2009.05.01. 01:46 teddike

X-Men Origins: Wolverine (X-Men kezdetek: Rozsomák)

Címkék: film 2009 wolverine x men origins wolverine 5 csillag

Elkezdődött az idei év blockbuster időszaka. Gondolom sokan vártuk már ezt, éppen ezért is lehetett sokkal nagyobb várakozás a Wolverine iránt, amit már most meg kell jegyezzünk, hogy nem tudott teljesíteni. Mert bizony ez a film történet szempontjából, és talán még a megvalósítás szempontjából is bőven elmarad attól, amit esetleg várhattunk tőle. Lehet előreszaladtam most egy kicsit? Sebaj, jön egy kép, aztán folytatom a történettel.

wolverine

Az elején még nem sok mindent lehetett sejteni, csak bizakodni. Megismertük Logan és Victor gyerekkorát, illetve kaptunk ebből egy kis ízelítőt, majd az is kiderül, hogy ők testvérek, és azt is gyorsan megtudtuk, hogy már akkor sem voltak éppen átlagos kölykök. Majd jött a bevezetés, a főcím, a testvérek egymás oldalán harcolnak az összes nagy amerikai háborúban, egészen az 1980-as évekig. Amikor is beszervezik őket olyan emberek közé, mint ők maguk. Különleges képességűek csoportja ez, egy cél érdekében, amit nem nagyon tudunk meg. Hiszen Logan barátunk megunja a sok öldöklést, kilép a csapatból, majd ugrunk hat évet, boldogan éli az életet, favágó, van barátnője, és minden tökéletes. Viszont a múltja keresztezi a jelenét, feltűnik újra a tesója, és barátnőjének elvesztése bosszúra sarkalja. A folytatást pedig megnézhetitek a moziban. 

A problémám ezzel az egésszel annyi, hogy Rozsomák volt az X-Men filmek egyik legjobb karaktere, pont azért, mert baromira nem tudtunk róla semmit. Sőt a három filmből kettő még arról is szólt, hogy mi is történt vele annak idején. Így a mostani történet kicsit feleslegesnek tekinthető, de tekintsünk most el ettől. Nem lett volna semmi probléma ezzel, ha nem akarták volna ennyire. Tudjátok nagy erőlködésnek szarás a vége.

Hugh Jackman a korábban említett három filmnek köszönheti sikerességét, ismertségét. Éppen ezért örülhettünk neki, hogy elvállalta ezt a filmet is, nem fordított legalább hátat annak a karakternek, akinek mindent köszönhet. Viszont az ő játéka is erősen közepesnek mondható. Dicsérhetnénk, hogy simán hozza a rá megírt szerepet. Viszont akkor nagyon sok fekete pontot kellene adnunk annak, aki ezt megírta, mert bizony Hugh Jackman ennél sokkal többet is elbírt volna a hátán. Nem kellett volna annyiszor feszítenie az izmait, meg háromszor vagy négyszer egymásnak menni a testvérkével. Jöhetett volna egy sokkal erősebb sztori.

Viszont ha már a főszereplőnél leakadunk, vagy csak simán átlagosnak tekintjük az ő alkotását, akkor bizony a többiekkel komoly bajban leszünk. A testvér szerepében Liev Schreiber és Gambit szerepében Taylor Kitsch voltak azok, akik még elfogadhatót hoztak. A többiek viszont nagyon gyengék. Itt kell ismét elmondjam, hogy a rájuk írt szerep a gyenge, és nem a színészeket tekintem annak. Ryan Reynolds mesteri Wade/Deadpool lehetett volna, de egyszerűen nem hagytak neki időt kibontakozni. Tették vették, a végére meg egy nagy semmi lett belőle, pár poénos beszólással. Hasonló cipőben járnak a többiek is, de most nem kezdem el őket egyesével kiemelni. 

wolverine

A bevezetésben írt megvalósítás gyengeségét pedig abban látom, hogy bizony voltak olyan jelenetek, amik nagyon kilógtak. Nem tudtak illeszkedni a környezetbe. Néha úgy tűnt, mintha ragasztották volna az egész képet, vagy egy kevésbé hozzáértő leült a photoshop elé barmolni valamit. Ezek mellett a klisébe hajló jeleneteket, vagy az ésszerűtlen párbeszédeket már meg sem említem, mert teljesen felesleges. Azért, hogy valami jót is írjak, voltak olyan jelenetek, amiktől letettem a kalapom, és pislogni sem nagyon akartam, hogy jobban élvezzem őket. De sajnos ebből kevés jutott. 

Mennyire tetszett nekem a film?! 5/10! Mielőtt leírtam volna a pontokat, még gyorsan megnéztem mennyit adtam pont egy éve a Vasembernek, aztán gondolkoztam el, hogy a kettőt összehasonlítva ez maximum egy erős hatost érdemelne. De valahogy mégsem. Egy nagyon érdekes karakter, nagyon jó színészek, viszont elbaszott sztori, klisés romantikus, bosszúállós, átverős vonal.  Olykor nagyon erős jelenetek, amik kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy az összkép jobb legyen.

(Elnézést mindenkitől, így a végén, a Farkas valahogy nem gyere be. És nem is fogom tudni elfogadni. Valakit ezért is tökön kéne szúrni, vagy remélem már megtették. A másik, hogy az X-Men filmek leggyengébb láncszeme lett ez, amit előre nem gondoltam volna. Talán ez a csalódás fáj a filmmel kapcsolatban a legjobban. A folytatásban viszont még nagyon sok X film jöhet, mint ahogy jönni is fog. A beígért Magneto film, vagy most, a végén kiszabadult "kölykökre" épülő folytatás. Még a végén tini vígjáték lesz ebből. Még valami, nem mondom, hogy érdemes, de várjátok meg, amíg lemennek a feliratok, lesz még két jelenet a vége után.)

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr13141159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enci 2009.05.03. 17:30:43

megtudnád mondani mi a 2. jelenet a film vége után?a Strikereset láttam de aztán kimentem:\

enci 2009.05.07. 16:31:22

áá hagyd letöltöttem angolul(rendezői változat;DD)és megnéztem
süti beállítások módosítása