Akik rendszeresen olvasnak valamilyen sorozatos bejegyzést, azok nagyon jól tudják, hogy a TBBT az egyik kedvencem. Mostanában (értsd a második évadra) lett az. Az első rész után még kasza lett nálam, de aztán valahogy mégis visszataláltam a sorozathoz. A második évadot már hétről hétre követtem, tetszett az egész, röhögtem a geek csapattal együtt, és élveztem ahogy Penny kerülgeti őket. Ilyenkor szokás azt mondani, hogy ilyen szomszéd mellett én is szívesen lennék geek fizikus.
A TBBT az egész évad során hozott egy nagyon megbízható szintet, minden héten produkáltak valami emlékezeteset, vagy csak egy jelenettel, vagy egy egész résszel. Így, ha emlékeim nem csalnak nem is volt olyan rész, amikor ne hét pontot, vagy annál többet adjak egy részre. Ezek miatt viszont elég erősen megnövekedtek az elvárásaim az záró részre.
Mit várhat az ember egy szitkom finálétól? Nem tudom pontosan, ha hasonlatot kellene mondanom biztos, hogy valami Jóbarátossal jönnék. Illetve azzal, hogy ennél bizony sokkal több kellett volna, hogy elégedetten keljek fel a finálé után. Végre sikerült elárulnom, hogy bizony a végére elbaszták a dolgokat. Nem azt mondom, hogy nem volt jó rész, de nem volt finálé szaga egyáltalán. Tudjuk már nagyon jól, hogy 20 perc alatt is meg lehet váltani a világot, lehet olyan helyzetet teremteni, amivel le lehet zárni az évadot. Itt viszont semmi nem történt.
Sokan vártuk, hogy most akkor az évad végére lesz e valami megint a Penny Leonard kapcsolatból, vagy bejön a képbe Sheldon? Erről is lehetett olvasni. Sok mindenre számítottam, csak arra nem, hogy ennyire egyszerű lesz a megoldás. Ha ismételném magam, elnézést érte, voltak jó jelenetek ismét, de összességében ez egy nagyon rossz befejezés volt.
Innen hogyan tovább? Mármint visszajönnek, és Penny-nek biztos lesz valami barátja? Vajon mi lett volna akkor, ha csak mostanában rendelték volna be a folytatást? Mármint változtatott valamit a sorozat sikere a mostani befejezésen? A válasz egyértelmű igen, az utolsó kérdésre, de lehetett volna sokkal jobbat is írni. Részemről ez a befejezés 5 és 6 pont között utazik valahol, míg az egész évad 7/10. Ha valaki olvasna a korábbi részekről, a címke segítségével megteheti. A következő évadban találkozunk.