet sok illegális versenyt, tuningolt verdákat, dögös csajokat, sivatagot, Los Angeles-t és Mexikó-t hoz nekünk. Az eredmény pedig egy elfogyasztott popcornos zacsi, és ennek megfelelő üdítő.

Folytatnám a színészeknél, akiknek szerintem nagyon is kell(ett) a siker, hiszen mostanában nem nagyon láttuk őket. Paul Walker és Vin Diesel mint már korábban mondtam nagyon jól hozzák azokat a karaktereket, amiket kitaláltak nekik. Semmi magvas gondolat, nulla gondolkodás, minimális színészkedés, de ide tökéletesek. Michelle Rodriguez sajnos nem kap elég teret ahhoz, hogy kitombolja a "rossz csaj" szerepét, Jordana Brewster meg erősen bajban van, ha színészkedni kell, meg érzelmeket kellene közvetíteni, de ezt itt most elnézzük neki. Azt is jegyezzük meg, hogy a film "ultimate eyecandy" szerepét Gal Gadot játssza, aki annyira jött be, mint egy éve Mila Kunis (szóval nagyon). 

A megvalósítás, a jelenetek, és itt most az akcióra gondolok teljesen fogyasztható Justin Lin nem csődölt be, amit köszönünk neki innen is, hiszen a teljesen elképzelhetetlen jeleneteket is sikerült fogyaszthatóvá tenni, és ennek személy szerint örülök. Igaz az égő, pattogó kamion alatt átsikló Dom annyira a nagy vásznon sem volt nyerő, kicsit mosolyogtam rajta, de a többi részemről teljesen korrekt lett. 

fast and furious

Mennyire tetszett nekem a film?! 7/10! Az a helyzet, hogy egyet kell értenem azzal, hogy nagyon ki voltam már éhezve egy ilyen filmre. Nem egy Wanted színtű agyeldobás, sokkal kézzelfoghatóbb az egész, kezelhetőbb, és ez a csapat jó így együtt. Ebből is látszik mennyire kevéssel is be tudja érni az ember, hiszen pár jó autó, egyszerű történet is eltudja érni azt, hogy tetszen. A folytatás pedig garantált, a bevételeket és a film végét látván jön még ötödik rész is.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr783143693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyaloka 2009.04.09. 23:21:53

Most értem haza a filmről, nagyon jó volt! 8/10!!

Netti babba 2009.07.20. 21:10:51

NAon jóóóóóóóó!!!!!!!!!
süti beállítások módosítása