2009.04.09. 15:03 teddike

Nip/Tuck - Ötödik évad finálé

Címkék: sorozat 2008 2009 nip tuck

Egy fecske nem csinál nyarat, sőt kettő sem, de ha jól megnézzük, akkor már elég sok ide ért. Na ezzel csak azt akartam mondani, hogy már nem egy sorozat befejezte az idei évados szereplését (a linkekre nyugodtan lehet kattintani, eddigi finálék vannak betéve). És még mennyi van, amit nem sikerült vagy megnézni, vagy írni róla!? Nagyon lassan halad a szekér előre, és a következő állomás a Nip/Tuck lett, amire nem akarok sok időt fecsérelni. (A kép alatt spoilerek is lesznek.)

nip tuck season 5

Egyrészt a sorozat teljesen "elkurvult", már nem hozza azt a színvonalat, amit megszerettünk, illetve amiért megszerettük a dokik hétköznapjait bemutató sorozatot. Hol van az első három évad hangulata, amitől igazán nagy lett a Nip/Tuck? A negyedik évadot még elnéztem valahogy, az ötödik évadra is jutott kellemes meglepetés, de a visszatérés után lehúzták magukat a wc-n, szó szerint. Olyan kliséket vettek elő, és annyira túl-extrém lett az egész, hogy már nem volt az, amiért szerettem. 

Azt biztosan sokan tudjátok, hogy az ötödik évadot a sztrájk két részre szedte. A 14. részben, ott hagytuk el a sebészeket, hogy Sean éppen a földön fekszik, kapott pár késszúrást, nem tudjuk mi lesz vele, Julia-t meg előtte lőtte fejbe egyik kedvenc szereplőnk, aki azóta a 90210-be szerepel (tegyük hozzá, nagyon szarul). A folytatásban természetesen nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy Sean túlélte a dolgokat. Julia is elkezdett emlékezni mindenre, részben arra is, hogy Sean faszán át akarta verni. De csitt, minden részletre nem akarok, és nem is lehetne kitérni.

Az évad második fele mint mondtam elég szarra sikerült, főleg a már említett túl-extrém dolgok miatt. Saját mellét lefűrészelő nő, széket/asztalt/bútort baszó új orvos, kisgyerek, akit fiatal kora ellenére már kezelnek, és sorolhatnám. Ami a főbb szereplőket illeti: Julia lelépett a városból (köszönjük, ne is gyere vissza), Sean magára talált ismét, sőt újra szerelmes lett, csak megint rossz személyt sikerült neki választania. Troy doki kapcsán meg kiderült, hogy rákos, ami odáig vezetett, hogy nincs csak 6 hónapja hátra, emiatt megkérte Liz(!!!) kezét, ő meg persze igent mondott (ennyit arról, hogy éljenek a leszbikusok). Kimber meg faszán kibukott a dolgon, de nem csinált semmi szokatlant.

Viszont a végére húztak egy olyat az írók, amitől kifordult a belem. Egyszerűen nem hittem el, hogy ennyire le tudnak süllyedni, hogy egy ilyen "gusztustalan" megoldással vetnek véget az egésznek. Szándékosan nem akarom leírni, hogy miről van szó, de ha ez akar lenni a cliffhanger, akkor magasról adok rá kemény 1 esetleg 2 pontot, mert csak felbaszták az ember agyát vele (mondjuk lehet ez volt a cél). 

A végére csak annyit tudok kérni, hogy a maradék hatodik évadot ne rontsák el, mert méltatlan lenne a sorozathoz, az ötödik meg 4/10. A végén látott részek miatt nem tudok rá többet adni. 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr133141098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyike 2009.04.22. 20:51:39

hát őszintén szólva,ez a "cliffhanger" a végén egészen...idiótaság volt,igazából én már csak röhögni tudtam az egészen,annyira kiszámítható volt,számomra legalábbis. meg úgy egyáltalán,ez a leszbikus nő hirtelen született feleség lesz,Kimber nem csinál semmi botrányt (??),de a legnagyobb bútort kefélő "sentinel Karl" volt...noooway. teljesen átmentek igazából már a gagyiságba,az egyetlen,hatalmas pozitívuma az évadnak Julia mellőzése volt,ezért nekem 5/10. egyébként nem 7 évad lesz,a 6 helyett? vagyishát ezt hívták 6.évadnak is,meg az 5.évad második felének...don't understand..

noname 2010.01.27. 18:09:30

Az 5. evad csak 14 reszbol all?? (amikor leszurjak sean -t ) utanna egybol jon a hatos nem ertem igazan?!

Ismeretlen_37501 2010.01.28. 19:57:55

Nem, ez a bejegyzés nem a 14. rész után készült, hanem a 22. rész után. Az ötödik évad tehát 22 részes, a hatodik 10 részes, és a hetedik 9. Ezzel véget is fog érni a sorozat, idén, tehát 2010 márciusában.
süti beállítások módosítása