2009.04.29. 12:21 teddike

Heroes - Harmadik évad finálé

Címkék: sorozat 2008 2009 heroes s3

Ezt is sikerült megélnünk végre. Amennyire nehezen telt el ez az évad a sorozat számára, annyira örülök annak, hogy sikerült végre befejezni ezt a döcögést. Az évad még teljesen jól indult, aztán zuhant a mélybe a teljes sorozat. A részek olykor már már kibírhatatlanul szarok lettek, a nézők szépen lassan elpártoltak, a szereplők idegesítőek lettek. Mindenki azért rimánkodott, hogy irtsák már őket, nem kell ennyi főszereplő, de ezek mind feleslegesek voltak. Aztán a finisbe fordult a dolog, jöttek a biztató hírek, hogy Bryan Fuller (az első évad agya) visszatér a sorozathoz, megígérték, hogy majd a végétől eldobjuk az agyunkat, de ezt sem tudták összehozni, ami persze nem biztos, hogy az ő hibájuk. Nagyon erősnek kellett volna lennie ennek a zárásnak, hogy az ember azt mondja "ez igen!". 

Egy valamit azért sikerült elérniük, amiért már most utálom őket. Valahogy sikerült az egész szenvedés hátterébe beültetni azt az érzést, hogy márpedig kíváncsiak legyünk a folytatásra. Az utóbbi részek tényleg nagyon szarok lettek, több szereplőt saját kezűleg fojtottam volna meg. Aztán jött Sylar és egy kicsit elindította a sorozatot a jobb irányba. Igaz a köré írt rész is erősen átlagos, sőt az első évadot nézve, gyenge nagyon, de hasonlítsuk inkább a harmadik évadhoz, és akkor viszont máris jobb helyzetben vagyunk. Sylar után már sejteni lehetett, hogy ő lesz a középpontba, valahogy csak kihozták, hogy ő a rossz, és ő akar a legbefolyásosabb ember lenni. Innentől kezdve a zárásra tartogatott események forgatókönyve már kész is volt, de ezekről spoileresen a kép alatt írok:

heroes season 3

Először is azzal folytatnám, hogy baromira ideges vagyok a készítőkre. Elbaszták ezt az évadot, egy fekete pont, jöttek a megváltó ötletek mindenkitől, olyan volt az egész, mintha mindenki arra törekedne, hogy megmentsék a Heroes-t, de szartak az emberek kritikájára. Nem egy oldalon olvastam, hogy irtani kell a szereplőket. Nem egy helyen olvastam, hogy kik azok a szereplők, akiktől búcsút kellene venni. Erre mi történt? Nem ment senki, sőt! Akiről azt hittük, hogy meghalt, az is visszatért. Tudom, képregény, bármi megtörténhet. DE! 

A sztori: Sylar megszerezte ugye az alakváltó képességet. Áthelyezte magán azt a pontot, ahol meg lehet ölni. Danko nem tudta eltenni láb alól emiatt. Sylar Nathan bőrébe bújt, kezdeményezett egy találkozót az Elnökkel, és ezzel ő lett volna a legbefolyásosabb ember a világon. Lett volna, mert megjelentek a Petrelli tesók, és megakadályozták a dologban. Hármójuk csatáját persze nem láttuk (hatalmas "kapják be" a készítőknek). Csak a végeredményt. Peter átvette valahogy Sylar képességét. Nathan meg nem élte túl a dolgot. De erről csak három ember tudott, Angela, Matt és Noah. Azt nem tudjuk, hogy Peter mikor találkozott az Elnökkel, azt sem tudjuk hogyan sikerült kiiktatni a forgalomból. Csak annyit tudunk, hogy emiatt Sylart nagyon könnyen elkapták. (még egy "bekaphatják" felírat) Hiszen semmilyen harcot nem kaptunk a végére. Pedig Peter és Sylar harca ismét kemény lehetett volna. Amikor először zárták be az ajtókat azt hittem a végére tartogatnak valamit, de sajnos nem. 

A negyedik rész végére viszont nincsenek szavak. Matt tudatilag módosítja Sylart (aki be van nyugtatózva), hogy neki kell innentől Nathan-nek lennie. Felejtse el, hogy ki ő valójában. Ennek köszönhetően alakot vált, és megszületik Nathan 2.0! Ezzal az ügyes húzással csak annyit értek el, hogy ha azt gondoltuk volna, hogy innentől Nathan-t alakítóját nem kell látnunk többet, akkor nagyot tévedtünk. Mert ha meg is halt valaki, valójában ebből semmit nem fogunk észrevenni a folytatásban. Hacsak nem az lesz, hogy Sylar kurva gyorsan magához tér, és vendetta formájában kiírt mindenkit. 

heroes season 3

Szóval a vége az lett, hogy nem halt meg senki, a korábban elkapott ál-Sylar-t meg elégették, hogy lássa mindenki, ennek vége. Denko is ott fekszik valahol eszméletlenül. Claire semmilyen harcot nem vállalt, csak keménykedni próbált egy kicsit. Végre lezárták Hiro-t. Mármint ha használja a képességét, akkor beteg lesz, vérzik az orra, füle, stb. Biztosítanak minket, hogy nem lesz több utazás. Jelenleg Peter a legerősebb (ismét), és persze Parkman. 

A szokásos módon zárták le az évadot egyébként. A negyedik fejezet után, jött az ötödik felvezetője, egy perc, amiben ismét visszatért Niki/Jessica (még egy hatalmas "kapják be"). És Nathan is kezd érdekesen viselkedni. Feltűnt neki, hogy siet az óra, Angela meg összecsokizta magát ettől. 

Még két dolog: látszik, hogy nem sok pénz volt a befejezésre, ezek a zárt ajtós csaták csak felrántják az ember agyát. A másik meg, hogy a tiszta játékidőből elég sokat elvett az is, hogy a korábbi részek végét újra bemutatták.

heroes season 3

A végére maradt a pontozás: az egész évadot nézve, na meg a zárást is 5/10! Ennél jobbat nem lehet adni, és még lehet ez is sok. Viszont amit már írtam korábban, lehet szidni a sorozatot, meg persze utálni is, viszont valahogy sikerült elérniük, hogy a következő évad legalább első részét megnézzem. Nem azért mert nagy volt a cliffhanger, mert nem volt az, inkább idegesítő, hogy nem tudnak újat hozni, de ettől még érdekel mi lesz Nathan-Sylar sorsa. Akik maradnak tehát a következő évadra, azokkal találkozunk még, akik meg itt megunták a sorozatot, azoknak köszönjük az eddig türelmet. Aki pedig esetleg az évad közben már letette a sorozatot, annak ha van egy kis szabad ideje, nyugodtan megnézheti a zárást. Mindent érteni fog, és legalább levonhatja a megfelelő következtetéseket. 

(A jobb érthetőség kedvéért, többször írtam, hogy senki nem halt, vagy meghalt, de visszatért. Szóval Daphne még korábban meghalt. Nathan is meghalt, Sylar elvágta a torkát! Ezek tahát a véglegesek. Sylar nem halt meg, ő lett az új Nathan az alakváltó képességnek és Matt-nek köszönehtően. Illetve mint már írtam, az eddigi évadok során többször meghaló Niki/Jessica is visszatért.) 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr483141154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

attila 2009.04.30. 13:10:25

Remélem azért a 4. évad az tényleg megváltás lesz, mert a szökevények fejezet egy fos volt.

Noemi 2009.05.02. 16:22:35

Tenyleg osszehasonlitva az elozo evadokkal ez elegge gyenge volt, de annak ellenere imadom ezt a sorozatot, megha neha nagyon idegesito is tud lenni..sok mindent le kellett volna egyszerusiteni..es ez a Nathan meg Syler ez nekem nagyon nem tetszett...

kefir081 2011.01.31. 18:11:11

tisztában vagy vele hogy a 3.évadnak 25 része van ?

Ismeretlen_37501 2011.01.31. 19:31:06

@kefir081: Ezt tőlem kérdezted? Igen, tudom, hogy 25 részes a harmadik évad, az utolsó rész után íródott ez a vélemény.
süti beállítások módosítása